Valamivel a legutóbbi bejegyzéseim előtt, 2016 márciusában határoztuk el magunkat, hogy ezúttal kitörünk a Japán – Dél-Korea – Tajvan háromságból és két, általam teljesen ismeretlen országba látogatunk el, nevezetesen Thaiföldre és Kambodzsába. Igen, szégyen és gyalázat, a magyar utazók körében is rendkívül népszerű Thaiföldre csak 2016-ban sikerült először eljutnom és az idő rövidsége miatt akkor is csak Bangkok-ba és annak környékére, valamint Siem Reap-be. Mind a két említett ország rendkívül érdekesnek és forrónak bizonyult, ám helyenként természetesen itt is megfigyelhettünk az igénytelenség szélsőségeit, melyből inkább Thaiföld vette ki a részét.

"Tuktukfölde" nevét adó tuk-tuk várakozik a thaiföldi Mahachai (มหาชัย) állomása előtt.

“Tuktukfölde” nevét adó tuk-tuk várakozik a thaiföldi Mahachai (มหาชัย) állomása előtt.

Korábban Thaiföldről főleg a lila szín, a tenyerüket összetéve hajlongó emberek, a tengerpart és a transzvesztiták jutottak eszembe, ám ezen sztereotípiáimat erősen átalakította már az a pár nap is, amit az ország fővárosában sikerült eltölteni. Indulásunk ezúttal a fukuoka-i repülőtérre esett, így munka mindössze csak át kellett buszoznom a munkahelyemről, míg Zoe-nak csupán a reptéri irodájából kellett átsétálnia a repülőtéri csarnokba, úgyhogy ilyen szempontból, a belvároshoz egyébként is közel lévő fukuoka-i repülőtér lett a kedvencünk. A China Eastern illetve az Air Macau-nál viszonylag baráti áron, fejenként kb. 29900 jó japán yen-ért (kb. 75 900 forint) begyűjtött jegyeinknek mindössze az hátránya volt, hogy Shanghai-ban, az Isten háta mögötti Pudong repülőtéren kellett majdnem 4 órát várakoznunk, mivel a városba maglev-vel kirohanós tervünket a nem kifejezetten zökkenőmentes kiszállás végül meghiúsította. Szundikálást, majd további 4 órás utat követően végül este 10 előtt landoltunk Suvarnabhumi repterén, ahonnan rövid tolongást követően sikerült szabadulni, így végül éjfél előtt, némi szingapúri laksa-val felszerelve értük el bangkok-i szállásunkat.

A bangkok-i Penang Palace impozáns bejárata. Sajnos ugyanez a jelző a szobák minőségére aligha volt elmondható.

A bangkok-i Penang Palace impozáns bejárata. Sajnos ugyanez a jelző a szobák minőségére aligha volt elmondható.

Amíg alszunk, addig szeretném bemutatni a kedves publikumnak a Prima Taste Laksa la Mian c. zacskós tésztáját, mely számomra eddig a legjobb a piacon, függetlenül attól, hogy esetünkben darabja 110 baht-ba, vagyis közel 900 forintba került. Az árért cserébe ugyanakkor egy rendkívül minőségi, az eredeti laksa élményt szinte teljes egészében visszaadó terméket kapunk, mellyel ráadásul 2 óránál tovább is jóllakhat az ember. Amazon-on találni 6 illetve 12 pakkos kiszerelést is, ám darabárra átszámítva még valamivel így is drágábban jött ki, mint mikor egyesével vettük Japánban (470 yen) vagy Tajvanon (98 tajvani dollár). Nem tudom Magyarországon egyébként mennyire hozzáférhető termék, én speciel Tajvanon találkoztam vele először, de aki teheti, az szerezzen be egy zacskóval, mert nem fogja megbánni.

Teljes kiőrlésű és hagyományos búzalisztből készült laksa gyorstészták.

Teljes kiőrlésű és hagyományos búzalisztből készült laksa gyorstészták.

