Ázsiai, de főleg távol-keleti országokba látogatván az egyszeri utazót gyakran foghatja el az ideg, hogy vajon miféle élelmet fog tudni szerezni magának, az európaitól gyakran gyökeresen eltérő étkezési kultúrával rendelkező országokban. Akadnak természetesen sztereotípiák, miszerint a kínaiak, tajvaniak, japánok és koreaiak válogatás nélkül megesznek mindent, ami az útjukba kerül, így a pacalpörköltnél, a disznó húgyhólyagjába vagy éppen belébe töltött, esetleg még a jószág vérével is felütött magyar finomságoknál semmiképpen sem bizarrabbnak tűnő nyers halak, polipok és egyéb tengeri kütyük taszítóan hathatnak a „…a vöröshagymát olajon megpirítjuk…” és a „…sózzuk, borsozzuk…” recepteken edződött magyar közönség számára. Jómagam két éve tengődöm főleg különféle ázsiai ihletésű ételeken, ám ezúttal sem gasztrotörténelmet sem olyan ételeket nem szeretnék bemutatni, melyek rendkívül ritka alapanyogokból, kizárólag egy gyalog megközelíthető helyen csak teliholdkor készülnek, hanem egy relatíve kicsi ország, Tajvan példáján keresztül némi reális képet festeni az itteni, bárki által megvásárolható / elkészíthető nyalánkságok tárházáról.

Tajvan egyik legjellemzőbb vendéglátóipari egysége az ételstand, melyek számáról, megjelenési formáiról és kínálatainak változatosságáról csak a Yushan-hegy remete bölcsei adhatnak pontos információt. A képen csont nélküli, erjesztett tofuval kezelt sült csirkét, ropogós polipot, száznapos tojást ajánlanak, ám a választék ennél láthatóan sokkal nagyobb.

Tajvan egyik legjellemzőbb vendéglátóipari egysége az ételstand (路邊攤, lù​biāntān), melyek számáról, megjelenési formáiról és kínálatainak változatosságáról csak a Yushan-hegy remete bölcsei adhatnak pontos információt. A képen csont nélküli, erjesztett tofuval kezelt sült csirkét, ropogós polipot, száznapos tojást ajánlanak, ám a választék ennél láthatóan sokkal nagyobb.

Függetlenül attól, hogy az érdeklődő szép számmal találhat Tajvanon francia, olasz vagy éppen magyar éttermeket is, a különlegesnek számító ételek, különleges alapanyagai értelemszerűen átlagosan drágábbak, mint a helyben is tenyésztett / termesztett halak, rákok, kagylók illetve természetesen a rizs, szója (és ennek változatai) és egyéb zöldségek pl. víziparaj (空心菜 (kōngxīncài) vagy 蕹菜 (wèngcài)), így, aki nem tud / akar többezer helyi pénzt költeni az étkezésre, annak mindenképpen érdemes megbarátkozni a helyi, gyakran furcsának tűnő, ám nyugati ízlelőbimbókkal is élvezhető ételekhez. Sziget lévén a fő táplálékforrást a tenger jelenti, így alkalomadtán olyan, Magyarországon ínyencségnek számító étkekből is betermelhetünk nagyobb mennyiséget mint a különféle módon elkészített lazac, tonhal, kardhal, garnéla és rák. Ezen sokszínűség bemutatására álljon alant egy kis galéria, mely egy Kaohsiung-hoz közeli halpiac kínálatát mutatja be:

