Késő este, Narita repterén ücsörögve gondolkodtam azon, hogy ez lesz mindössze a második olyan alkalom, hogy nem én fizetek a sörömért vagy azért, hogy egy repülőtér tranzitzónájában legyek. Az első ilyen eset már jó rég, 2013-ban fordult elő, mikor egy meglehetősen költségkímélő utat tettünk Svédországba a biogáz üzemek felderítése végett. Ezúttal azonban más volt a helyzet. Drága egyetlen cégem ugyanis abban a megtiszeltetésben részesített, hogy sokadmagammal egy olyan illusztris társaság tagja lehetek, mely az elkövetkező bő három hétben a japán nagysebességű vasutak előnyeit fogja hosszasan ecsetelni a maláj illetve a szingapúri vevő felé. Erről a dologról még írok bővebben később, most azonban tekintsük meg ezt a remek nyitóképet, melyet a kuala lumpur-i nemzetközi repülőtéren lőttem.

Különböző gyártmányú repülőgépek színpompás kavalkádja fogadja mindazokat, akik távoznak Malajziából, vagy éppen befelé menet eltévedtek.

Különböző gyártmányú repülőgépek színpompás kavalkádja fogadja mindazokat, akik távoznak Malajziából, vagy éppen befelé menet eltévedtek.

A viszonylag kényelmetlen út megviselte érzékszerveimet, így legelső, Malaziában tett mozdulataim egyike az lett, hogy társaimtól leválva azonnal eltévesztettem egy mozgólépcsőt, így rövid időn belül a Malajziát éppen elhagyó utasok csoportjaival kerültem szembe. Sosem gondoltam volna, hogy létezik repülőtér, melyen a „visa-run” egyetlen repülőjeggyel, mindössze egy lifttel / mozgólépcsővel megvalósítható, ám úgy tűnik, semmi sem lehetetlen. Útbaigazítást követően végül megkaptam a megfelelő irányú pecsétemet és nem sokkal később már a Kuala Lumpur belvárosa felé tartó vonaton robogtunk.

A Kuala Lumpur és a közelben lévő nemzetközi reptér között közlekedő, Desiro ET 425 M típusú "KLIA Ekspres" halad Serdang állomás közelében KL Sentral állomás felé. A némileg túlárazott járat mintegy 30 perc alatt futja le a replőtér és a belváros közötti kb. 50km-es távot, melyért 55 ringgit-et, azaz közel 3800 forintot kell leszurkolni (2016-ig ez csak 35 ringgit volt). Összehasonlítás képpen a buszok, melyek átlagosan egy óra alatt teszik meg ugyanezt a távot, mindössze 11 ringgitbe, nagyjából 760 forintba kerülnek. A nemzeti KTMB vonalaival szemben a magán vasúttársaságként üzemelő Express Rail Link (ERL) a nagyobb sebesség eléréséhez az 1435mm-es nyomtávot preferálta.

A Kuala Lumpur és a közelben lévő nemzetközi reptér között közlekedő, Desiro ET 425 M típusú “KLIA Ekspres” halad Serdang állomás közelében KL Sentral állomás felé. A némileg túlárazott járat mintegy 30 perc alatt futja le a replőtér és a belváros közötti kb. 50km-es távot, melyért 55 ringgit-et, azaz közel 3800 forintot kell leszurkolni (2016-ig ez csak 35 ringgit volt). Összehasonlítás képpen a buszok, melyek átlagosan egy óra alatt teszik meg ugyanezt a távot, mindössze 11 ringgitbe, nagyjából 760 forintba kerülnek. A nemzeti KTMB vonalaival szemben a magán vasúttársaságként üzemelő Express Rail Link (ERL) a nagyobb sebesség eléréséhez az 1435mm-es nyomtávot preferálta.

Technikai közlemény: Szerettem volna ezúttal is bővebben csacsogni a maláj vasúti körülményekről, ám mint később kiderült, az ország messze nem bővelkedik olyan hálózattal vagy gördülőállománnyal, mint a szomszédos Thaiföld, úgyhogy ennek okáról is mesélek még kicsit a későbbiekben. Most azonban térjünk vissza ahhoz, hogy milyen is Kuala Lumpur. A helyenként indokolatlanul igénytelen és s*ggszagú Bangkokkal ellentétben Kuala Lumpurban (továbbiakban: KL) relatíve kis mennyiségben találkoztam pusztító türhőséggel, ám ezek is többnyire az importált indiai / bangladesi népeknek voltak köszönhetőek. Megérkezésünket követően, a bangkok-i Hua Lamphonggal ellentétben nem kellett átesnünk a földön fetrengve várakozó embereken, illetve itt valamiért sikerült egy épületen belül összekötni a helyi és a távolsági forgalmat. Hotelünk a KL Sentral állomástól mindössze egy megállónyira található Pasar Seni közelében volt, melynek környékén olyan patinás épületek kaptak helyet, mint a Jamek-mecset, a Maláj Nemzeti Mecset, a Sri Maha Mariamman hindu templom illetve a régi Kuala Lumpur vasútállomás valamint a KTMB épületei.