Másnap kora reggel vetettük bele magunkat, az európai számára rendkívül forró Bangkok forgatagába. Első körben a híres maeklong-i piacot szerettük volna szemrevételezni, így némi hideg kókuszdióval és rágcsálnivalóval felszerelkezve az SRT Wongwian Yai (สถานีวงเวียนใหญ่) állomása felé kúsztunk. Az MRT hűvös kocsijából kilépve szédítő hőségben indultunk el a mindössze 1-2 kilométerre lévő vasútállomáshoz, ám ezen rövid táv alatt is bőséges mennyiségben fogyott a túléléshez szükséges mentolos-kámforos szipuzható ecsetelőből és a mentolos hintőporból. Wongwian Yai egyébként egy nagy körforgalom, melynek nevét az egyik kis utcában megbújó, a környező épületekkel egybeépített állomás is kölcsönzi. Való igaz, hogy érdemes jobban benézni minden kis leágazó utcába, hiszen ha nem vesszük azonnal észre az útmutatásokat és nem áll az állomáson egy szerelvény sem, akkor az egész környék egy átlagos utcának tűnhet.

SRT NKF sorozatú dízel-motorvonat Wongwian Yai állomáson.

SRT NKF sorozatú dízel-motorvonat Wongwian Yai állomáson.

Szegény cégem, ha látná mivé fajultak a jópofa kis vonatai… Tudni kell ugyanis, hogy Japán rengeteg vasúti járművet szállított Thaiföldnek az elmúlt 1-2-3 évtizedben, így többek közt a fentebb is látható vonatot a Nippon Sharyo gyártotta, de a távolsági járatok szinte valamennyi személykocsiján észrevehetjük a Niigata Tekkosho (新潟鐵工所) vagy a Kisha Seizo (汽車製造) logóját. A járművek között számos „adományt” is megfigyelhetünk, melyek főleg ex-JNR (Japan National Railways) 12-es vagy 14-es sorozatú személykocsik, melyekben helyenként még a japán feliratok is megmaradtak, hiszen az átvételt követően a thai fél nem sokat bíbelődött átalakítással vagy korszerűsítéssel. Nincs ez másképpen a ’80-as években készült NKF sorozat esetében sem, melyeken helyenként talán még a kosz is idősebb, mint én magam.

SRT NKF motorvonat utastere.

SRT NKF motorvonat utastere.

A Maeklong-vasút egyébként Thaiföld egyik leglassabb, ha nem a leglassabb vasútvonala, melyen semmiféle forgalomirányítással, például biztosító berendezésekkel vagy jelzőkkel nem találkozhatunk, így időnként előfordul, hogy a vonatok szembe közlekednek, de mivel a pálya állapota miatt legfeljebb csak 30km/h-val lehet haladni rajta, így a fékezés sikerességéhez elegendőnek bizonyul az emberi reakcióidő. Thaiföld nem túl tiszta tájképe ezen a szakaszon különösen mocskossá aljasul, melyet főleg a vonat utasai produkálnak, így egy kedves idős hölgy kecses mozdulattal hajított ki a légjavító-berendezést helyettesítő nyitott kocsiajtón egy kisgyerek méretű zsáknyi szemetet, de utunk során az utasok hébe-hóba hajigáltak ki üvegeket, maradékos zacskókat a kihelyezett kukák ürességének ellenére. Kókuszainkat iszogatva, közel egy órányi zötykölődést követően értük el Mahachai (มหาชัย) megállót, ahol bánatunkra az orrfacsaró bűz intenzitása magasabb volt a zsúfoltságnál, így a vonatok pályakotróját súroló zöldségek képe teljesen elmaradt.

Maha Chai piacának látképe.

Maha Chai piacának látképe.

A portékák közt bogarászva arra jutottunk, hogy, a szalmonellózist elkerülendő, inkább a helyi 7-Eleven-ben szerzünk be néhány frissítő gyümölcsöt. A Maeklong-vasút érdekessége, hogy két szakaszból áll, melyeket a Tha Chin (ท่าจีน) folyó válasz ketté Mahachai és Ban Laem (บ้านแหลม) megállók közt. A szakaszokat összekötő vasúti híd híján kompok üzemelnek a folyó két partja közt, melyek mindössze pár percenként indulnak és egy-egy irányba csupán 2 baht-ba (kb. 16 forint) kerülnek. A kompon gyalogosok és robogósok is helyet kapnak, úgyhogy beszállásnál érdemes figyelembe venni a délkelet-ázsiai közlekedési szokásokat, nevezetesen, hogy még az égből is kell számítani közeledő járműre.