A külföldinek először szembetűnő lehet, hogy az ételstandok gyakran a nyílt utcán, a zsúfolt gépjárműforgalomtól mindössze pár méterre, minimális higiéniai körülmények közt működnek, így a szálló por és füst akadálytalanul tud lerakódni az alapanyagokon és a kész ételeken. Ennél már csak az lehet meghökkentőbb, mikor azt láthatjuk, hogy a standhoz külön beltéri étkezőhelyiség is tartozik, ám az ételeket mégis kint, a nyílt utcán készítik el és viszik be a vendégeknek. Erre a jelenségre a magyarázat az ország jellemzően meleg éghajlata lehet, így a villanyszámlában gyakran sokat számít az, hogy néhány ventilátor vagy pedig légkondi, szagelszívó és egyéb költséges berendezések üzemelnek a személyzet számára a „friss” levegő helyett. Sajnos azonban a friss itt is csak relatív módon értelmezhető, hiszen a tajvani városok levegőjét a már korábban említett utcai forgalom mellett a Kínából vagy éppen az indonéz ősemberek által felgyújtott esőerdőből származó füst és szmog is terheli. S ha mindez nem lenne elég, főleg az olajat nagyobb mennyiségben használó standok élelmiszerbiztonsági körülményeit még a 2014-ben kirobbant élelmiszerügyi botrány is súlyosbította, melyben több, sütőolajat gyártó cég is az éttermektől visszavásárolt, gyakran állati maradványokat is tartalmazó fáradt olajat kevert a friss olajhoz majd értekesítette ismét.

Egyik rendkívül népszerű étel a marhahúsleves, melyet szűrten, hús nélkül, kápsztával, póréhagymával és tésztával kiegészítve is kapni. A leves egyedi illatát a változó összetételű, ám jellemzően ánizst, édesköményt, kardamomot, édesgyökeret, fahéjat és sichuan-i borsot tartalmazó kis fűszercsomagtól, a „lubao”-tól (滷包) kapja.

Egyik rendkívül népszerű étel a marhahúsleves, melyet szűrten, hús nélkül, kápsztával, póréhagymával és tésztával kiegészítve is kapni. A leves egyedi illatát a változó összetételű, ám jellemzően ánizst, édesköményt, kardamomot, édesgyökeret, fahéjat és sichuan-i borsot tartalmazó kis fűszercsomagtól, a „lubao”-tól (滷包) kapja.

Borzasztónak tűnhet így a nyilvános étkezés helyzete, ám hozzá kell tenni, hogy jómagam két éve, heti-havi rendszerességgel fogyasztok utcai kaját Tajvanon és soha nem volt semmilyen panaszom utólag. Érdemes még azt is megemlíteni, hogy az, aki Magyarországon képes bármilyen véletlenszerű kínai vagy török étteremben étkezni, illetve n alkalommal újrafelhasznát sütőolajban készült panírozott húsokat fogyasztani, annak valószínűleg itt sem fogja semmi megfeküdni a gyomrát, úgyhogy a csillapodó olajbotrány és látszólag koszos körülmények ne tántorítsanak el senkit egy jó adag büdös tofutól.

A sokak által rettegett büdös tofu (臭豆腐) átható aromájával minden turista szívébe belopja magát. Az erjesztett tofukockákat gyakran olajban kisütve, szójaszósszal és zöldfűszerrel szervírozzák.

A sokak által rettegett büdös tofu (臭豆腐) átható aromájával minden turista szívébe belopja magát. Az erjesztett tofukockákat gyakran olajban kisütve, szójaszósszal és zöldfűszerrel szervírozzák.

Természetesen nem feltétlenül kényszerül utcára az, aki valami helyi csemegét szeretne fogyasztani. Bár az utcán készített ételek gyakran csak amolyan nassolnivalóként, (pl. moziba. Igen, Tajvanon számos helyen minden további nélkül be lehet vinni akár egy fél csirkét, egy két literes kólát vagy akár alkoholt is a vetítőterembe) elvitelre készülnek, számos olyan étkezde is akad, ahol legfeljebb 2-3 asztal, de akár egy egész étkező is, általában egy erre a célre kialakított garázs, a vendégek rendelkezésére áll. Ezeken a helyeken csak elvétve találhatunk turistát, hiszen a személyzet aligha beszél angolul, az étlap pedig szintén ritkán tartalmaz kínaitól, vagy nemzetiségiek, pl. vietnámiak által üzemeltett étterem esetén ettől eltérő nyelvet.