A kuala lumpur-i Sultan Abdul Samad Building homlokzata.

A kuala lumpur-i Sultan Abdul Samad Building homlokzata.

Kuala Lumpurról többeknek talán a Petronas tornyok juthat eszébe, és bevallom, sokkal többet én sem tudtam korábban sem a városról, sem Malajziáról. Az ország földrajzával viszonylag képben voltam, ám a nemzeti fizetőeszköz, a „ringgit” illetve a megannyi „nasi” és „Milo” választék teljesen újszerű élmény volt. Van / volt Magyarországon ez a bevett mondás, hogy „maláj k*rva”, melyről határozottan kijelenthetem, hogy, aki először elsütötte, annak fogalma nem volt Malajziáról. Thaiföldről, ahol Phuket, Krabi és egyéb tengerparti üdülőhelyek mentén burjánzanak a prostituáltak, még el tudnám képzelni, hogy valaki efféle módon asszociál az ország női lakosságára (bár ott mondjuk meg a magyar közvélemény szerint mindenki transzvesztita, szóval…), de Malajziáról, mely egy alapvetően muszlim lakosságú ország, ahol néha még burkában pecázó nőket is látni és még a pornóoldalak is blokkolva vannak, aligha lehetne összeférhetetlenebb jelzős szerkezetet kialakítani.

Burkában pecázó nő Langkawi szigetén.

Burkában pecázó nő Langkawi szigetén.

Még később az iszlám vallásról is szeretném megosztani a saját megfigyeléseimet, tapasztalataimat, de nézzük előbb KL-t. Pár nap eltöltése után vehettem biztosra, hogy nemcsak KL, hanem Malajzia is mennyivel fejlettebb és igényesebb a környezetére mint a magyarok által üdülőparadicsomként istenített Thaiföld, melyen eltölteni 7-10 napot egyenlő a luxusüdülés és a kifinomultság netovábbjával. Természetesen KL-ban is találni szép számmal indiai közösségeket illetve ételpiacokon krúzoló patkányokat, ám a város összképe, a tömegközlekedési lehetőségek messze túlmutattak a Bangkokban tapasztaltakkal. Míg Bangkokban a tömegközlekedés jóformán, a szutykos elővárosi vonatokra, a még szutykosabb buszokra (melyeken utazni magyar szemmel feltétlenül kúl) illetve néhány MRT és metróvonalra korlátozódik, addig KL-ban hatékonyan integrálták a vasutat is a helyi forgalomba, melyeket több LRT és MRT vonal, kevésbé szakadt buszok és rendkívül olcsó taxik támogatnak. Vasúton egy kiemelt fontosságú állomás sem fejpályaudvar, így adott esetben átszállás nélkül utazhatunk a belváros és az elővárosok között.

Seremban felé tartó KTMB Class 92 elővárosi vonat Tiroi állomás közelében. A járművek 2010-es forgaloma állása óta szinte valamennyin megtalálhatjuk a gyerekek körében rendkívül népszerű kődobálózás áldásos hatásait. (Ez még itt a szerencsésebb eset, hiszen ez a tevékenység Thaiföldön is nagyon divatos, ám ott egyes járműveken helyenként védelmet nyújtó üveg sincs.) A mindössze 6 éves járműsorozatból egy teljes, 6 kocsiból álló szettet baleset miatt már selejteztek, továbbá a járművek beszerzésére kiírt tender miatt korrupciós vizsgálat is indult.

Seremban felé tartó KTMB Class 92 elővárosi vonat Tiroi állomás közelében. A járművek 2010-es forgaloma állása óta szinte valamennyin megtalálhatjuk a gyerekek körében rendkívül népszerű kődobálózás áldásos hatásait. (Ez még itt a szerencsésebb eset, hiszen ez a tevékenység Thaiföldön is nagyon divatos, ám ott egyes járműveken helyenként védelmet nyújtó üveg sincs.) A mindössze 6 éves járműsorozatból egy teljes, 6 kocsiból álló szettet baleset miatt már selejteztek, továbbá a járművek beszerzésére kiírt tender miatt korrupciós vizsgálat is indult.