Személy- és robogószállító vízi szerkezet a Tha Chin folyón.

Személy- és robogószállító vízi szerkezet a Tha Chin folyón.

A hajóút mindössze 10-15 perc melynek leküzdését követően az utazóközönség egy szűk utcán át hagyhatja el a dokkot, amennyiben egy robogós sem üti el. Ban Laem megálló innen még pár száz méterre található, mely szerencsére, hellyel-közzel ugyan, de ki van táblázva. Vasúti piacos csalódottságom itt érte el a tetőpontját, hiszen mint kiderült, a Ban Laem és a Maeklong közötti szakaszon felújítási munkálatok zajlanak, így e két megálló közt 2015 vége óta pótló buszok járnak naponta 4 alkalommal. Nem lehet hát túl nagy forgalma a vasútnak ezen a részen, hiszen busz indulása előtt sem volt nagy tömeg illetve a pályafelújítási munkálatok is nagyjából egy iskolai szakkör professzionalistásával zajlottak.

Pályafelújítási munkálatok a Maeklong-vasútvonalon Ban Laem állomás közelében.

Pályafelújítási munkálatok a Maeklong-vasútvonalon Ban Laem állomás közelében.

Csalódottan tértünk hát vissza Bangkok-ba, ám aznap estére még a Chatuchak-piac (จตุจักร) és Siem Reap felé tartó buszjegy megváltása is hátravolt. A kambodzsai, így a Phnom Penh és a Siem Reap felé közlekedő buszok is a Chatuchak-park mellett található Mo Chit 2 (หมอชิต 2) buszpályaudvarról indulnak, mely Bangkok északi részében található. A pályaudvar a belvárosból mindenféle árazású tömegközlekedéssel elérhető, ám a leggyorsabb és legkíméletesebb természetesen a tuk-tuk vagy a taxi, mely 200-250 baht között repít ide minket. Hua Lamphong vasútállomás környékén ugyan voltak, akik 300-400 baht körül vállalták volna az utat, de Thaiföldön semmiképpen nem érdemes fizetni az általunk túl drágának tartott szolgáltatásért, hiszen ha alkudni nem tudunk, akkor a tucatnyi további lehetőség közt biztosan megtaláljuk a számunkra kedvező viteldíjat. Maga Mo Chit pályaudvar egyébként egy hatalmas, többszintes épület, száznál is több buszperonnal, így a viszonylag csekély mennyiségű angol átírásból kifolyólag gond lehet, a számunkra szükséges jegypénztár előkerítése. Szerencsénkre a kambodzsai jegyeket is árusító, az épület földszintjén található The Transport Co. pénztárai megfelelően nagyok, így bárki könnyedén megtalálhatja azt, amennyiben nem kívánt élni az internetes jegyvásárlás adta lehetőséggel.

A kambodzsai buszjegyeket árusító The Transport Co. jegykiadó ablakai Mo Chit 2 buszpályaudvaron.

A kambodzsai buszjegyeket árusító The Transport Co. jegykiadó ablakai Mo Chit buszpályaudvaron.

Szerencsénkre a pénztár még valamivel este 8 előtt is nyitva volt, így potom 750 baht (kb. 5800 forint) leszurkolása után a kezeinkben tarthattuk a rendkívül formatervezett siem reap-i jegyeket. A buszállomást egyébként megfelelően felkészítették a távolsági, de inkább időigényes utazásra, hiszen a valamivel több mint 400km-es Bangkok – Siem Reap út is 8 órát emészt fel (ez átlagban kevesebb mint 50km/h és a busz szinte a teljes szakaszon „autópályán” halad). Az utazónak viszont így lehetősége van még közvetlenül indulás előtt is bespájzolni, illetve némi meleg ételt is magához vennie a kicsit érdekes, jegyrendszeres étkezdében, ahol előbb különböző címletű jegyeket kell vennünk, melyeket az ott található éttermekben költhetünk el.

A bangkok-i Mo Chit 2 buszpályaudvar (egyik) éttermi részlege.