Különböző leveseket, tésztákat és a helyi elnevezéssel „rizs cérnametéltet” (米粉 (mǐfěn)) árusító ételstand Taichung-ban. Többnyelvű személyzetre vagy étlapra ilyesmi helyeken aligha számíthatunk.

Különböző leveseket, tésztákat és a helyi elnevezéssel „rizs cérnametéltet” (米粉 (mǐfěn)) árusító ételstand Taichung-ban. Többnyelvű személyzetre vagy étlapra ilyesmi helyeken aligha számíthatunk.

Az egyénileg üzemeltetett ételstandok és a kifőzde jellegű evőhelyek mellett az előbbi két típust nagy számban tömbösítő éjszakai piacok képezik a legolcsóbb étkezési lehetőségek triumvirátusát. Az éjszakai piacok, nevükből adódóan, a munkaidő után, estefelé nyitnak és néha egészen hajnalig nyitva vannak. Az itt található ételstandok mennyisége a két tucattól a százas nagyságrendig terjedhet és gyakorlatilag minden városban találni egyet, így pl. Taipei-ben a változó megítélésű Shilin, Ningxia és Laohe, Taichung-ban a Fengjia és Neixin, míg Kaohsiung-ban a Liuhe és a Kaixuan piacok a legnépszerűbbek. Az ételstandok, kifőzdék és az éjszakai piac kínálata 20-70 tajvani dollár körül mozog, így személyenként legfeljebb 100-150 dollárból jól lehet lakni, ha cserébe nincs igényünk különösen puccos környezetre.

A taichung-i Fengjia éjszakai piac látképe, előtérben egy szójatejes teát árusító egyeség cégérjével.

A taichung-i Fengjia éjszakai piac látképe, előtérben egy szójatejes teát árusító egyeség cégérjével.

A “street food” tömegéből kiemelendő a nyugati ember szívét is biztosan meghódító disznóhúsos pite (豬肉餡餅, zhūròu xiànbǐng), mely kenyérszerű burokba töltött darált, fűszeres disznóhúst takar. Az eredetileg Kína északi vidékeiről származó étel egyszerű és közismert alapanyagai lévén, felekezeti hovatartozástól függően, bárki számára kellemes választás lehet, hiszen az, a tészta liszt, víz, só kombinációján felül, csupán némi zöldhagymát és gyömbért tartalmaz (a disznóhúson felül természetesen), melyet kevés olajon, serpenyőben sütnek készre. Egyes helyeken tunkolnivalóként mirines-rizsboros szószt is adagolnak, ám ez teljességgel opcionális, így akaratunkon kívül sehol nem fogják szeszbe áztatni a vacsoránkánt.

A tajvani éjszakai piacokon is gyakran felbukkanó disznóhúsos pitéből gyakran 2-3 darab is elég ahhoz, hogy jól lakjunk. A kb. tenyérnyi méretű kis buci darabja átlag 20-30 dollárért (kb. 180-270 forint) kaparintható meg.

A tajvani éjszakai piacokon is gyakran felbukkanó disznóhúsos pitéből gyakran 2-3 darab is elég ahhoz, hogy jól lakjunk. A kb. tenyérnyi méretű kis buci darabja átlag 20-30 dollárért (kb. 180-270 forint) kaparintható meg.

Aki szeret korán kelni, de nem akar reggelivel bíbelődni, az választhat a szintén országszerte elterjedt reggelizőhelyek közül, melyek ugyan délután 2-kor már bezárnak, cserébe viszont már reggel 4-5-től élvezhetjük szolgáltatásait. A reggelizők kínálatában szép számmal találhatunk szendvicseket, hamburgereket, croissant-okat is, így, aki szeretné nyugatias táplálékkal kezdeni a napját, annak erre is van lehetősége. Ételünk mellé kávét, gyümölcslevet vagy teát is kérhetünk így a ceh összesen legfeljebb 200 dollárnál áll meg, ám ezért cserébe tisztességes mennyiségű abrakot tolnak elénk. A hagyományos, tajvani stílusú reggelit szintén a korábban említett, erre szakosodott kifőzdék vagy ételstandok kínálatában találhatjuk meg, mely tojásételeket, jellemzően kelt tésztával kevert ragadós rizzsel körbevett húst vagy zöldséget (飯糰 (fàntuán)) és ízlés szerint ízesített szójatejet takar. A Tajvan különböző régióiban fellelhető hagyományos reggeliről egy remek videó is fellelhető.