Érdekes módon, a kuala lumpur-i fizetős látványosságok mindegyike többe kerül külföldieknek, mint a helyieknek. (Számomra ez azért érdekes, mert pl. Japánban egyes szolgáltatások turisták számára szinte ingyen elérhetőek, míg helyieknek vagy éppen igavonó „gaijin”-nek normál árat kell tejelnie. (Ld.: JR Pass)). Bár a legnagyobb látványosságok, így pl. a Petronas tornyok sem kerülnek 100 ringgitnél többe, számomra helyenként már az is meglepő volt, hogy egyes helyeken képesek pénzt kérni. Az indiai megszállás alatt álló Batu Caves, illetve Sabah-ban, a Mamutik, Manukan stb. szigetek a tiszta idő ellenére sem bizonyultak kifejezetten szemkápráztatónak, előbbi az indiaiak puszta jelenléte, utóbbi a rendkívül kis helyre bezsúfolt, időnként 10000 fős kínai turistacsoportokkal felütött, nem kifejezetten tiszta tengerparok miatt sem. KL-ban viszont az, aki nem kíván 88 ringgitet leszurkolni egy kis kilátásért, az a KLCC Park-ból is élvezheti a Petronas tornyok nyújtotta látványt, mely este, kivilágítva még izgalmasabb.

A Kuala Lumpur-i Petronas tornyok sokáig a világ legmagasabb épületeinek számítottak.

A Kuala Lumpur-i Petronas tornyok sokáig a világ legmagasabb épületeinek számítottak.

Étkezésről annyit, hogy én kifejezetten szeretem a különféle, eredendően thai jellegű „tom yum” illetve az országszerte közkedvelt Milo kakaós italt és variációit, ám annyi biztos, hogy a látogatásom végére szinte megkönnyeztem az első tál sobá-mat. Ennek oka ugyanis az, hogy a helyi ízeket felvonultató „nasi xy” (pl. nasi ayam, nasi lemak stb.), a szintén elterjedt indiai jellegű étkek egy idő után roppantul unalmassá válnak és tisztességes minőségben viszonylag kevés helyen készítettek nyugati vagy akár japán, koreai ételeket is. Természetesen a McDonald’s és társai is szép számmal megtalálhatóak, elsősorban KL-szerte, ám belegondolva abba, hogy egy rendkívül finoman elkészített rizses csirke mindössze 5,5, míg a gyorséttermi menük 20-30 ringgitbe kerülnek, a Wendy’s féle triplaburger máris kevésbé tűnik hívogatónak. A Sunway Putra Mall-ban ugyan találtunk egy kellemes ramen valamint egy batman burger falodát, de ezek is 30-50 ringgitbe kerülnek, míg a Sabah-ban fogyasztott takoyaki, amerikai palacsinta és okonomiyaki egyenesen a pocsék kategóriába tartoztak.

Batburger egy kuala lumpur-i DC tematikájú hamburgerező kínálatából.

Batburger egy kuala lumpur-i DC tematikájú hamburgerező kínálatából.

Néhány további étel:

Korábban említettem, hogy Malajziában, sok egyéb mellett az iszlám vallásba is lehetőségem volt bepillantani. Korábban eddig csak az Arab Emirátusokban tett ~12 órás transzferem mondható bármiféle kézzelfogható, iszlámmal kapcsolatos tapasztalatnak, így a nyugati média által meglehetősen rossz színben feltüntetett vallást ezúttal a másik oldal szemszögéből is sikerült megismernem valamelyest. A Kuala Lumpur-i Nemzeti Mecsetben illetve később a Sabah Állami Mecsetben látottak / hallottak alapján így bennem egy kevésbé erőszakos, ám annál inkább intoleráns vallás képe rajzolódott ki. Afelől semmi kétségem, hogy a muszlimok relatíve sokkal jobban kötődnek a vallásukhoz, így a napi 5-7 alkalommal megejtett imák során gyakran látni gyerekeket és időseket, a legkülönbözőbb társadalmi rétegből érkezetteket is, akik a közös ima alkalmával gyakorlatilag teljesen megtöltik az imatermet.

A Kuala Lumpur-i Nemzeti Mecset fő imatere. A nem muszlimok által csak időszakosan látogatható épület imatermébe a más vallást gyakorlók még látogatási időben sem léphetnek be.

A Kuala Lumpur-i Nemzeti Mecset fő imatere. A nem muszlimok által csak időszakosan látogatható épület imatermébe a más vallást gyakorlók még látogatási időben sem léphetnek be.