A bangkok-i Mo Chit 2 buszpályaudvar (egyik) éttermi részlege.

A közeli Chatuchak piacra visszavonulva némi helyi étek után kezdtünk kutakodni. Az utcán tárolt, készített és felszolgált ételek már nem voltak idegenek számomra, hiszen Tajvanon is lépten-nyomon hasonló egységekre bukkanhatunk, ám ezen piac higiéniás viszonyai tovább erősítették bennem az önostorozó gondolatot, miszerint csak hasznos lett volna beadatni néminemű védőoltást. A piac legnagyobb részét, thai szokásoknak megfelelően, szemét és különféle folyadékok borították, melyek a vizelettől a fáradt fritőzolajig terjedtek. Egy viszonylag kultúráltabb részen azonban egészen bizalomgerjesztő mangós rizst találtunk, így engedve a csábításnak, felpakoltunk belőle egy keveset.

Bangkok utcáin készülő mangós rizs.

Bangkok utcáin készülő mangós rizs.

Bangkok-i expedíciónkat mindössze két nappal később követte a szintén nem túl hosszúra, ám annál látványosabbra sikerült siem reap-i túra, melyet a már korábban is említett fantasztikus buszos út előzött meg. Maga a busz egyébként teljesen kellemes volt, ha valaki korábban utazott már pl. Dél-Koreában távolsági busszal akkor sok hasonlóságot fedezhet fel az ottani és a thai buszbelső között. Utunk során pár alkalommal tartottunk 10-15 perces pisiszüneteket, illetve két alkalommal ennivalót is kaptunk, mely határozottan nem volt rossz, ám európai gyomornak meglehetősen csekélyke adag.

A Bangkok - Siem Reap / Phnom Penh között közlekedő egyik busz, mely alkalmanként ingyenes belföldi járatként szolgál a sofőrök közeli ismerőseinek.

A Bangkok – Siem Reap / Phnom Penh között közlekedő egyik busz, mely alkalmanként ingyenes belföldi járatként szolgál a sofőrök közeli ismerőseinek.

A határátkelés, korábbi félelmeimmel ellentétben, meglehetősen gördülékenyen zajlott. A thai határvárost, Aranyaprathet-et elérve először ebédet osztottak ki az utasok számára, majd rövid buszozást követően elértük a kambodzsai határt. Itt elmesélték, hogy mindenki a buszon hagyhatja a számára kevésbé értékes cuccokat, mert a határ túloldalán várni fognak mindenkit. A thai kilépés egyszerűen megtörtént, a viszonylag méretes és angolul is jól kitáblázott épületben illetve annak környékén nehéz eltévedni. Kilépés után a kambodzsai vízumellátó felé igyekeztünk, melyet szintén nem volt nehéz felfedezni, lényegében csak a tömeget kellett követni.

Kellemes kialakítású bejárat a thai - kambodzsai határon Aranyaprathet és Poipet között.

Kellemes kialakítású bejárat a thai – kambodzsai határon Aranyaprathet és Poipet között.

A vízumigénylő papírok kitöltése után, biomechatronikus úton, potom 30 USA dollárért kiállítják az érdeklődők számára a kambodzsai vízumot (értsd: egy kicsi, forró szobában, kigombolt egyenruhában üldögélő határőrök automatikusan nyomkodják a vízumokat az útlevélbe, melyeket aztán kecses ívben hajítanak az útlevélkiadó ablaknál támaszkodó egyetlen társuk felé, így ne lepődjünk meg ha útlevelünk esetleg célt téveszt, rálépnek stb.), melyet aztán vihet is egyből lepecsételni az országba való belépéshez. A határellenőrzéshez a gyakorlatilag 100%-ban turistákból álló népet egy, a ferihegyi fapados járatokhoz rendszeresített trapézlemez bunkerhez hasonló épületbe terelik, ahol működésképtelen ventillátorok várják a légkondiciónálásban elpicsásodott nyugati bagázst. Ezen a ponton lépett fel először némi technikai malőr, melyet a kambodzsai határőrség számítógépes rendszerének hibája okozta, így nagyjából fél órával tovább sikerült pácolódnunk kb. 200 másik emberrel egy térben. Szerencsére azért kis idő múlva mindkettőnk megkapta a beléptető pecsétjeit és kisvártatva már a duty-free tranzitzóna kaszinóinak egyikében hűsöltünk. Utunk további része már meglehetősen eseménytelenül zajlott, így némi késéssel ugyan, de este 6 körül megérkeztünk Siem Reap-be.