Bacon-ös croissant-t, sültkrumplit és salátát tartalmazó reggeli szett a taichung-i Awesome kínálatából.

Bacon-ös croissant-t, sültkrumplit és salátát tartalmazó reggeli szett a taichung-i Awesome kínálatából.

Ebéd után kutatva ismét csak a lehetőségek egy még nagyobb tárházával találjuk szembe magunkat, hiszen a helyi ételek mellett immár a japán, kínai és egyéb, nyugati ételeket felszolgáló éttermek is megnyitják kapuit, jellemzően reggel 11-dél tájékán, az érdeklődő előtt. Furcsának tűnhet, de a különböző, steak-et illetve marhaételeket felszolgáló helyek minőségben messze túlteljesítik a tejelő, Holsten marhából dolgozó magyar konyhák kínálatát. A Tajvanon elenyésző mértékű, hely- és energiaigényes marhatenyésztés ellenére tisztességes számban találhatunk megfizethető árú és minőségű steak-et, melyek főleg ausztrál marhából készülnek. Steak-et ugyan találhatunk néhány éjszakai piac kínálatában is, ám ezek főleg erősen pácolt, változó minőségű húsokból készülnek, köretként pedig gyakran metéltet vagy tojást kapunk.

Véletlenszerű steak egy Taipei-ben található falodában. A hús ugyan kiváló minőségű, a köret mégis meglehetősen helyi ízlést követ.

Véletlenszerű steak egy Taipei-ben található falodában. A hús ugyan kiváló minőségű, a köret mégis meglehetősen helyi ízlést követ.

Egy steak-es élményért, all-you-can-eat körettel és itallal kiegészítve 3-500 tajvani dollárt kell leszurkolni, melyek forintba átszámolva nem tűnhetnek sokkal olcsóbbnak mint Magyarországon, ám a helyi árakhoz képest ez meglehetősen barátinak tekinthető. Jobb minőséget viszont ennél sokkal drágább étteremben sem feltétlen kaphatunk, legalábbis az általam kipróbált, exkluzív, kifejezetten steak-ekre specializálódott étteremben, ahol 1100 dollár volt egy sirloin steak, a felszolgált étel 1/5-e tömény zsír és kötőszövet volt.

A taichung-i Ponderosa étteremben a sokadik látogatás után sem lehet panasz a felszolgált ételek minőségére és ezek áraira sem.

A taichung-i Ponderosa étteremben a sokadik látogatás után sem lehet panasz a felszolgált ételek minőségére és ezek áraira sem.

Ha valaki ebédre is a keletiesebb ízeket preferálná, annak figyelmébe ajánlható a megannyi hot-pot (火鍋 (huǒguō) vagy 涮涮鍋 (shuànshuànguō) a hasonló jelentéstartalommal bíró japán elnevezésből) étterem. A hot pot lényege, hogy az alaplé az előttünk található indukciós főzőlapon vagy gázégőn bugyog, miközben a megrendelt hozzávalókat magunk főzhetjük meg. A hot pot lehet egyéni (小火鍋 (xiǎohuǒguō)), ilyenkor a társaság minden tagja csak a saját fazékjában főz vagy lehet egy nagyobb fazék is, melyen mindenki osztozik. A közös, nagyobb fazék gyakran két különböző alaplevet, egy markánsabb fűszerezésűt (麻辣鍋 (málàguō) mely a sichuan bors (花椒, huājiāo) okozta különleges, mással nem összetéveszthető csípősség érzéséről kapta a nevét) és egy enyhébbet is tartalmaz, így ki-ki kedvére válogathat a különböző alaplevek között.