Számomra a római katolikus, református, evangelikus stb. mint Magyarország főbb vallásai kevésbé tűnnek ekkora horderejűnek vagy jelentőségteljesnek, hiszen templomba is relatíve kevesen, főleg az idősebb korosztályból látogatnak ima végett, míg a fiatalok többsége csupán divatból keresztelkedik vagy éppen akar „pogányként” templomi esküvőt. Több helyen olvastam azonban, hogy ilyen mély vallásosság és a napi imák magas száma miatt bizonyára nem túl hatékony a muszlim munkaerő, hiszen az imák hosszas előkészületeket (pl. wudhu’, mely az Allah színe előtti megtisztulást jelképezi) igényelnek. Tény, hogy az elsődleges irányelv szerint a muszlim ember számára a napi imáknak kell a nap legfontosabb teendőinek lenniük, ám Allah gondolt az utazókra, sérültekre és a lustákra is, így egyes imák lerövidíthetők, kombinálhatók, fekve vagy ülve is végezhetőek.

A napi öt kötelező és két "opcionális" ima kezdetét a mindenkori napfelkeltéhez illetve napnyugtához igazítják.

A napi öt kötelező és két “opcionális” ima kezdetét a mindenkori napfelkeltéhez illetve napnyugtához igazítják.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy honnan szedik elő Mekka, pontosabban a Kába kő irányát, például egy repülőn utazva. Mivel a Korán szerint (2:115) „bármerre is fordulunk, Allah mindenhol ott van”, így az sem szentségtörés, ha nem tudjuk pontosan meghatározni az irányt. Számomra a „nem ember által készített fogalom”, a sokak által rettegett „jihad” jelentése nem egészen tiszta, de annyi bizonyos, hogy nem terrorizmus, ártatlanok vagy gyengék elnyomása, legyilkolása a koncepció alapja. A Korán szerint (3:104) a jihad a muszlimok egyfajta vívódása a jó és a rossz között, a jó befogadásával és a rossz megtagadásával. Hogy mi jó és mi rossz egy muszlim szemszögéből, arra külön irányelvek vannak (pl. nem „halal” ételek fogyasztása „haram” cselekedet, mely rossz és tiltott). A gyakran fegyveres összetűzések kapcsán elővett „jihad” némileg elmosódott határvonalat képez a háború és béke, elnyomó és elnyomott között, de lényegében mindig a békére törekszik, akár a muszlimokat elnyomók megölésével is. (Efféle ideológia húzódhat meg egyes, muszlimok által elkövetett erőszakos cselekmények mögött is, hiszen az „elnyomó elleni fellépés” és a szimpla pusztító szándék rendkívül képlékeny meghatározások, függően attól, hogy kinek a szemszögéből vizsgáljuk az eseményeket.)

A Sabah Állami Mecset látképe Kota Kinabalu közelében.

A Sabah Állami Mecset látképe Kota Kinabalu közelében.

Az Ábrahám tiszteletére és az éves mekkai zarándoklat lezárását hivatott megünnepelni az Eid al-Adha, melyet világszerte minden, hivatalosan iszlám vallású ország, így Malajzia is követ. Az ünnepség éves szintén számos kritikát kap (természetesen főleg akkor, mikor a sajtó lehozza az ezzel kapcsolatos, gyakran elferdített tényeket, történéseket) hiszen úgymond egy középkori és barbár szokást követ az ünnepségek alatt feláldozásra kerülő, helyenként milliós nagyságrendű állattömeg rituális legyilkolása. Igazság szerint ez nem csupán szimpla áldozat, hiszen a szertartást követően az állatokat feldolgozzák, majd azokat a résztvevő családok, barátok illetve a rászorulók közt szétosztják. A szegényeken nyilván nem sokat segít évi egyszeri nagyobb mennyiségű húsadag, de az állatok semmiképpen nem mennek veszendőbe, így nem csupán egy pusztító vallási rituálé részét képező tömeggyilkolásról van szó.

A Putrajayá-ban található Putra Mecset Malajzia egyik legszebb vallási épületei közé tartozik.

A Putrajayá-ban található Putra Mecset Malajzia egyik legszebb vallási épületei közé tartozik.

Korábban még nem volt alkalmam megvizsgálni a muszlimok által használt Hijra-naptárat sem. Középiskolás tanulmányaiból talán páran emlékeznek, hogy a Hijri-kor 622-től, Mohamed „menekülésének” (Hijra) évétől indul, így az iszlám holdnaptár szerint 2016-ban még csak 1437-et, illetve október 2-től 1438-at írnak. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem 622 év az eltérés a két évszám között, illetve miért nem együtt fordul az Újév. A dolog magyarázata az, hogy az iszlám naptár 354 napot tart számon egy évben, illetve maga a Hijri időszámítás sem január elsejétől, hanem július 16-tól indul. A közhiedelemmel ellentétben ez NEM Mohamed „futásának” napja (Mekka és Medina közt egyébként légvonalban is durván 320km a távolság, így belátható, hogy az akkori technika mellett ezt nem lehetett egy nap alatt legyűrni.). A Gergely- és az iszlám naptár közötti átváltáshoz egy igen egyszerű, ám csak közelítő számítás áll rendelkezésünkre.