Úton Siem Reap felé.

Úton Siem Reap felé.

Siem Reap-ben, közvetlenül a megérkezésünket követően egy kedves úriember köszöntött mindenkit, akiről kiderült, hogy a buszvállalat egyik helyi képviselője. Csomagunk kipakolását követően nyomban tuk-tuk sofőrök hada vegyült az utasok közé, akik bőszen ajánlgatták szolgálataikat a város fő attrakcióját jelentő angkor wat-i kirándulásokhoz. Nem kifejezetten szeretem, mikor ennyire nyomulósan a képembe tolnak egy-egy ajánlatot, de szerencsére sikerült kifognunk egy kedves sofőrt, aki mindössze 25 USA dollárért egy egész napon keresztül a rendelkezésünkre állt a másnapi, Angkor Wat-ban tett látogatásunk során. Érdekes enteriőrrel rendelkező szállásunk elfoglalását követően az este hangulatát mindössze a zuhanyzó csaptelepének szétesése árnyékolta be, ám a szobai TV-ben látható, a magyar Star Wars hangalámondás profizmusával vetített angol és thai műsorok gyorsan feledteték ezt az apró kényelmetlenséget.

A siem reap-i Reflections Art Boutique Hotel egyik szobája.

A siem reap-i Reflections Art Boutique Hotel egyik szobája.

Másnap, reggelink elfogyasztását követően lelkes sorfőrünk már várt bennünket a hotel bejáratánál s így hamarosan megkezdhettünk Angkor Wat felfedezését. Az egyik legnagyobb kambodzsai turistalátványosságot, az esős időszakok kivételével talán, de szinte lehetetlen olyan időben felkeresni, mikor ne lenne tömeg. A hatalmas templomkomplexum így erős gazdasági hatást gyakorol Siem Reap-re, akik a turisták hadára felkészülve már az USA dollárt is elfogadják a helyi, meglehetősen gyenge váltó, a riel mellett. A világ legnagyobb vallási emlékműveként nyilvántartott Angkor Wat méreteiről mi sem árulkodik jobban, minthogy akár három napra szóló jegyet is lehet váltani rá, hiszen egy nap alatt aligha lehet bejárni minden részét. Angkor Wat-ról még egészen kicsi koromban, A világ száz csodája c. könyvben olvastam először, de akkor még nem is gondoltam, hogy valaha egyszer élőben is lesz alkalmam megtekinteni a Khmer Birodalom eme nagyszerű alkotását.

Angkor Wat központi épületének látképe.

Angkor Wat központi épületének látképe.

Valóban egészen különleges élmény volt az ódon épületek közt kóborolni, még akkor is, ha a hozzám hasonló lelkes turisták miatt a hely talán valamennyit veszített már a hangulatából. Aki ismeri a Jedi Outcast 2 c. játékot, annak itt biztosan beugrik akármelyik „Jedi Temple” pálya, hiszen a hatalmas falakat körülülelő erdők és az épületek stílusa teljesen ezt az élményt adja. Az épületek csodálatosan megmunkált homokkőből épültek, és néhány nem látható, belső épületelemhez lateritet is alkalmaztak. A munkálatokhoz szükséges homokkőtömböket a közeli csatornákon szállították Angkor-ba, melyeken egyébként még ma is, akár Phnom Penh-ig is utazhatunk menetrendszerinti komppal. A tömbök megmunkálásánál fontos szempont volt, hogy az egymásra illesztés után tökéletesen egységesek legyenek, és az illesztések egyáltalán ne látszódjanak. II. Suryavarman király nagy székesegyházának méretei gigantikusak. A 82 hektáros szakrális területet övező kerítés oldalai 1025, illetve 800 méteresek; 5 és fél kilométer hosszú, 190 méter széles árok veszi körül. A vízzel teli árkok az ősóceánt, a falak pedig a földet és a hegyeket szimbolizálják. A két töltésen 14-14 kőlépcső vezet a vízhez, ahol a hívők a rituális tisztálkodást végezték. 350 méter hosszú, kövezett, magasított út vezet a templomhoz. Három teraszát növekvő magasságú oszlopokkal alátámasztott fedett folyosók veszik körül. Ezekről öt lótuszrügy formájú torony emelkedik a magasba. A legmagasabb torony, amely a Meru-hegyet jelképezi, 65 méteres. A Meru-hegy a hindu vallásban az univerzum szíve és az istenség (Angkorvat esetében Visnu) székhelye. A templom a „teljesség” szimbóluma, teraszai azok a szintek, amelyeken végighaladva az ember eljuthat a tudáshoz és a lélek újjászületéséhez, majd az istenek házához és a lingához, a világnak az istenné vált király fallikus szimbólumával jelölt középpontjához.