A két részre osztott, helyi elnevezéssel „yuānyangguō” (鴛鴦鍋)-ként illetett fazék, melyet S-alakban egy vékony lemez választ ketté. A fazék bal oldala a csípősebb, míg a jobb, a hagyományos alaplevet tartalmazza.

A két részre osztott, helyi elnevezéssel „yuānyangguō” (鴛鴦鍋)-ként illetett fazék, melyet S-alakban egy vékony lemez választ ketté. A fazék bal oldala a csípősebb, míg a jobb, a hagyományos alaplevet tartalmazza.

A levesbetétek általában vékonyra szelt sertés-, marha- vagy bárányhús, melyek pillanatok alatt átfőnek, így nem kell percekig várnunk, hogy rávethessük magunkat étkünkre. A rostbevitelt elősegítendő, a zöldségek közt káposztát, répát, kukoricát, paradicsomot, tofut, édesburgonyát, téli fülőkét (金菇 (jīngū), vagy japánul エノキタケ (enokitake)) esetlegesen valamiféle mesterséges hal- vagy rákpasztát találunk. A hőbevitelt az asztallap alatt található szabályozóval állíthatjuk, így nem kell félnünk, hogy a levesünk kifut.

Borszeszégővel üzemelő "privát" hot-pot és tartozékai a Nantou megyében található Gingko Forest (銀杏森林, yínxìng sēnlín) felhozatalából.

Borszeszégővel üzemelő “privát” hot-pot és tartozékai a Nantou megyében található Gingko Forest (銀杏森林, yínxìng sēnlín) felhozatalából.

A szerencsére inkább Japán, semmint Kína felé kacsintgató Tajvanon ezen felül japán jellegű éttermek egész hadával találkozhatunk, így az országban bóklászva bárhol felbukkanhat egy-egy indokolatlan ramen, soba, udon, oden vagy éppen „running sushi” étterem. Mivel ezek nem tartoznak szorosan a kínai vagy a tajvani étkezési kultúrához, így az ezek közti mélyebb különbségeket nem is taglalnám, a lényeg annyi, hogy a ramen, soba, udon trió különbözőképpen elkészített, különböző alapanyagokat tartalmazó tésztaételeket jelent, míg az oden, jellemzően hal alaplevet és az ebben főtt tojást, jégcsapretket és kontyvirágot jelent.

Udon tészta szárított és finomra aprított algával, halikrával, nyers tojással és rántott csirkefalatokkal.

Udon tészta szárított és finomra aprított algával, halikrával, nyers tojással és rántott csirkefalatokkal.

A sushi pedig szerintem a mindenki számára ismert „japán nyers hal fogyasztás” egyik leghíresebb szimbóluma. A sushi természetesen nemcsak „running”, azaz az előttünk / mellettünk, futószalagon közlekedő tányérokra pakolt különféle sushi-kat jelentheti, hanem egyénileg, 2-es vagy 4-es adagokban szervírozott ételeket is. A sushi ára a hely és az étel puccosságától függően 30-50 tajvani dollár darabonként.

Tajvanon tisztes számban találkozhatunk különféle sushikölteményeket kínáló éttermekkel is.

Tajvanon tisztes számban találkozhatunk különféle sushikölteményeket kínáló éttermekkel is.

Szintén japán különlegességek a különféle, főleg sertésből vagy csirkéből készült panírozott sültek, melyek hivatalos neve az angol „cutlet” után valamiért „吉列” (jíliè) lett. (Fun fact, hogy a borotvákat gyártó „Gillette” átírása ugyancsak ez.) Ezek a sültek a magyarhoz hasonló, ám az ún. „panko” zsemlemorzsának köszönhetően durvább panírozással rendelkeznek, továbbá a húsokat sem klopfolják ki előzőleg. A húshoz okonomiyaki szósszal meglegyintett, szeletelt káposztát, miso levest, rizst és egyéb, apróbb kiszerelésű zöldségeket kapunk, melyért átlag 200-300 tajvani dollártól leszünk kénytelenek megszabadulni.

