A Magyar Tudományos Akadémia nyelvi ámokfutása következtében már a Google Maps is csak Hangcsouként ismeri Zhejiang (magyarabbul: Csöcsiang – jelentkezzen, aki szerint nem módfelett szánalmas ez a hangutánzási kényszeren alapuló átírás) tartomány székhelyét, a Budapestnél valamivel nagyobb Hangzhou-t, ahol azonban már most majdnem háromszor annyi metróvonal fut, pedig a legtöbbjét még be sem fejezték. A Shanghai-tól mindössze egy óra vonatozással elérhető, kellemes hangulatú város első ízben billentette a Kínáról alkott véleményem mérlegét pozitív irányba, köszönhetően annak, hogy a G20 szeánsz alkalmából rendesen ráncba szedték a várost. Természetesen azonban ezúttal sem maradhattak el a durván egy hónapja átadott közterüleken a gyereküket a földre hugyoztató anyukák, de hát ilyen ez a kínai virtus… Ahogy a címből is kiderülhetett, bő két hetet töltöttem el itt, megismerve a város több részét, illetve hébe-hóba a közeli Shanghai-ba, Shaoxing-be és Jiaxing-be is kitekintettem egy-egy nap erejéig.

Hangzhou belvárosának látképe a Wushan-hegyen (吴山) található Chenghuang-templom (城隍閣) kilátójából.

Hangzhou belvárosának látképe a Wushan-hegyen (吴山) található Chenghuang-templom (城隍閣) kilátójából.

Kínai utamat megelőzően azonban szándékomban állt összekötni a kellemest a hasznossal, és baráti látogatás keretében vízumot is szerezni Makaóban. Korábban eddig mindössze egy fél órás tranzit erejéig voltam csak itt, úgyhogy adott volt a lehetőség a város mélyebb megismerésére. A térképre pillantva igazából mindenki láthatja, hogy tényleg nem egy nagy valami, még Hong Kong-nál is jóval kisebb, ám annál zsúfoltabb városról van szó, melyet gyakran csak a Távol-Kelet Las Vegas-aként tartanak számon, pedig igazából még Las Vegas is eltörpül eme kínai kaszinóbirodalom mellett. A város fő bevételi forrását így a szerencsejáték jelenti, mely egyébként Kína minden más részén tiltott, így természetesen özönlenek át az ilyen jellegű szórakozás hívei. A kaszinókkal dúsított Taipa mellett így némi autentikus kínai, portugál környezetet főleg Makaó-félszigeten találhatunk, melyet akár gyalog is könnyedén bejárhatunk, de a környéket sűrűn behálozó buszok egyikével is felfedezhetjük a térséget.

Makaó látképe a Guia parkból, háttérben a tényleges Kína részét képező Zhuhai városával és szmoggal.

Makaó látképe a Guia parkból, háttérben a tényleges Kína részét képező Zhuhai városával és szmoggal.

Mint említettem, a korábban a Portugál Birodalom részként működő kikötőváros hasonló szerepet játszott Portugália életében mint Hong Kong a Brit Birodaloméban, ám Hong Kong-hoz hasonlóan, bár két évvel később, 1999-ben, Makaó is visszakerült Kínához, így az „egy ország, két rendszer” elve alapján működő város lett a második kínai „különleges státusú terület”. Vicces amúgy, hogy mennyire nyakatekert módszerekkel próbál a kínai kormány sajátjának nyilvánítani olyan területeket, melyekre igazából a saját lakosainak is nemcsak, hogy pénzt kell váltaniuk, de még előzetes vízumot is kell igényelniük. Kínának amúgy van még pár ilyen önellentmondásos felfogása,de ezekről később. Makaó egyébként közelebb áll a kínai kormányhoz mint Hong Kong, így az nyugodtabban szipolyozhatja erőforrásiat mint a rebellis Hong Kong, mely nem átallott anno még pro-demokrata tüntetéseket is tartani. A nagy jólétben azonban Makaó számos olyan fogyatékossággal küzd, mely ma már minden modern városnak alap tulajdonsága kellene, hogy legyen, így például a buszokon és taxikon kívül legfeljebb csak a méregdrága riksák tekinthetőek a tömegközlekedés egyetlen formáinak. Ugyan készül már valamiféle automatizált tömegmozgató létesítmény, azonban kínai szokással ellentétben ez már most több hónapos, ha nem éves csúszásban van.

Makaó joggal tudhatja magáénak a világ legzsúfoltabb városa címet, hiszen a település képét ilyen és ehhez hasonló, akár több mint 40 emeletes társasházak is sűrűn díszítik.

Makaó joggal tudhatja magáénak a világ legzsúfoltabb városa címet, hiszen a település képét ilyen és ehhez hasonló, akár több mint 40 emeletes társasházak is sűrűn díszítik.