Angkor Wat-ból sem hiányozhattak egyébként a különféle árusok, akik az egyébként hasznos holmikon felül (pl. víz), további baromságokat kívántak rásózni, az általuk multimilliomosnak hitt turistákra. Ne legyenek illúzióink, Kambodzsa meglehetősen szegény ország, melyet már a Siem Reap felé tartó utunk során tapasztalt tájkép is megerősített. Éppen ezért az emberek lépten-nyomon próbálják lehúzni a gyanútlan turistát, bár messze nem annyira pofátlan módon mint Indiában vagy Kínában. Sokan a gyerekkel zsarolós trükköt is bevetik, akik apróságokat próbálnak eladni az arra járó idegennek, ám a tőlük való vásárlás azt a veszélyt hordozza, hogy a közelben lévő többi gyerek is (esetenként akár 20-30) szimatot fog, melyet a lágy szívű utazó pénztárcája bánhat. Különösebb atrocitás egyébként bennünket nem ért, nem próbáltak meg kizsebelni, fenyegetni pedig végképp nem, hiszen tudják, hogy a környék jó híre függ tőlük.

Kókuszt és más frissítőket árusító stand Angkor Wat-ban.

Kókuszt és más frissítőket árusító stand Angkor Wat-ban.

Természetesen nem maradhatnak el a Délkelet-Ázsiában népszerű elefántos túrák sem, ám a rekkenő hőségben, a turisták hada miatt túlhajszolt állatokat a jóérzésű ember inkább csak távolról szemléli. Éppen hazatérésünk után olvastuk egyébként a hírekben, hogy hasonló módon pusztult el egy túlhajszolt állat, szóval én semmiképpen nem utaznék elefánton, még akkor sem, ha emiatt rendkívül kúl lennék Facebook-on vagy más nárcisztikusság hirdetésére alkalmas médiumban.

Hűsölő kis Buddha.

Hűsölő kis Buddha.

A fél napos túránkat végül egy közelben lévő éttermben zártunk némi curry-vel, majd sofőrünk visszarepített minket Siem Reap-be. Némi pihenést követően a város felfedezésére indultunk, ahol még jobban érződött, hogy gyakorlatilag minden a turistákra lett kihegyezve. A végeláthatatlan piacokon minden bóvli nyalánkság a szemünk elé tárul, úgyhogy én magam is csupán egy hűtőmágnest vettem, mert jól nézett ki. Az utcákon továbbá találhatunk „bug café”-kat, hogy a turistáknak is lehetőségük legyen rovarokkal a szájukban fotózkodni, illetve különböző ivóhelyeket, melyek árazása egészen változó.

Siem Reap-i utcakép.

Siem Reap-i utcakép.

Kambodzsai látogatásunk után ugyancsak busszal jutottunk vissza Bangkok-ba, ám mivel Zoe-nak kicsit megártott az erősen légkondicionált helyek és a 40°C-os kültér közötti ingázás, az utolsó egy napot inkább helyi ételkülönlegességek társaságában valamint vásárlással töltöttük.

Kifejezetten érdekes volt végre Ázsia ezen részét is megtapasztalni valamennyire, úgyhogy bízom benne, hogy valamelyik szabadságomat sikerül rááldozni Laoszra és/vagy Vietnámra is.