A japán "katsu" (カツ) tajvani manifesztációja sem kinézetben sem a szervírozás módjában nem mutat sok eltérést mutat rokonához képest.

A japán “katsu” (カツ) tajvani manifesztációja sem kinézetben sem a szervírozás módjában nem mutat sok eltérést mutat rokonához képest.

Kaohsiung-ban járva az embernek nem szükséges csupán steak-ekre vagy japán ételekre hagyatkoznia, hiszen a városban egy visszafogottabb magyar és legalább egy, majdnem „fine-dining” francia étterem is helyet kapott. Ezek közül előbbiben valódi magyar kékfrankost, zweigelt vagy muskotályos borokat kóstolhatunk a bécsi szelet, gulyásleves és dobostorta kombó mellé. Nem vagyok sommelier, úgyhogy ezeket csak az étterem kínálatából hoztam össze véletlenszerűen. Eddig csak egyszer ettem itt, akkor gombakrémlevest és bécsi szeletet próbáltam, utóbbi a hagyományos liszt-tojás-zsemlemorzsa helyett a kevésbé ropogós párizsi bundával készült. Nem mondom, hogy azonnal egy útszéli zsindelyes csárda Erős Pistával mámoros légkörébe fogja képzelni magát az illető ha itt eszik, de a hazai ízek pótlására mindenképpen alkalmas lehet a hely és ráadásul még fagyasztott hurkát, kolbászt is lehet tőlük venni elvitelre, igaz, egy fél kilós csomag árából Magyarországon kb. 2 kiló májashurkát kapni.

Bécsi szelet zöldkörettel és hasábburgonyával a kaohsiung-i Magyar (és Cseh) Étterem repertoárjából.

Bécsi szelet zöldkörettel és hasábburgonyával a kaohsiung-i Magyar (és Cseh) Étterem repertoárjából.

Bár ezek száma messze nem olyan magas, mint a félmilliónyi látványpékséggel rendelkező Budapesten, azért Tajvanon is találhatunk különféle, pékipari termékeket terítő boltokat is. A kenyér jellemzően nem tartozik az alapételek közé, így nagy, háromkilós paraszkenyeret csak elvétve fogunk találni, ám színes-szagos, ízesített kenyereket, zsömléket és kifliket annál többet. Az ételeket még érdekesebbé, helyenként egészen meghökkentővé varázsoló eljárások szintén valahonnan Japánból származnak, így a hagyományos toast kenyér mellé egy tintás kiflit, egy zöld teás, babos kenyeret vagy egy epres zsömlét is betolhatunk.

Tintahal tintájával színezett pékipari csodák egy kaohsiung-i pékség kínálatában.

Tintahal tintájával színezett pékipari csodák egy kaohsiung-i pékség kínálatában.

Amennyiben némi gyümölcsre is vágyunk újonnan beszerzett tintás kenyerünk mellé, úgy reális esély van rá, hogy nem almával, körtével vagy más „unalmasan kerek” gyümölccsel, hanem banánnal, pitajával, rambutánnal, licsivel, duriánnal vagy kenyérfa gyümölcsével lesz először módunk csillapítani eme igényünket. Banán az ország déli részén szinte gaz módjára nő, a pálmák tövében gyakran akár több ezer forintnyi, legtöbbször éretlen banánt is találni, ám a szerencsések néhány sárgább példányt is kifoghatnak. A banánt magunknak csak akkor szüretelhetjük, ha kifejezetten jó akrobatikus képességeink vannak, hiszen egy-egy banánpálma akár 10-30 méter magasra is megnőhet. A sokak által förmedvény szagúként ismert duriánnal, a többi, fentebb említett gyümölcshöz hasonlóan csak boltokban vagy piacokon találkozhatunk, ám vegyük figyelembe, hogy a gyümölccsel (vagy annak szagával) jó eséllyel nem fognak beengedni minket a legtöbb nyilvános épületbe. Hasonló vonatkozik az idősebb korosztály körében rendkívül kedvelt areca dióra (檳榔 (bīnláng)) is, melyet előszeretettel rágnak majd köpnek a földre, ízléses, vörös foltokat hagyva az aszfalton. Utóbbi, bár dió lévén egészségesnek tűnhet, a dohányrágás élettani hatásaival vetekszik, úgyhogy turistáknak nem érdemes rászokni.