A zsúfoltságnak köszönhetően így az egyszeri turista a kevés számú zöld terület vagy a luxusplázák, kaszinók egyikében ütheti el az idejét. A fentebb említett Guia Hills és az azon megmaradt világítótorony ugyan kínál egy délelőttre szóló programot, további, ilyen jellegű kikapcsolódásra azonban csak Coloane régióban van lehetőség, mely mindjárt két stranddal (Cheoc Van és Hac Sa) illetve némi túrázással is kecsegtet. Hong Kong-gal ellentétben Makaóban nem találunk olcsó, lepukkant hostel-eket (igazából drága, luxushostel-eket sem), így kispénzű látogatók aligha tudnak itt éjszakákat eltölteni, hacsak nem játsszák végig azt valamelyik kaszinóban. Gyakorlati tudnivalókról annyit, hogy városszerte 1:1 arányban elfogadják a hong kong-i dollárt is, ám a fém 10 dolláros felhasználásával problémákba ütközhetünk. Aki kínai vízumért jönne, azt sajnos el kell keserítenem, ugyanis a makaói kínai konzulátus messze nem olyan nagylelkű mint a hong kong-i, így ők legfeljebb 7 napra szóló turistavízumot fognak adni (→ Information on getting a Chinese tourist visa in Macau (as of January of 2017)), mely elég nevetséges annak tükrében, hogy pl. Zhejiang, bizonyos feltételek mellett, de éppen látogatható akár 6 napig is vízummentesen. Ezt nekem, a neten fellelhető valamennyi, erősen out-dated információnak köszönhetően magamnak kellett kiderítenem, hiszen a helyi CTS (China Travel Service) volt olyan drága, hogy ezirányú kérdésemet két héttel később, már a kínai tartózkodásom vége felé volt csak képes megválaszolni. A látogatást követően így vízum nélkül álltam tovább Hong Kong felé, ahol szerencsémre ismét sikerült azt megszereznem, potom 850 HK dollárért, így már szabad volt a pálya Shenzhen majd Hangzhou felé.

Utolsó makaói éjszakámon még kerültem egyet Taipa felé, ahol a világ legnagyobb kaszinója, a The Venetian fogadott.

Utolsó makaói éjszakámon még kerültem egyet Taipa felé, ahol a világ legnagyobb kaszinója, a The Venetian fogadott.

Makaóból így kellemes kompozást követően értem át Hong Kong-ba, ahol szinte kizárólag csak a vízum megszerzésének idejét töltöttem el. Ezt követően vettem utam Shenzhen felé, ahol a Hangzhou felé tartó, mintegy 10 órás vonatút előtt pihentem még egy keveset. Az általam kinézett szállás szerencsére a kora reggeli indulásom színhelyéül szolgáló Shenzhen-Északi pályaudvar közelében leledzett, ám annak stílusa meglehetősen rendhagyó volt. A szuperbiztonságos, kamerákkal és zárakkal felszerelt, társasházakkal körülölelt parkba a rácson átnyúlva, a kaput belülről nyitó gomb segítségével lehetett bejutni s később vendéglátóm megmutatta, hogy a társasház bejárati ajtaja némi erővel ugyan, de kézzel is szétfeszíthető. Ez ám az igényes biztonság. A szállás egyébként egy privát, de relatíve nagyméretű apartman volt, melyben két szobában kerültek kialakításra a vendégek emeletes ágyai. Sok minden látnivaló ugyan nem volt a környéken, így ezt a napot főleg helyi ételek kóstolásával, pihenéssel és hangzhou-i látnivalók böngészésével töltöttem.

Kínában viszonylag olcsón étkezhet a kispénzű utazó is, hiszen a Magyarországon terített trutyis rizsekkel és random levesekkel ellentétben potom összegért vehetünk baozi-t, tojást, különféle sülteket.

Kínában viszonylag olcsón étkezhet a kispénzű utazó is, hiszen a Magyarországon terített trutyis rizsekkel és random levesekkel ellentétben potom összegért vehetünk baozi-t, tojást, különféle sülteket.

Rövid shenzhen-i látogatásomat követően indultam neki Hangzhou-nak, melyet a reggel 7 órás indulást követően délután 6 körül értem el. Elcsigázva, fojtogató tömegben kezdtem neki egy működő, bankjegyeket is elfogadó jegyautomata keresésének a metrónál, melyet a 6-ból 4 bejáratot bejárva ugyan, de megtaláltam, így rövidúton el is érkeztem a Hangzhou egyik fő látványosságát adó Nyugati-tó közelében fekvő szállodánkba. Zoe-nak szerencsére nem kellett kínai vízummal bohóckodnia, tajvaniként, a részére kiállított speckó kártyával annyiszor és annyi ideig léphet be Kínába, amennyi jól esik. A nagy egyesülést követően felkészültünk, hogy vacsora gyanánt a kínai gasztonómia egyik legkiemelkdőbb térségének példányai közé vessük magunkat, mely xiaolongbao-ban (小籠包), a hangzhou-i különlegességben, a bambuszrügyet és disznóhúst tartalmazó pianerchuan-ban (片儿川), csirkelábban, rákleveses bao-ban (蟹黃湯包) valamint mogyorós, zöldhagymás tésztában, zhajiangmian-ban (炸醬麵) valósult meg.