Iszlám év = 1,030684 x (Gergely-év – 621,5643)

Honnan jönnek ezek a számok? Az 1,030684-es szorzó az iszlám év (354) és a gregorián év (365 ill. 366) napjainak hányadosa. (365 osztva 354-gyel az durván a fenti érték, ám az némi korrekciót is tartalmaz), míg a 621,5643 az iszlám és a gregorián évek közti különbség, mely némileg a vélt, 622 év különbség közelében áll.

Hijra és Gergely naptár az 1437/38-as illetve a 2016-os évre. Idén október 2-ára esett az iszlám Újév, melyet a napokat tartalmazó mezők bal felső sarkaiban lévő számok is jeleznek. A naptár ezenfelül tájékoztatást ad a Malajzia-szerte tartandó napi imák kezdéséről, függően attól, hogy hol helyezkedik el az adott város.

Hijra és Gergely naptár az 1437/38-as illetve a 2016-os évre. Idén október 2-ára esett az iszlám Újév, melyet a napokat tartalmazó mezők bal felső sarkaiban lévő számok is jeleznek. A naptár ezenfelül tájékoztatást ad a Malajzia-szerte tartandó napi imák kezdéséről, függően attól, hogy hol helyezkedik el az adott város.

Nagyjából ennyi lett volna a muszlimokkal illetve az iszlámmal kapcsolatos okosságom, úgyhogy nézzük meg, mit élhet át az utazó, ha kicsit eltávolodik a fővárostól. A kiterjedt országos buszhálózatnak köszönhetően akár ilyen módon is eljuthatunk a thai határtól egészen Szingapúrig, ám a buszjegyeken nem véletlenül nincs feltüntetve az érkezés időpontja, így érdemes rugalmasan kezelnünk buszos utazásaink időbeosztását. Kuala Lumpur legnagyobb, Terminal Bersepadu Selatan (vagy röviden csak TBS) névre keresztelt buszpályaudvara a belvároson kívül, Sri Petaling közelében kapott helyet, ám szerencsére a KL Transit, a KTM és az ERL járataival is kényelmesen megközelíthetjük azt. Fontos viszont kiemeleni, hogy nem ez az egyetlen távolsági buszpályaudvar, így egyes, pl. Szingapúrból érkező buszok KL Sentral állomásig közlekednek, így érdemes kalkulálni ezzel, amennyiben pl. repülőcsatlakozásunk is van KL-ban. Buszokra a Busonlineticket.com vagy az Easybook.com oldalain is megvehetjük a jegyünket, ám akkor se adjuk fel, ha az általunk kinézett járatra már minden jegy elkelt, hiszen ezeken az oldaln kínált járatok általában nem fedik le a teljes felhozatalt, így TBS-re kilátogatva, jó eséllyel fognak még találni nekünk szabad helyeket. Malajziai tartózkodásom során két alkalommal vettem igénybe a TBS buszpályaudvar szolgáltatásait, egyszer Melaka, míg egyszer Kuala Perlis felé. Kuala Perlis önmagában nem túl érdekes, így az idelátogató maximum a Langkawi felé tartó komp miatt tölt el itt néhány órát. A gyakorlatilag a thai határon található kisváros kompkikötője kellemesen zsúfolt, a környéken számos étel- és italárus valamint egy mecset is helyet kapott, mely valószínűleg szebb látványt nyújt dagály idején.

A Langkawi komp felé igyekvők indulás előtt gyönyörködhetnek egy kicsit a kompterminálhoz közeli Al Hussain mecsetben.

A Langkawi komp felé igyekvők indulás előtt gyönyörködhetnek egy kicsit a kompterminálhoz közeli Al Hussain mecsetben.

A viszonylag nagyméretű kompoknak köszönhetően relatíve kevés az esély arra, hogy lekéssük a legközelebbi járatot, így megérkezésünket követően gyorsan begyűjthetünk egyet, a 18 ringgit-et kóstáló jegyek egyikéből. Az út nem kifejezetten érdekes, a sok hányó utastárs okozta izgalmakon felül nem sok minden stimulálja idegrendszerünket. (Első kézből hallottam egyébként, hogy a közeli Penang felől érkező, mintegy három órás kompút sokkal rosszabb, így előfordult, hogy valaki annyira hányt, hogy rövidebb ideig leállították a komp motorjait és csak hánykolódtak a vízen.) Szóval nagyjából egy órás hajókázás után elérhetünk Langkawi szigetére, ahol Kuah városában találjuk magunkat. A szigeten gyakorlatilag semmiféle tömegközlekedés nincs, viszont könnyedén foghatunk taxit, hosszabb távra érkezők viszont megfontolhatják az autó- vagy a robogóbérlés lehetőségét is.