Cukoralma, fogyasztás előtt. A puha, felxibilis gyümölcsöt egy vékony, műanyag fóliára emlékeztető héj veszi körül. A gyümölcs, kialakításánál fogva, nem alkalmas hámozásra, így annak tartalma skalpolás majd kanalazás útján vihető be a szervezetbe.

Cukoralma, fogyasztás előtt. A puha, felxibilis gyümölcsöt egy vékony, műanyag fóliára emlékeztető héj veszi körül. A gyümölcs, kialakításánál fogva, nem alkalmas hámozásra, így annak tartalma skalpolás majd kanalazás útján vihető be a szervezetbe.

A bīnláng vagy más néven betelnut sztorihoz még annyi érdekesség tartozik, hogy erről a gyümölcsről kapták a nevüket az ún. „betelnut beauty”-k (檳榔西施, (bīnláng xīshī)), akik ezen dióféle mellett, jellemzően útszéli, üveg homlokzattal rendelkező kisebb-nagyobb bódékból kínálnak frissítőket és dohányárut az arra járóknak. Erre a tényre reagálván, számos hím ismerősöm úgy képzelte el Tajvant, hogy azt mindenhol nagymellű, formás „bīnláng lányok” borítják, akik lenge öltözetben, a férfiakat kényeztetve szolgálják fel portékájukat. A valóságtól persze mindez elég távol van, hiszen, bár a lányok valóban hiányos öltözetben, az esetleges molesztálásnak kitéve dolgoznak, azonban a prostitúció tiltott és büntetett, így az itteni személyzettel kikezdeni ugyanolyan tevékenység mintha egy bolti eladóval tennénk ezt. Ráadásul a legtöbb ilyen bódéban gyakran már csak vénasszonyokat, rosszabb esetben két-három, büdös tofut majszoló nagybácsit találhatunk.

Véletlenszerű betelnut (bételpálma?) szaküzlet (檳榔店), melyben korosodó vénasszonytól kezdve exhumált török szpáhiig már mindent láttam eladóként.

Véletlenszerű betelnut (bételpálma?) szaküzlet (檳榔店), melyben korosodó vénasszonytól kezdve exhumált török szpáhiig már mindent láttam eladóként.

A jóféle húsok, sültek és gyümölcsök után ki akarná kihagyni a desszertet? A nagyobb városok utcáinak szinte mindenhol tartozékai a kisebb-nagyobb cukrászdák, melyek működhetnek láncként vagy egyénileg is. Az édességek kivitelezésében szintén igen nagy változatosságot tapasztalhatunk, így az utcán, ételstandnál kapható, gyümölcsökkel és édes szószokkal összekevert darált jégtől kezdve a pitéken át az arannyal megspékelt belga csokicsuporig mindent találni. Az egyik legismertebb helyi nyalánkság a forró időben enyhülést hozó 三/五種冰 (sān/wǔzhǒngbīng), mely pénztárcánktól függően három vagy öt különféle hozzávaló és jégreszelék keveréke. Ezen édességhez először ki kell választanunk három vagy öt „feltétet” a kihelyezett hozzávalókból, melyet aztán összekevernek nekünk, egy remek mindenizű fagyit alkotva ezzel.

A 剉冰店 (cuòbīngdiàn) jégkását árusító üzlet kínálatában az eper- és a baracklekvár mellett fűzselével (仙草 (xiāncǎo)), fügével (愛玉 (àiyù)) vagy jób könnyével (薏仁 (yìrén)) is ízesíthetjük desszertünket.