Véletlenszerű helyi ételek egy hangzhou-i étteremben.

Véletlenszerű helyi ételek egy hangzhou-i étteremben.

Hangzhou-i tartózkodásunk során ezúttal valamilyen okból lényegesen kevesebbet költöttünk élelmezésre mint korábban. Ételeink közt néha előfordultak puccosabb változatok is, mint például egészben sült kacsa vagy csirke, de egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány alkalommal kényszerültünk a nyugatias gyorséttermek egyikébe. Ebből kifolyólag mindenkit csak bíztatni tudok, hogy bátran térjen be a kisebb étkezdékbe is, hiszen gyakran a legfinnyásabb, kizárólag rántott húson és húslevesen élő látogatók is találni fognak kedvükre való eledelt. A legtöbb ilyen helyen azonban érdemes némi kalandvággyal is érkezni, hiszen angol vagy más, fehér ember által is érthető nyelven íródott menüt aligha kapunk, így legfeljebb a képekre mutogatva választhatjuk ki a számunkra szimpatikus ételt.

Véletlenszerű étlep egy hangzhou-i étteremből. Nagyobb éttermek gyakran ilyen sűrűn teleírt, többoldalas menüvel várják vendégeiket, melyek áttanulmányozása a nyelvet ismerők számára is komoly feladat.

Véletlenszerű étlep egy hangzhou-i étteremből. Nagyobb éttermek gyakran ilyen sűrűn teleírt, többoldalas menüvel várják vendégeiket, melyek áttanulmányozása a nyelvet ismerők számára is komoly feladat.

További kínai, vagy éppen kizárólag regionális ételek alant:

Hangzhou-i tartózkodásunk első napjait a város legnagyobb nevezetességét adó Nyugati-tó megismerésével kezdtük, melynek partjain a kirándulóhajók kikötőit, fenszi hoteleket és teázókat találunk. A tó környékén egyébként látszott, hogy nem az a kifejezett, kizárólag turistáknak kipreparált mű valami, hiszen a helyiek is szívesen töltik idejüket biciklizéssel, társasjátékokkal (pl. mahjong) vagy csak szimplán a tó vizének szemlélésével. A tó körül természetesen számos nevezetes épület is helyet kapott, például a tiszta időben pazar kilátással kecsegtető Leifeng-pagoda (雷峰塔). A pagoda illetve az azt körülölelő kert 5A, vagyis a a Kínai Turistalátványosságok Értékelésén a legmagasabb értékkel rendelkezik. Ez egyébként nem jelzi a hely autentikusságát és egy 5A-s hely nem szükségszerűen jobb vagy látványosabb mint egy 4 vagy 3A-s hely, viszont nem meglepő módon az A-k számával egyenesen arányosan növekszik a belépő díja is. Az autentikusságot a Leifeng-pagoda viszont valószínűleg mindenképpen elbukná, hiszen a jelenlegi torony acélból és betonból készült 2002-ben, ugyanis az eredeti torony köveit a helyiek elhordták (ez jelenleg a Nagy Falnál is intenzíven zajlik), abban a hitben, hogy az megvédi őket a betegségektől, így az 1924-ben összeomlott, ennek alapjait a jelenlegi torony alatt tekinthetjük meg.

A 2002-ben újjáépített Leifeng-pagoda.

A 2002-ben újjáépített Leifeng-pagoda.

A toronyból tradicionális Hitachi gyártmányú kínai liftekkel és OTIS mozgólépcsőkkel leereszkedve a pagodát körülölelő parkban folytathatjuk andalgásunkat, melyet köveknek álcázott hangszórókból áradó jellegzetes kínai muzsika kísér. A toronytól valamivel odébb sétálva találhatunk egy kisebb épületet is, melyben (elvileg) az eredeti torony maradványai közül kiemelt, Buddha egy hajszálát tartalmazó, aranyból és ezüstből készült dobozkát is megvizsgálhatjuk.

A retkes üvegbura alatt kiállított ízléses dobozkában Buddha egy hajszála lapul.

A retkes üvegbura alatt kiállított ízléses dobozkában Buddha egy hajszála lapul.

Ugyanebben az épületben található egy rövid történet is, mely Buddha születését mutatja be, így például megtudhatjuk, hogy a születést követően Buddha testét sárkányok szájából feltörő vízzel mosták le, illetve már pár naposan is képes volt önállóan járni. Szégyellem magam miatta, de én is csak itt tudtam meg, hogy korábbi megfigyelésemmel ellentétben egyik ábrázolt Buddha sem viselt kötött sapkára hasonlító fejfedőt, így az Mk2 kézigránát bordázott felületét imitáló fejterület igazából Buddha göndör haja. Elég kínos… Buddhás okulásunkat befejezvén a nem kevésbé látványos Jingci-templomnál folytattuk, melyről kiváló kilátás nyílik a pagodára. Itt az érdeklődők a szokásos ámuláson kívül egy kis Buddha szobrot is megfürdethetnek, reprezentálandó a már korábban említett szülés utáni sárkányos mosakodást. Függetlenül attól, hogy napi szinten mozgok a hagyományos, jellemzően a Tang-dinasztiában kialakult építészeti stílust követő templomok, pagodák és más épületek között, mindeddig bármikor szívesen tanulmányoztam ezen épületek kialakítását és akár több, gyakran hasonló templomot is meglátogattam.

Buddha szobor fürdetése a hangzhou-i Leifeng-templomnál.

Buddha szobor fürdetése a hangzhou-i Leifeng-templomnál.

A Jingci-templomból ismét a tó felé vettük az irányt, ahol természetesen rövidúton letámadott a maszek vízi fuvarosok hordája, ám gyors lépteinknek, és a velünk szemben érkező, látszólag gyömölcsözőbb vevőknek tűnő, romantikusan egy-egy szál kígyóuborkát majszoló pár segítségével hamar túllendültünk eme kellemetlenségen. Hamarosan a tavat mintegy két kilométer hosszan átszelő Sudi-úton találtuk magunkat, melyről (ezúttal ingyenes) belépést nyerhettünk a Cangshan- és a Jizhao-pavilonok környékén található kertbe. Az alkony közeledtével a tó vize egyre inkább homályba veszett, ám a tó partján álldogáló kis pavilon és háttérben kiemelkedő hegyek, dombok igazán kellemes látványt nyújtottak.

A Jizhao-pavilion látképe a Nyugati-tó tőszomszédságában található Nanhu-tó partján.

A Jizhao-pavilion látképe a Nyugati-tó tőszomszédságában található Nanhu-tó partján.

Eddig jó sokat sétáltunk, úgyhogy érdemes kicsit a tömegközlekedésre vetni vigyázó tekintetünket. Hangzhou jelenleg három metróvonallal rendelkezik, melyek érdekes módon az 1-es, 2-es és 4-es számozást viselik. Ezek közül a leghosszabb, immár befejezett vonal az 1-es, így kóválygásainkhoz valószínűleg ezt fogjuk leginkább igénybe venni, mely közvetlen összeköttetést teremt Yuhang, Hangzhou-Keleti és Hangzhou állomásaival is, illetve a Nyugati-tó keleti partját is ezen vonallal érhetjük el. A metrómegállók sok helyen viszont nem olyan élettelen, puritán létesítmények, melyeket minél szívesebben hagy a háta mögött az ember, hiszen a képmutatás jegyében, a gyűlölt japán módit követve karaoke szobákat, játéktermeket, kávézókat de akár még hatalombank kölcsönzőt is találhatunk.

Karaoke szobák a Hangzhou Metro Longxiangqiao állomásának aluljárójában.

Karaoke szobák a Hangzhou Metro Longxiangqiao állomásának aluljárójában.

Érdemes mélyebb barátságot kötni azonban a helyi buszokkal is, melyekkel költséghatékony módon érhetőek el a Lingyin templomok (灵隐景区), a japán Arashiyama bambuszerdejéhez hasonló Yunqi Park (雲棲竹徑) vagy a Hangzhou-i Mecset (杭州清真寺). Buszokból létezik troli és hagyományos változat is, ezek fix viteldíjjal rendelkeznek, melyek 2-3 yüan között váltakozik. A viteldíjat minden esetben a sofőr mellett elhelyezett kis dobozkába kell beszórni bármilyen kombinációban. (Ez az utolsó két mondat egyébként a Kína-szerte megtalálható városi buszok szinte valamennyijére igaz.) Buszos utazásaink megtervezésében akár a Google Maps is hasznos lehet, de mivel Kínában alapesetben ez nem elérhető, a helyi Baidu Maps vagy Gaode (Amap) is segítségünkre lehetnek, ám ezek csak kínaiul tudnak. Tapasztalataim szerint a Google Maps offline térképek letöltését sem teszi lehetővé Kínában, így, hacsak nem rendelkezünk folyamatos internetkapcsolattal, ezen problémánkat az előbb említett két térkép valamelyike orvosolhatja. Az offline Baidu térképek beállításához alább található egy kis segédlet:

Offline Baidu térképek beállítása lépésről lépésre. (Nagyobb kép természetesen elérhető!)

Offline Baidu térképek beállítása lépésről lépésre. (Nagyobb kép természetesen elérhető!)

Tömegközlekedési gondjaink áthidalását követően tegyünk egy kört a híres sárga likőr / shaoxing bor (?) és az opera szülőhelyéül szolgáló Shaoxing-ba is, mely nagysebességű vasúttal 10-15 perc alatt elérhető Hangzhou-ból. Az állomás ugyan kicsit félreeső helyen található, ám természetesen itt is találunk buszokat, melyek kedvezményesen a belvárosba juttatnak minket. Az út előtt kicsit tartottam tőle, hogy ezúttal ismét olyasmit fogok tapasztalni, mint mikor Pekingből mentem a tőle hasonlóan kis távolságra lévő Langfang-ba, ahol az állomás túl nagy sugarú környékét borította szemét és a jellegzetes, kínai putri. Kellemesen csalódtam azonban, hiszen a megannyi kis csatornát tartalmazó város kellemes sétálási körülményeket biztosít, a környéken lévő megannyi pagodából pedig kiváló kilátás nyílik a településre és környékére. Természetesen ez utóbbiakba sem juthatunk ám csak úgy be, hiszen jó kínai szokás szerint, amiért pénzt lehet kérni, azért fognak is, így függetlenül attól, hogy kiszemelt pagodánk mennyire szutykos vagy éppen tag-ekkel, graffiti-vel szennyezett, egy minimum két yüan-os belépőre mindenképpen számítsunk.

Shaoxing városát sűrűn behálózzák az évtizedekkel korábban kiépített csatornák, ám Velence mértékű vizes-gondolás jelenetekre ne számítsunk.

Shaoxing városát sűrűn behálózzák az évtizedekkel korábban kiépített csatornák, ám Velence mértékű vizes-gondolás jelenetekre ne számítsunk.

Shaoxing-nek igazából nem olvastam utána korábban, csupán ismerős ajánlatát követve kerekedtem fel, hogy a helyi, nevezetes alkoholból begyűjtsek némi mintát. Érdekes egyébként, hogy a kínai/japán 酒, vagyis „alkohol (tartalmú ital)”-ra mennyire nincs épkézláb angol vagy magyar fordítás. Ott van pl a saké, mely magyarul „rizsbor” vagy „rizspálinka”, ám sem a bor sem a pálinka nem írja le megfelelően az ital készítését vagy annak állagát. A shaoxing bor (绍兴酒) szintén nem bor, mert készítése szintén csak részben hasonlít ahhoz és az ital karaktere is teljesen eltér a borétól. De nincs mit tenni, maradjon bor… Mint a neve is mutatja, az ital éppen Shaoxing-ből származik, így nem is adódhatna jobb lehetőség a betárazásra. A véletlenszerű ital „kimérőben” az fellelkesült eladó hosszasan ecsetelte az italok fajtái közti különbségeket, fogyasztási szokásokat. Szerencsére viszonylag elterjedt italról van szó, így a pár éve tárolt (6-12-18) változatokért sem kell mélyen a zsebünkbe nyúlni, így 1 jīn (kb. 625ml), nem túl kerítésszaggató italért 38 yüan-t vagyis nagyjából 1600 forintot kellett leszurkolnom.

Shaoxing-i italkimérő egység mindenféle, változó erősségű italokat tartalmazó köcsögökkel.

Shaoxing-i italkimérő egység mindenféle, változó erősségű italokat tartalmazó köcsögökkel.

Hangzhou-ba visszatérve kifejezetten fagyos napok következtek, így nagyon mi se kívánkoztunk nem szélvédett helyre. A szállodánk közelében lévő Zhongshan utca megannyi éttermével viszont kifejezetten hívogatónak tűnt, így nem voltunk restek meglátogatni az utca több étkezőjét is, így az egészben sült kacsától kezdve a lanzhou-i kebab-on át a birkahúsból készült shumai–ig (燒賣, ld. galéria fentebb). A Zhongshan utca Hangzhou egyik legrégebbi közlekedési útvonala, melyen egykor csak magasrangú tisztviselők és uralkodók közlekedhettek. Ilyen jellegű funkcióját az utca mára ugyan elvesztette, az azt szegélyező, hagyományos stílusú házacskák továbbra is kellemes atmoszférát teremtenek. Az utca mentén elhelyezett szobrok mellett a híres Li Qingzhao (1084-1155) költőnő egyik versét, a Sheng Sheng Man-t (聲聲慢) is megtalálhatjuk a könyvnyomtatáshoz használt „nyomóelemekből” kirakva, természetesen negatív példányban.

Li Qingzhao Sheng Sheng Man (聲聲慢) c. versének részlete a hangzhou-i Zhongshan utca mentén.

Li Qingzhao Sheng Sheng Man (聲聲慢) c. versének részlete a hangzhou-i Zhongshan utca mentén.

Szintén a Zhongshan utca közelében található Kína egyetlen, állami szintű hagyományos gyógyászati múzeuma a Hu Qing Yu Tang (胡慶余堂) is, mely az egykori, hasonlóan elnevezett gyógyszergyártó nevét viseli. Az érdeklődők itt az épületbe lépve először megannyi, kínai orvosláshoz szükséges alapanyagot és eszközt árusító üzletekkel találkozhatnak, míg a múzeum a belső udvarban tett rövid séta után érhető el. A bejárati lépcsőzést követően a cég alapítója, Hu Xueyan fogad bennünket, természetesen csak szobor formájában. Ezt követően a kiállításon végighaladva megismerhetjük a kínai gyógyászat fejlődését illetve később egész tárlatokat is láthatunk a legkülönfélébb alapanyagokból, így a színes-szagos kiállítás azok számára is érdekes lehet, akik nem különösebben érdeklődne eme terület iránt, de szívesen bejárnának egy szépen megőrzőtt, hagyományos stílusú háztartást.

A Hu Qing Yu Tang tradicionális kínai gyógyszerek múzeumában akár magunknak is vehetünk ezt-azt, melyért természetesen kártyával is tudunk fizetni.

A Hu Qing Yu Tang tradicionális kínai gyógyszerek múzeumában akár magunknak is vehetünk ezt-azt, melyért természetesen kártyával is tudunk fizetni.

Említettem korábban a shaoxing vagy yue operát is (越劇), mely európai rokonával ellentétben nem barokkos nagyestélyiben vonuló, kaviáros szendvicset majszoló madam-okat és végtelen sznobságot, hanem sokkal inkább egyszerűbb, mindenki számára elérhető szórakozást. Nyilván itt is léteznek drágább, kiöltözős változatok, ám az érdeklődők Hangzhou kertjeit járva bármikor belefuthatnak egy-egy, értelemszerűen kisebb volumenű adásba, mely azonban nem válik az élmény rovására. Hasonló előadásba ezúttal a Fangzhuyuan (方竹园) kert és a Sárga Sárkány Barlangja (黄龙洞) környékén botlottunk bele, mely mindössze 15 yüan-ért kínálja eme kulturális élményt. Idősebbek (65+) ugyan ingyen látogathatják a kertet, tőlük szokatlan módon azonban sem az előadások alatt sem szünetben nem álltak le szotyizni, cigizni vagy köpködni, sokkal inkább gyerekes izgalommal várták a felvonásokat, lelkes tapssal üdvözölve a színpadra lépő színésznőket. Az első felvonásban így három hangszer, név szerint guzheng (古箏), pipa (琵琶) és erhu (二胡) előadását hallhattuk, majd a további felvonásokban a színjátszásé volt a főszerep. A helyi nyelvjárást használó színészeket valószínűleg akkor sem fogjuk érteni, ha egyébként perfektül ismerjük a mandarin kínait, így a sztori kibogozása nehézségekbe ütközhet.

Jelenet egy shaoxing / yue operából.

Jelenet egy shaoxing / yue operából.

Szállodánkba visszaérve Zoe Amazon-ról rendelt pakkja is megérkezett, így utókarácsonyi hangulatban estünk neki a Kindle és a hozzátartozó, 300 yüanos ajándékkártya kibontásának. Aki szintén szeret Amazon-ról rendelni, de nem bánja, hogy a regisztráció és a rendelés véglegesítése akár hosszabb időt is felemészthet, annak bátran ajánlom a Taobao és Alibaba mellett futó Amazon.cn-t, mely a felületét tekintve teljesen ugyanúgy néz ki, mint bármelyik más országban. Címzésnél nyugodtan megadhatunk szállodai címet is, a futár biztosan nem fog szórakozni a kiszállítással és jó hír, hogy (pl. USA-val ellentétben) átvételkor, készpénzzel is fizethetünk, illetve, hacsak nem egy Belső-mongóliai jurtába kérjük rendelésünk, jó eséllyel azt Prime nélkül is egy-két napon belül kézhez kaphatjuk.

Kínai, 300 yüan értékű Amazon ajándékkártya.

Kínai, 300 yüan értékű Amazon ajándékkártya.

Az idő jobbra fordultával a közelben lévő Lingyin és Yunqi régiókat is bevettük, ahol csendes, erdei környezetben tölthetünk el némi időt helyi, nem feltétlenül bóvli szuvenírek begyűjtésével, teakóstolással és természetesen templok látogatásával. Utóbbi talán azért lehet érdekesebb mint máshol, mert itt közvetlen bepillantást kaphatunk a szerzetesek életébe, hiszen azok lakhelyei közvetlenül a templomok mellett találhatóak. Látogatásunkkor a Zhongtianzhu-templom (中天竺法净禅寺) erősen felújítás alatt állt, így itt legalább senkinek nem volt pofája belépőt kérnie, de természetesen a Buddha szobrot körbejárva megkaptuk az adományozás lehetőségének ajánlatát. Ez különösen érdekes, mivel a szintén a templom udvarában helyet foglaló egyik szökőkút környéke tele van szórva aprópénzzel, így ha valaki nagyon unatkozik, simán összeszedhet akár száz yüan-t is egy és öt jiao-s (1/10 ill. 1/2 yüan-t érő) érmékből. A Lingyin negyed legnagyobb látványossága a „Temple of Soul’s Retreat” (A Lélek Menedékének Temploma?, 灵隐寺), mely azért különösen pofátlan árazású, mert külön kell fizetni a környékbeli épületeket egyesítő területre történő belépésért (45 yüan) és valamennyi, ezen a területen fellelhető templomért is, melyek darabonként 30-40 yüan-ba kerülnek.

A hangzhou-i Zhongtianzhu-templom (中天竺法净禅寺) egyik épülete.

A hangzhou-i Zhongtianzhu-templom (中天竺法净禅寺) egyik épülete.

A templomolást elunva így a közelben fekvő Yunqi bambuszerdő felé vettük az irányt. Korábban, Japánból igen kellemes élmények fűződnek a Kyoto közelében található Arashiyama bambuszerdejéhez, így számítottam rá, hogy ezúttal is hasonló látványban lesz részem. A buszról közvetlenül a japán társánál láthatóan kevésbé népszerű park bejárata előtt szállhatunk, majd természetesen belépődíj megfizetése után lódulhatunk neki a kellemesen meredek, jól kiépített ösvényen a bambuszerdő mélyében található teaházhoz. Utunk során valóban nem találkoztunk sok látogatóval, de már a jegyvétel során is látszott, hogy nem ég a munka a pénztárosok keze alatt. A teaházat ezúttal zárva találtuk, ám annak tükrében, hogy szállodánk naponta biztosított friss eresztés longjing teafüvet, ezt annyira nem bántuk, hiszen elsősorban a bambuszerdei hangulat miatt érkeztünk.

A Hangzhou közelében található Yunqi bambuszerdőbe vezető bejárata.

A Hangzhou közelében található Yunqi bambuszerdőbe vezető bejárata.

Hangzhou forgatagába visszakerülve nem maradhatott el természetesen az európai, főleg francia részről heves reakciókat kiváltó Tianducheng (天都城) városnegyed meglátogatása sem, ahol egy remek, chongqing-i sült hal (重慶烤魚) kíséretében élvezhetjük a Champs-Élysées, pontosabban ennek kínai változatának, a Xiāngxièlù-nak (香榭路) a valamennyi görög oszlopfővel embertelen módon telepakolt változatát. A helység egyébként némi gyaloglással, de akár busszal is megközelíthető a nem túl messze található Linping metróállomástól, így „cosmopolitan” módban, kettő az egyben élvezhetjük a balusztrádokon száradó egész kacsák és az eredetihez képest harmadakkora Eiffel-torony látképét. Az európai és a világ más tájainak nevezetességeinek másolása egyébként nem hangzhou-i egyediség, hiszen Shenzhen-ben egy egész parkot pakoltak tele mindenféle replikákkal. A jellegzetes, párizsi stílusú lakóházak közt sétálva építészeti stílusok egész kavalkádját figyelhetjük meg a barokktól kezdve a klasszicista épületelemekig, sőt, még egy, vélhetően a New York-i Rockefeller Center-nél kiállított Atlas szobor ihletésű szökőkutat is szemügyre vehetünk. A mindezt megkoronázó Tiandu Parkba (天都公园) potom 50 yüan a beugró, melyről azonban magasabbról is szemügyre vehetjük az alattunk húzódó beton halak sorát.

A hangzhou-i Tianducheng (天都城) Párizs ihlette városnegyedének látképe a Tiandu Park felől.

A hangzhou-i Tianducheng (天都城) Párizs ihlette városnegyedének látképe a Tiandu Park felől.

Gondos tervezést követően az utolsó napokban ejtettük meg a Shanghai és Hangzhou környékén fellelhető vízi falucskák egyikének meglátogatását, melynek során választásunk Xitang-ra (西塘) esett. A Jangce-folyó mentén azonban számos további, esetenként még népszerűbb ilyen helyet is meglátogathatunk, ám a Wuzhen, Zhujiajiao, Xitang, Tongli stb. felhozatalból Xitang tűnt a leginkább autentikusnak. A hely viszonylagos közelségéből kifolyólag nem is kényszerültünk túl korai indulásra, így a késő délelőtti órákban érkezve, kényelmes ütemben tölthettük el itt a nap hátralevő részét. Xitang Shanghai és Hangzhou felől is nagysebességű vasúttal, Jiaxingnan (嘉兴南) állomásig utazva, majd a 222K jelű buszra átszállva érhető el legkönnyebben, ez utóbbira a jegy 8 yüan-ba kerül irányonként. A busz közvetlenül a bejárat előtt tesz le bennünket, ahol gyorsan meg is válthatjuk a 100 yüan-t kóstáló belépőnket. Ennek értelmével illetve felhasználási módjával kapcsolatban a faluban bóklászva komoly kételyeim támadtak, ugyanis a kevésbé nyilvánvaló helyekről minden további nélkül besétálhatunk, jegyeinket csupán a múzeumoknál illetve a bejárat után még egy ellenőrző pontnál kellett csak használnunk.

Xitang vízi falucska látképe.

Xitang vízi falucska látképe.

A belépővel 10 különböző múzeumot látogathatunk, ám ezek egyike sem volt különösebben magával ragadó vagy érdekfeszítő, így a Gombmúzeum vagy a Szeszkultúra Múzeuma (itt semmi kóstolás vagy ilyesmi nincs, csupán régi, szeszfőzéshez használt eszközök) tényleg csak azok számára lesz érdekes, akik kifejezetten vonzódnak ezen témákhoz. A faluban azonban könnyed sétával, a portékák böngészésével is bőven el lehet tölteni egy órát, az este megjelenő lampionok fénye pedig különleges hangulatot is teremt. Akik eltöltenének egy vagy több éjszakát, azokat hostel, illetve közvetlenül a vízpartok mentén kialakított egyszobás apartmanok várják, melyekben változatos árakon húzhatják meg magukat az érdeklődők. A környéken természetesen ugyanolyan élet zajlik mint egy normális településen, így éttermeket, cukrászdákat, töméntelen mennyiségű disco-t és még egy kórházat is találhatunk, ráadásul az egész területen jelen lévő ingyenes, b*szakodásmentesen elérhető WiFi-nek köszönhetően eltévedni sem fogunk.

Az este közeledtével Xitang-szerte felgyulladnak a lampionok, hangulatos fénybe borítva a falut.

Az este közeledtével Xitang-szerte felgyulladnak a lampionok, hangulatos fénybe borítva a falut.

Ha már említettem a WiFi-t, érdemes megjegyeznem azt a rendkívül irritáló kínai szokást, miszerint rengeteg nyílt és ingyenes WiFi hálózatot csak kínai telefonszámmal lehet igénybe venni. Ez különösen akkor zavaró, mikor akár több nyelven is ki van téve, hogy itt bizony „Free WiFi” van, majd csatlakozást követően szembesülünk azzal, hogy itt biza’ fabatkát sem magyar vagy bármilyen más, kínaitól eltérő telefonszám. És kínai alatt csak a „Mainland China” értendő, tehát az „Egy Kína” elve már nem terjed ki odáig, hogy a makaói / tajvani / hong kong-i számmal rendelkezők is használhassak a hálózatot. De ez még a legkevésbé irritáló tulajdonsága a kínai kormány pökhendi, „csak egy Kína létezik” felfogásának, hiszen az egy Kína kicsivel azért mégse kínai területei folyamatos szipoly és elnyomás alatt állnak.

A KFC nyílt WiFi-jére felcsatlakozva láthatjuk, hogy Hong Kong, Makaó és Tajvan azért mégsem annyira része Kínának, mellyel a kínai kormány egy újabb önellentmondását figyelhetjük meg.

A KFC nyílt WiFi-jére felcsatlakozva láthatjuk, hogy Hong Kong, Makaó és Tajvan azért mégsem annyira része Kínának, mellyel a kínai kormány egy újabb önellentmondását figyelhetjük meg.

Kínai utunk befejezéseként még meg kell említenem, hogy a Hangzhou Metro a kínai újév alkalmából kibocsájtott néhány egyedi kivitelű közlekedési kártyát, melynek azonban az a nagy hátránya, hogy csak egy útra szólnak és nem lehet újratölteni őket, így használat esetén kilépéskor az automata benyelné őket. A kellemes kis tatyóban, 100 yüan-ért terített kártyákból így díszdobozban mindjárt kettőt is kapunk, míg a kártyákat bemutató papiroson az állomások fenszi pecsétjeiből is begyűjthetünk legfeljebb négy darabot.

A kakas évének megfelelő kialakítású, limitált kiadású közlekedési kártya a Hangzhou Metro jóvoltából.

A kakas évének megfelelő kialakítású, limitált kiadású közlekedési kártya a Hangzhou Metro jóvoltából.

Nagyjából ennyi lett volna ezen röpke kínai utunk, mely során végre tüzetesebben is sikerült megismerni legalább egy adott várost, ámde lassan már szívesen kóvályognék vidéken is, függetlenül attól, hogy a természeti látványosságokat gyakran borítják tahó, igénytelen kínai turisták hordái.