Jellegzetes langkawi tengerparti látkép Pantai Cenang közelében.

Jellegzetes langkawi tengerparti látkép Pantai Cenang közelében.

Penang-hoz és Labuan-hoz hasonlóan Langkawi is „duty-free” területnek számít, így rendkívül olcsón, mindössze 40-50 ringgit-ért juthatunk nagyméretű Absolute vodkákhoz és más alkoholos italokhoz, melyet az idelátogató turisták gyakran ki is használnak. Az olcsóbb szállások jellemzően Kuah-ban találhatóak, de természetesen a sziget partvonalai mentén szép számmal akadnak, az utazási irodák prospektusaihoz alapanyagot szolgáltató luxus üdülőhelyek is, ám érdemes AirBnB-n is nézelődni, ugyanis egészen olcsó, gyakorlatilag saját stranddal rendelkező apartmanokat is ki lehet fogni. A szigeten egyébként minden szükséges tartós és nem tartós fogyasztási cikket be lehet szerezni a főzéshez használt PB gáztól kezdve, az ágymatracon át a vajas csirkéig, azonban egyes termékek, pl. tej, jellegükből adódóan némileg drágának tűnhet. (Pl. 1 liter, normális minőségű tej akár 7-8 ringgit is lehet.)

A rendkívül alacsony fenntartási költségeknek és az állami támogatásnak köszönhetően sokan megtehetik, hogy saját járművet tartsanak fenn. A közelben lévő nagy mennyiségű víz okán így gyakorlatilag dukál egy kisebb csónak minden háztartáshoz.

A rendkívül alacsony fenntartási költségeknek és az állami támogatásnak köszönhetően sokan megtehetik, hogy saját járművet tartsanak fenn. A közelben lévő nagy mennyiségű víz okán így gyakorlatilag dukál egy kisebb csónak minden háztartáshoz.

A szigeten ezen kívül található egy nemzetközi repülőtér, melyről közvetlenül Szingapúrba juthatunk, ám az utasok többsége jellemzően Penang és KL közötti utazáshoz választja a repülőt. A maláj belföldi, illetve a Brunei valamint Szingapúr felé tartó járatok az AirAsia vagy a Malindo Air kínálatában helyenként nevetségesen olcsóak lehetnek, így adott esetben akár 70-100 ringgit-es Langkawi – KL jegyeket is megcsíphetünk. Ezen a ponton szeretném kiemelni, hogy a szigetről való távozáshoz igénybevett Malindo Air az egyik legmagasabb szintű, bármelyik nagy légitársasággal vetekedő fapados szolgáltatást nyújtotta számomra Langkawi és KL majd később KL és Taipei között is.

A Malindo Air egy ATR 72-es gépe várakozik Langkawi repülőterén.

A Malindo Air egy ATR 72-es gépe várakozik Langkawi repülőterén.

Már maga a tény, hogy 30 kilónyi poggyászt ingyen feladhatunk (Aeroflot-nál illetve a Lufthansa egyes járatain gyakran már 23 kg fölött is keményen tejelni kell) is rendkívül impresszív, a Langkawi és Kuala Lumpur közötti repülőút mindössze bő egy órás volta ellenére az utazóközönség italokat, rágcsálnivalót kapott, sőt, az interkontinentális járatokhoz hasonló érintőképernyőkön filmeket, zenét, sorozatokat lehetett nézni / hallgatni. A Taipei felé tartó járaton ezeken felül ingyenes meleg étel is várta az utasokat, így a rendkívül kedvező jegyárak ellenére nemzeti légitársaságokat megszégyenítő szolgáltatásokat kaptunk.

A Malindo Air egyik A320-as gépének utastere. A gép felszereltsége és az utazás alatt tapasztalt szolgáltatások színvonala nagyon sok nemzeti légitársaság járataival vetekedhetne.

A Malindo Air egyik A320-as gépének utastere. A gép felszereltsége és az utazás alatt tapasztalt szolgáltatások színvonala nagyon sok nemzeti légitársaság járataival vetekedhetne.

Langkawi mellett a másik szigetes élményem a Borneón található Kota Kinabalu-hoz és a Semporná-hoz közeli Pulau Mabul-hoz köthető. A koreaiak körében valamilyen okból kifolyólag rendkívül népszerű Kota Kinabalu Malajzia második legforgalmasabb repterét rejti és kiindulópontja a legtöbb, a Mt. Kinabalu-t megmászni kívánó látogatónak is. Kota Kinabalu a maláj félsziget felől jellemzően repülővel közelíthető meg, ám Brunei felé Kota Kinabalu, Beaufort és Miri környékéről is rendszeresen indulnak buszok, míg Indonézia felé nem beszélhetünk nagyobb forgalmú közúti határátkelőről. Kota Kinabalu reptere és belvárosa közt egy taxiút nagyjából 20-30 percet és 30 ringgit-et vesz igénybe. A helyi tömegközlekedésként szolgáló minibuszokkal előfordult már szervezett emberrablás, de azért nem ez a jellemző, úgyhogy végszükség esetén ezeket is igénybevehetjük.

Orvhalászatból származó állatokkal csencselő útszéli árusok Kota Kinabalu határában.

Orvhalászatból származó állatokkal csencselő útszéli árusok Kota Kinabalu határában.

Kota Kinabalu egyébként nagy gyűjtőhelye a város közelében húzódó néhány sziget, Manukan, Mamutik stb. felé induló turistáknak is, akik rendelkezésére kis, legfeljebb 10-15 főt befogadó hajók állnak. A szigetek között cikázó megannyi ilyen kis ladikot üzemeltető „cégek” a város északi részében található Jesselton Ferry Terminal-ban versengenek a leendő utasok kegyeiért és bár mindegyikük hasonló árakon kínál hasonló szolgáltatást, ha nagyon szeretnénk lefaragni a költségekből, érdemes végigböngészni a kínálatot. A szigetekre látogatóknak először az öt választható célpont közül ki kell választaniuk azokat, melyeket meg szeretnének látogatni, majd ennek függvényében kell kifizetni a szigetek és a kikötő közti viteldíjat, fejenkénti 10 ringgit-es belépőt az egyébként egy nemzeti park részét képező szigetekre (ez egyszeri díj) valamint 10 ringgit-es „kezelési költséget” (ez független az utazók számától). Esetünkben két szigetet terveztünk meglátogatni, mivel relatíve mindegyik ugyanúgy néz ki és ugyanúgy tele van háromezer, a sörsátrak alatt a telefonját unottan bámuló kínaival, koreaival.

Kota Kinabalu szigetei közül Manukan volt kirándulásunk első állomása.

Kota Kinabalu szigetei közül Manukan volt kirándulásunk első állomása.

A mókáért ketten összesen 96 ringgit-et fizettünk, melyből 33 a fejenkénti viteldíj, míg a maradék a kormány és a fuvarozó cégek kamudíjai. Mondom ezt azért, mert a koponyánkénti 10 ringgit-es belépő ellenére Manukan és Mamutik egyes partszakaszai is tele voltak uszadékkal, szeméttel, sőt, én még egy elázott, ám bontatlan 10-es pakk cigit is találtam a parton barangolva.

Manukan partjain barangolva az uszadék között efféle "kincseket" is megpillanthatunk.

Manukan partjain barangolva az uszadék között efféle "kincseket" is megpillanthatunk.

A kispénzű, egzotikus élményre vágyó turisták mellett valamennyi szigeten lehetőség van eltölteni egy-két éjszakát is, bár helyenként fel kell adnunk olyan természetesnek tűnő szolgáltatásokat, mint a WiFi, az elektromosság vagy éppen a folyóvíz. Manukan-on a pácolódás mellett méregdrágán mért alkoholok és a normál ár háromszorosáért kínált kókuszdióba folythatjuk a napon érlelt testünket, ám feláras szolgáltatásként természetesen búvárkodásra, jet-ski üzemeltetésére, vízisielésre stb. is lehetőségünk van. Az öt sziget közül a legkisebb Mamutik nyújtja a legkevesebb lehetőséget a tartalmas kikapcsolódásra, bár természetesen a vízi sportok itt is opciók.

Mamutik partjain fetrengő népek.

Mamutik partjain fetrengő népek.

Nézegetem amúgy a szigetekről feltöltött képeimet, melyek annyira hasonlóak, hogy tényleg nem nagyon bánom, hogy nem látogattuk meg a többit… A szigetek közül számomra Pulau Mabul jött be inkább, melyen azért helyenként visszaköszönt a prospektusokban látható áttetsző víz, a tengervíz és zöldellő szigetek színárnyalatai és úgy en bloc az egész „egzotikus hangulat”. Ehhez először kemény 29 ringgit-ért a közeli Tawau városába repültünk, ahonnan busszal értük el a Mabul-szigetet és környékét kiszolgáló Semporna városkát. A sziget hajón fél illetve másfél óra alatt közelíthető meg 10 vagy 50 ringgit-es viteldíjak mellett. A szigetet jellemzően üdülőházak illetve a helyiek cölöpházai tarkítják, de emellett kevés nyoma van bármiféle civilizációnak, így a víz is sokkal tisztább volt, mint bárhol, ahol eddig tapasztaltam. A búvárkodásra kiválóan alkalmas környéken emellett a közeli, még inkább apróbb szigeteken túrázni is lehetőség van, melyekről csodás kilátás nyílik a tengerre. A korábbi, szigetes tapasztalataim után ez volt az első olyan alkalom, hogy úgy gondoltam, hogy nem csak kamu a képeken látható áttetsző tenger és a szigeteket körbeölelő sekélyebb víz kékes árnyalatai sem.

Mabul-sziget környékén nemcsak búvárkodásra, hanem rövid túrázásra is lehetőségünk van.

Mabul-sziget környékén nemcsak búvárkodásra, hanem rövid túrázásra is lehetőségünk van.

A cölöpházak között utazva lehetőségünk van megfigyelni a helybélieket is, akik bár vélhetően nem bennem látták meg életünk első fehér emberét, ázsiai szokásoknak megfelelően azért megfelelően rámcsodálkoztak. A sekély vízből kiemelkedő cölöpházakat és az itteniek viszonylag egyszerű életmódjára gondolva merült fel bennem, hogy milyen lehet úgy felnőni vagy élni, hogy nincs gondja az embernek arra, hogy klisés képek feltöltésével megfeleljen számára ismeretlen embereknek Facebook-on, különböző fórumokon „mindentudó” módba kapcsolva, lekezelően osztogasson irreleváns tanácsokat minden olyanról, melyhez legalább infinitezimális módon köze van vagy arra, hogy időben be legyen fizetve a gázszámla.

Mabul-sziget és Semporna közelében a helyiek idejét nagyrészt a különféle tengeri herkentyűk beszerzése és értékesítése teszi ki.

Mabul-sziget és Semporna közelében a helyiek idejét nagyrészt a különféle tengeri herkentyűk beszerzése és értékesítése teszi ki.

A maláj móka vége előtt még hátravolt egy nagyszerű kirándulás Melaká-ba. Kuala Lumpur-ba visszaérve így utunkat nyomban a már jól ismert TBS buszpályaudvar felé vettük, ahonnan szűk két óra buszozás után jutottunk el a város szélén található melaka-i buszállomásra. Innen némi kavarodás után, a 2-es számú helyi busszal jutottunk el a belvárosba s nem sokkal később már kedves hotelünk szobájában tervezhettük, hogy „satay” vagy valamilyen tengeri bütyök elfogyasztásával csillapítsuk-e éhségünket. Végül az ismerősök által nagyon dicsért Restoran Capitol Satay mellett döntöttünk, mely népszerű az idelátogató kínaiak körében is, így már ez a puszta tény jelzi azt, hogy bizony némi sorbanállásra is számítanunk kell. A satay maga kisebb nagyobb, hurkapálcára felszúrt hús vagy zöldségdarabokat jelent, melyet aztán a delikvens valamiféle fortyogó szószban megfőzhet magának. Nem a legszofisztikáltabb módja az étkezésnek és különösebb ízorgiát sem nyújtott, azonban mindenképpen érdekes volt kipróbálni ezt is.

Satay pácolódik a melaka-i Restoran Capitol Satay közreműködésével.

Satay pácolódik a melaka-i Restoran Capitol Satay közreműködésével.

Melaká-ban ezenfelül felkerestük az egykori Melakai Szultánus palotáját, melybe csak öt ringgit a beugró, cserébe korlátlanul időzhetünk az igényesen kialakított épületben és annak kertjében.

Az egykori melakai szultáni palota homlokzata.

Az egykori melakai szultáni palota homlokzata.

Függetlenül attól, hogy az ország főbb látványosságait azért sikerült megnéznünk, nem mondanám, hogy összességében le vagyok nyűgözve. A félsziget keleti részén például egyáltalán nem voltam, ahogy a sokak által emlegetett Cameron-felföldön sem (mondjuk teaültetvényes élményem van bőven Japánból és Tajvanból is) illetve dzsungelharcolni sem voltam és a Mt. Kinabalu-t sem másztam meg, de ezekkel együtt sem hiszem, hogy meghatározó élmény lett volna az ország meglátogatása, tekintve, hogy azok közül, amiket eddig láttam, csupán egyszer fordult elő, hogy úgy éreztem, igen, megérte fizetni az élményért. Nem mondom, hogy hülyére utazom magam, de valahogy hiányzik az az izgatott érzés, mint amit egykor az első USA vagy Japán-beli utam alkalmával éreztem. Mindazonáltal Malajziát jószívvel tudom ajánlani bárkinek aki valamiféle igényesebb és helyenként olcsóbb alternatíváját keresi Thaiföldnek.