A 剉冰店 (cuòbīngdiàn) jégkását árusító üzlet kínálatában az eper- és a baracklekvár mellett fűzselével (仙草 (xiāncǎo)), fügével (愛玉 (àiyù)) vagy jób könnyével (薏仁 (yìrén)) is ízesíthetjük desszertünket.

Aki némi házi fagyira vágyik, az alkalomadtán összefuthat egy „bāpū” (叭撲) árussal, akik nevüket a biciklikürt jellegzetes hangjáról kapták. Sajnos ezek manapság már olyan ritkák mint a fehér holló, így én is csak egyszer, a Pokémon Go őrület ideje alatt találkoztam egy, a piaci rést kihasználó árussal egy taichung-i parkban. Mindemellett természetesen se szeri se száma a japánosan kicsi, ámde rendkívül gondosan kivitelezett aprósüteményeknek, így macaron, cupcake (a magyaros átírások eszméletlen gyarlók, úgyhogy maradtam az angol változatnál), muffin, torta, pite és még ki tudja hány fronton sem kell csalódnunk. A helyi férfiak által nem túl kedvelt, szerintünk kifejezetten lányos cukrászdákban ülve, főleg egyedül ülve így csokitortába folytott magányunkban különleges látványt nyújthatunk a helyi hölgy lakosságnak.

Macaron és véletlenszerű, keksz alapú süti félhold kompozíciója.

Macaron és véletlenszerű, keksz alapú süti félhold kompozíciója.

A különféle nyugati édességek valószínűleg kevesebb magyarázatra szorulnak, úgyhogy alant némi galéria a sok pofázás helyett:

Japán és tajvani ismerőseim gyakran panaszkodtak arra, hogy Európában utazván szinte felháborítóan drága vagy túlárazott termékekkel találkoznak utazásaik alatt, így egy-egy, repülőtéren, vasútállomáson vagy vonaton megvásárolt üdítő vagy étel kifejezetten költséges tud lenni. Való igaz, aki próbált már a Keleti pályaudvaron italt venni, az láthatta, hogy a normál bolti ár sokszorosáért kínálják a kólát vagy ásványvizet, míg vonaton a meleg étkezés kifejezett luxusnak számít. Ezzel a gyakorlattal szemben Tajvanon nem kell mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki tartalmas lakomát szeretne magának az úton, hiszen az állomáson de a legtöbb esetben a vonat fedélzetén is árusítanak kisebb-nagyobb előrecsomagolt, ám nem sokkal a járat indulása előtt elkészített ételeket, melyeket a japán „bento” (弁当) után „biàndāng”-ként (便當) ismernek. Ezek többnyire csirke- vagy sertéshúst, rizst, tofut és további kisebb adag zöldségeket tartalmaznak, áruk 60 és 100 tajvani dollár között mozog.

A THSR egyik járatán felszolgált ételdoboz csirkével, szójaszószban főtt tojással, rizzsel, tofuval és zöldségekkel.

A THSR egyik járatán felszolgált ételdoboz csirkével, szójaszószban főtt tojással, rizzsel, tofuval és zöldségekkel.

Plusz egy, futottak még kategóriát képez a 7-Eleven, Hi-Life, OK Mart és Family Mart négyese, melyekben természetesen előrecsomagolt vagy helyben főtt ételeket is kapni. Előbbiek között megtalálhatóak olyan favoritok, mint a curry-s rizs vagy a sült csirke, míg helyben hot-dog-ot, héjában főtt édesburgonyát, főtt tojást, bao-t és a korábban már említett oden-t találhatunk, utóbbi adja a legtöbb ilyen üzlet jellegzetes, messziről felismerhető „oden” illatát.

Egy tajvani Family Mart melegételes részlege.

Egy tajvani Family Mart melegételes részlege.

Nagyjából ez lett volna a kis tajvani ételes összefoglalóm, melyből talán mindenki meggyőződhet arról, hogy bizony itt is van élet a polipon és a nyers halakon túl. További, házias ételekért tekintsünk meg az Ang Lee-féle “Eat Drink Man Woman” (飲食男女) c. film nyitójelenetét: