A Qingming fesztivál (清明節) végeztével, immáron feleségemmé evolválódott lelki társammal úgy döntöttünk, hogy egy kellemes hétvége erejéig tiszteletünket tesszük a számunkra meglehetősen ismeretlen tajvani keleti parton, pontosabban Taitung (台東) és Lanyu (蘭嶼) avagy Orchid Island körül. Nagy izgalommal készültünk hát az útra, hiszen tajvani látogatásink során ritkán van lehetőségünk arra, hogy a nyugati part zsúfolt forgatagából hosszabb időre kimozdulhassunk. Ezúttal azonban elmaradt a szokásos anyós-apóslátogatás és a Taoyuan repülőtérről nyomban Taitung felé indultunk, hogy egy kellemes éjszakát követően vághassunk neki a tervezettnél jobban embertpróbáló hajós útnak. Lanyu-szigetéről relatíve kevés információ található angolul, ám ezen ok és a sziget viszonylagos félreeső mivolta ellenére a hétvége során gyakorlatilag több turistával (értsd: „nyugati” emberrel) futottunk össze mint Taichung-ban egy egész hét alatt. Az apró kis sziget azonban nem véletlenül csábítja a Tajvanra látogatókat, hiszen a Tao / Yami nép különleges kultúrája sehol máshol nem lelhető fel, így ezt, az elképesztő természeti képződményekkel egybevéve egy valóban egyedi, ám mégsem túlságosan „elturistásodott” vidéket fedezhet fel a látogató.

Yeyin (野銀) falu tradicionálisabb része, ahol megfigyelhetjük a yami emberek által, a földfelszín alá süllyesztett házakat. A korábban fűfélékkel, napjainkban inkább kátránnyal borított, gyakran 1-1,5 méter belmagasságú épületek és az azokat körülölelő kőbástyák kiváló védelmet nyújtnak tájfunok során érkező széllel és esővel szemben. Az esővíz beáramlása ellen valamennyi ilyen ház padlózata a földtől mintegy 20-30 centiméterre található, illetve a mélyedésekben a víz elvezetése is megoldott.

Yeyin (野銀) falu tradicionálisabb része, ahol megfigyelhetjük a yami emberek által, a földfelszín alá süllyesztett házakat. A korábban fűfélékkel, napjainkban inkább kátránnyal borított, gyakran 1-1,5 méter belmagasságú épületek és az azokat körülölelő kőbástyák kiváló védelmet nyújtnak tájfunok során érkező széllel és esővel szemben. Az esővíz beáramlása ellen valamennyi ilyen ház padlózata a földtől mintegy 20-30 centiméterre található, illetve a mélyedésekben a víz elvezetése is megoldott.

Lanyu-i kalandjaink előtt azonban ne suhanjunk el szó nélkül a Taitung-ban tett rövid látogatásunkról sem. A Taoyuan repülőtér és Taipei belvárosa közt idén március 2-án inicializált MRT-nek köszönhetően a korábbi buszos vagy taxis butáskodással ellentétben kényelmesebben tehettük meg a Taipei Songshan repülőtér felé tartó átszállásunkat. A zömmel belföldi járatokat bonyolító, a Taoyuan repülőtérnél lényegesen kisebb légikikötőből a korábban már jól bevált Mandarin Airlines egy járata segédkezett abban, hogy a fővárostól relatíve félreeső helyen található Taitung városába emberi időn belül eljuthassunk. A jó előre megváltott „early bird” jegyeinknek köszönhetően fejenként és irányonként mindössze 1400 tajvani dollárt (kb. 13600 forint) kellett leszurkolnunk, s így utunk mindössze 50 percet vett igénybe. (Összehasonlításképpen a TRA járatai csupán 800 dollárba kerülnek, ám a menetidő akár 3,5-4 óra is lehet.) Taitung-ba érve a repülőtérről közvetlenül a szállásra mentünk, hiszen aznap mindketten dolgoztunk, így ettől és az utazás fáradalmaitól elcsigázva jobbnak láttuk, ha hajóút előtt pihenünk egyet.

A másnapi felhős idő ellenére úgy döntöttünk, hogy robogóval a Luye-fennsíkot (鹿野高台) és egy kisebb tejgazdaságot is felkeresünk, ám ez utóbbi, hétvége lévén irreális áron kínálta a belépőit, úgyhogy több időt tölthettünk a hegyek közt.

Kilátás a taitung-i Luye-fennsíkról.

Kilátás a taitung-i Luye-fennsíkról.

Robogót az ember fia, lánya átlag 250-300 helyi dollárért (2400-2900 forint) bérelhet magának, míg az nagyobb, 4-500cm3-es járművek egy napos bérleti díjai akár 500 dollárig (4900 forint) is felkúszhatnak. Robogó bérlésére a nevetséges magyar nemzetközi jogosítvánnyal sem valószínű, hogy lesz lehetőségünk, egyrészt, mert hiába vezethetünk Magyarországon robogót (<50cm3) „B” kategóriás jogosítvánnyal, a nemzetközi jogosítványban a „motorcycles” részhez ezzel nem fogunk pecsétet kapni, így a maszek, az angol nyelvet gyakran csak hírből ismerő helyi kölcsönzősnek komplikált lehet elmagyarázni, hogy de, vezethetünk „motorcycles”-t annak ellenére, hogy a nemzetközi jogosítványunkban csak a „motor vehicles not exceeding 3500kg” rész van bejelölve. Másrészt a helyi robogók gyakran 100+ cm3 hengerűrtartalom felett indulnak, melyre már Magyarországon sem érvényes a „B” jogsi. Helyi közlekedésünk így ismerős híján kerékpárra és buszra korlátozódhat, utóbbi viszonylatairól, mentrendjeiről itt tájékozódhatunk. (Amúgy ez a nagy rákfenéje a tajvani turizmusnak, hogy alap információk alig érhetőek el angolul. A „taitung bus schedule”-re keresve az imént linkelt oldalnak első helyen, több idegen nyelvre lefordítva kéne megjelennie.)

Közlekedési gondjaink áthidalását követően, jobb kondiban lévők kerékpárral, a többiek pedig busszal, taxival vagy helyi vonattal közelíthetik meg Luye környékét. A fennsík után hasonlóan elnevezett Luye Highlands Balloon Festival (鹿野高台熱氣球嘉年華), minden év nyári hónapjaiban megrendezett hőlégballonos esemény szintén itt kapott helyett, illetve az érdeklődők egész évben kipróbálhatják a tandem ejtőernyőzést illetve a fűszánkózást. (Utóbbi nem egy drogos esemény, hanem hó híján egy füves domboldalon bonyolított szánkós muri.)

Az éves Taiwan Balloon Festival színhelyéül szolgáló Luye-fennsík.

Az éves Taiwan Balloon Festival színhelyéül szolgáló Luye-fennsík.

A délelőtti felhős idő a Lanyu-felé tartó kompunk indulásáig csodálatos módon némileg feloszlott, így bíztam benne, hogy nem csupa kiégett égboltos, rosszul megvilágított képet fogok tudni bemutatni itt. Robogónk leadását követően Taitung vasútállomása felé vonultunk, hogy az innen induló helyi buszjárattal a Fugang (halász)kikötőig (富岡漁港) suhanjunk majd elmerülhessünk a lanyu-i hajóút végtelen izgalmaiban.

A taitung-i Fugang halászkikötő.

A taitung-i Fugang halászkikötő.

A kikötőbe érve meglepődve tapasztaltuk, hogy számos további „nyugati” turista is fellelhető a közvetlen közelünkben lévő térben, akik azonban zömmel a szintén a közelben található, Lanyu-nél jóval kisebb, ezáltal egy napos kirándulással kecsegtető Ludao- (綠島) vagy Green Island felé tartottak. A Green- és az Orchid-Island-felé kompjáratokat közlekedtető The Star of Green Island (綠島之星) c. társaságnál előzőleg ugyan már lefoglaltuk a jegyeinket, ám az utasok számának és a hajók befogadóképsségének tükrében erre nem igazán lett volna szükség, hiszen több tucat ülőhely maradt üresen. (Előzetes foglalásunkat a 089-280226 számon, majd 1000 dollár átutalásával biztosíthatjuk, ám ezt a részt érdemes mandarin vagy tajvani nyelvben járatos emberre bízni.) A retúr kompjegyek Taitung és Lanyu közt fejenként 2400 dollárba (kb. 23000 forint) kerültek, ám csak azért kényszerültünk a vízi utat választani, mert a Daily Air valamennyi járatára már akkor elkelt az összes jegy, mikor felmerült bennünk az utazás gondolata. Gyakorlott hajóutas lévén már nem számított sok izgalomra az út során, ám korábbi tapasztalataimmal ellentétben ezúttal igencsak megviselt az állandó, főleg a taitung-i oldalon heves hullámmozgás, így igyekeztem minél gyorsabban elaludni. Egyébiránt ha gyenge a gyomrunk, részegek, másnaposak, betegek stb. vagyunk, úgy érdemes készülni némi tengeribetegség elleni gyógyszerrel (暈船藥, yùnchuán yào), melyet a gyógyszertárak mellett pl. a Watsons üzleteiben is, legfeljebb 80-90 dollárért (780-880 forint) beszerezhetünk.

A 2,5 órás hajóút végén a tiszta időnek köszönhetően már távolról megpillanthattuk Lanyu zöldellő szikláit és nem sokkal később már a sziget egyetlen 7-Eleven üzlete előtt küzdöttünk robogónkért.

Komppal érkezők a sziget nyugati oldalán fekvő Kaiyuan kikötőbe (開元港) futnak be, mely Lanyu egyetlen 7-Eleven üzletével, benzinkútjával és vegyesboltjával a környék kritikus fontosságú pontja. Mindezt mi sem jelzi jobban, hogy a 2012-ben pusztító tájfunok során a benzinkút és a vegyesbolt is megsemmisült valamint az utakat lezáró kőomlások következtében gyakorlatilag az egész sziget lebénult.

Komppal érkezők a sziget nyugati oldalán fekvő Kaiyuan kikötőbe (開元港) futnak be, mely Lanyu egyetlen 7-Eleven üzletével, benzinkútjával és vegyesboltjával a környék kritikus fontosságú pontja. Mindezt mi sem jelzi jobban, hogy a 2012-ben pusztító tájfunok során a benzinkút és a vegyesbolt is megsemmisült valamint az utakat lezáró kőomlások következtében gyakorlatilag az egész sziget lebénult.

A tajvani „főszigeti” gyakorlattal ellentétben Lanyu-n mindenféle képesítés megléte nélkül bárki bérelhet robogót átlag napi 500 dollárért, de természetesen kevésbé elpicsásodott egyének gyalogolhatnak, továbbá kerékpárt illetve a szigeten napi 4 alkalommal körüljáró buszt is választhatják, ám idő szűkében lévő utazóknak értelemszerűen a robogó a legideálisabb megoldás. A kikötő betonjára kilépve először vajmi kevés infrastruktúrát pillanthatunk meg, ám távolabb haladva napon érlelt robogókat (melyek tulajdonosai általában a kompok érkezésekor bukkannak fel) kölcsönözhetünk illetve a közeli vegyesboltban némi frissítőt is beszerezhetünk. A Yeyin falucskában található szállásunk elfoglalása előtt egy rövid kirándulást tettünk a sziget nyugati oldalán, így a délutáni napfényben fürdőző Hongtou sziklamező, a tenger kék vize és a zöld lankák kifejezett kellemes látványt nyújtottak.

A délutáni órákban remek látványt nyújt a Hongtou sziklamező (紅頭岩), mely a sziget északnyugati végénél található.

A délutáni órákban remek látványt nyújt a Hongtou sziklamező (紅頭岩), mely a sziget északnyugati végénél található.

A rövid kiruccanás majd robogónk feltankolását követően a sziget déli része felé kerülve jutottunk a szállásunknak otthont adó Yeyin falucskáig. Kiemelendő, hogy a szigeten található szálláshelyek 99%-a a bárhol fellelhető B&B (bed & breakfast) helyeket jelenti, így kedvenc foglalási oldalainkon, pl. Expedia, Booking stb. aligha találhatunk hotelt, hostel-t. Ha valaki nagyon kalandvágyó, úgy lehetősége van sátorozni is, ám a szigeten uralkodó szeszélyes időjárásból kifolyólag ez a megszokottnál kényelmetlenebb lehet, így érdemes ezzel a kínai nyelvű weboldallal vagy az AirBnB idevágó részével is megismerkednünk.

A kikötőtől a sziget déli vége felé indulva az első fontos hely a benzinkút, mely a gyakorlattal ellentétben nincs nyitva éjjel-nappal, így éjszakai kószálás előtt mindenképpen győződjünk meg arról, hogy járművünkben elég-e a nafta. Továbbhaladván a Chunghwa Telecom öblös alállomását figyelhetjük meg, mely szerencsére minden más mobilhálózatot „elnyom” a környéken, ám távolabb haladva pl. a Taiwan Mobile-osok is biztosan találhatnak 3G-t, helyenként pedig még LTE lefedettséget is. Még tovább gurulva Hongtou faluig (紅頭村) érhetünk, ahol a lanyu-i apró repülőtér mellett a sziget egyetlen postáját is megtalálhatjuk. Utunkat tovább folytatva a Qingqing mezőnél (青青草原) és a lanyu-i Öreg Kőnél (老人岩) lyukadhatunk ki, ahol a kézműves ruhákat és sört árusító helyiek mellett kecskék tömegeit figyelhetjük meg, amint azok helyenként a gravitációt is meghazudtolva ugrálnak a meredek sziklafalakon.

A szigeten bolyongva bárhol, bármikor belefuthatunk az út szélén vagy éppen a hegyoldalban legelő kecskékbe, melyeket a helyiek húsukért és bőrükért is tartják. A kecskehúsos hot-pot kifejezett helyi különlegesség.

A szigeten bolyongva bárhol, bármikor belefuthatunk az út szélén vagy éppen a hegyoldalban legelő kecskékbe, melyeket a helyiek húsukért és bőrükért is tartják. A kecskehúsos hot-pot kifejezett helyi különlegesség.

A Qingqing mezőt egy nagyobb, fűvel benőtt kőkupac választja el az úttól, ám szerencsére a mező legtávolabbi pontja könnyedén megközelíthető egy kellemesen kikövezett gyalogos ösvényen, melyet padok és egy felgyújtott robogó maradványai ékesítenek. A mező tengerparthoz közeli részeinél meredek, sziklás partszakaszt figyelhetünk meg, mely engem leginkább az ír Moher-sziklák kisebb változatára emlékeztettek. Tiszta időben a távolban a Kis Lanyu-szigetet (小蘭嶼) is megpillanthatjuk, ide azonban egyáltalán nincs tömegközlekedés, ami nem is csoda, hiszen az apró sziklán gyakorlatilag semmilyen ember alkotta létesítmény nem található. Figyelmesebbek egy másik, dokkra emlékeztető képződményt is megpillanthatnak a közelben, mely nem más, mint a Taiwan Power Company Longmen kikötője (龍門港), ahová a Tajvan-szerte megtalálható atomerőművek és más, kutatási intézmények által előállított alacsony intezitású radioaktív hulladék érkezik. Az 1982-ben létesített nukleáris hulladéklerakó természetesen heves ellenérzéseket váltott ki a helyiek köreiben, akik az évtizedek során többször is tüntettek a lerakó megszüntetése és az ott tárolt anyagok elszállítása érdekében.

A sziget délnyugati részén található Qingqing mező meredek, sziklás partjairól kiváló kilátás nyílik a fölé magasodó dombokra és természetesen az óceánra is.

A sziget délnyugati részén található Qingqing mező meredek, sziklás partjairól kiváló kilátás nyílik a fölé magasodó dombokra és természetesen az óceánra is.

A sziget déli csücskét megkerülve, takaros kis kertekkel szegélyezett úton keresztül értük el Yeyin falut, ahol az általunk korábban lefoglalt B&B szállás is lapult. A környék a yami emberek tradicionális épületei mellett gyakorlatilag tömve volt a különböző kiadó házakkal, szobákkal, ám ezeken felül gyakorlatilag csak néhány kisebb étkezdét és vegyesboltot találhattunk. A korábban említett tajvani weboldalon talált és lefoglalt B&B szállásunk éjszakánként 1800 dollárba (kb. 17500 forint) került, melyért egy kellemes kis szobát, reggelit, tengerre néző tetőteraszt kaptunk. Érkezésünkkor az épületben ugyan senki nem tartózkodott, de apró közösség lévén kb. mindenki ismer mindenkit, így nem tartott sokáig előkerítenünk a tulajt sem.

Yeyin az egyik legnagyobb yami közösség Lanyu-n. A modernebb épületek mellett a kép jobb oldalán megfigyelhetjük a hagyományos, yami épületek csoportját is.

Yeyin az egyik legnagyobb yami közösség Lanyu-n. A modernebb épületek mellett a kép jobb oldalán megfigyelhetjük a hagyományos, yami épületek csoportját is.

Sokat emlegettem, így mindenképpen több szót érdemelnek a kizárólag Lanyu-n „őshonos” yami vagy tao emberek, akik származásukat tekintve inkább tekinthetőek a filipínó, semmint valamely kínai népcsoporthoz. A mintegy 3000 főt számláló, tradicionálisan halászó nép étrendjét a tenger kincsein felül a helyben, nagy mennyiségben termesztett köles, édesburgonya, taro és a már korábban is említett kecskehús egészíti ki. A tenger azonban sokkal többet jelent számukra a puszta túlélésnél, hiszen a nyugati befolyás által meghonosodott keresztény ideológiák mellett egyéb, törzsi hiedelmek is formálják életüket. Maláj-polinéz eredetű nyelvük szintén gyökeresen eltér mind a tajvani (hakka) és a kínai nyelvcsoportétól is, így nem feltétlenül természetes, hogy a szigeten mindenki beszéli a mandarin vagy a tajvani kínait. (Ebből kifolyólag a szigeten használt mandarin elnevezések pl. a yami nyelvű Ivalino (Yeyin) vagy Imowzod (Hongtou) mellett valamennyi helyen találkozhatunk az adott régió yami megnevezésével is.).

Az egyik leghíresebb esemény az évente egy alkalommal „megrendezett” repülőhal fesztivál, a rayon, mely márciustól májusig tart. Ezen eseménykor a halászok különböző méretű, 3-10 fő befogadására alkalmas kenukkal szállnak vízre, hogy az óceáni áramlatokkal érkező halrajokat begyűjtsék. Az egyszerű, nem túlságosan hivalkodó díszítésű kenuk kulcsfontosságú szerepet játszanak a sikeres halászat során, ezért valamennyi ilyen vízi alkalmatosságot különleges gonddal készítenek.

Yami kenuk a Langdao halászkikötőben (朗島漁港). A helyiek minden tavasszal efféle hajókon kelnek útra, hogy az óceáni áramlatok által hozott repülőhalakat, a Flying Fish Festival (飛魚祭) keretein belül begyűjtsék.

Yami kenuk a Langdao halászkikötőben (朗島漁港). A helyiek minden tavasszal efféle hajókon kelnek útra, hogy az óceáni áramlatok által hozott repülőhalakat, a Flying Fish Festival (飛魚祭) keretein belül begyűjtsék.

Látogatásunk során lehetőségünk volt egy yami háztartás megtekintésére is, mely erősen tört mandarin magyarázat kíséretében zajlott. A XXI. század ellenére a szigeten még napjainkban is sokan választják ezt a nem kifejezetten komfortos, ám a szigetet évente több alkalommal sújtó tájfunok során az egyik legbiztonságosabb kivitelű faépületeket. A korábban fűfélékkel, újabban azonban inkább kátránnyal borított épületek bejárásához elengedhetetlen, hogy felelevenítsük a jógatanfolyamokon gyakoroltakat, ugyanis az épületek belseje a kb. 50cm belmagasságú tornác után egy ennél valamivel keskenyebb, négyszög alapú „ajtón” keresztül közelíthető meg. Az egyterű épületben néhány helyen figyelhetünk meg térelválasztó elemeket melyek jellemzően a főző-tűzrakó és a füstölő, valamint az alvóhelyek közt húzódik. A tornácról nyíló négy darab különálló ajtó után közvetlenül az alvásra kijelölt hely deszkáin találjuk magunkat, melynek enyhe lejtése a víz, vizelet eltávozását segítette elő. A yami emberek egyébként szobatiszták, ám az épületben nem található semmilyen, tisztálkodásra alkalmas létesítmény, a fürdők és illemhelyek egy, a közösség minden tagja által használt külön épületben kerültek kialakításra. A hálóhelyből a lakás belseje felé haladva egyfajta éléskamrát, fészert találunk, ahol a vadász- és halászeszközökön kívül a termények betakarításához szükséges egyszerű falapátokat, ásókat, fából készült könnyű vértet, botokat találunk. Ugyanitt kapott helyet a ház átható füstszagát biztosító füstölő is, mely a tartósításon felül a ház spirituális megtisztulását is elősegíti.

A házszám illetve a normál esetben a szabadban is végezhető kisebb munkák helyszínéül az alig fél- egy méter magas tornácszerű tér szolgál, melyekről kis ajtók vezetnek a lakás belsejébe. Az ajtók száma általában a ház tulajdonosának vagyonosságát jelképezi.

A házszám illetve a normál esetben a szabadban is végezhető kisebb munkák helyszínéül az alig fél- egy méter magas tornácszerű tér szolgál, melyekről kis ajtók vezetnek a lakás belsejébe. Az ajtók száma általában a ház tulajdonosának vagyonosságát jelképezi.

Yeyin és Hongtou falvak között húzódik a sziget egyetlen olyan útja, mely nem közvetlenül a partok mentén haladva teremt összeköttetést a keleti és a nyugati oldallal. A meredek, ámde relatíve jól karbantartott útnak köszönhetően magasabbról, illetve a sziget egyik legmagasabb pontjáról, a lanyu-i meteorológiai állomás udvaráról jóval magasabbról is beláthatjuk a terepet. A legtöbb mérőállomással ellentétben Lanyu-n a nap bármely szakában szabadon látogathatjuk a sziget fölé magasodó apró „fennsíkot”, sőt, tiszta éjszakákon a csillagos égboltot is vizsgálhatjuk innen, bár világítás híján érdemes zseblámpákkal érkezni. Az eredetileg 1940-ben, még a japán megszállás ideje alatt épített stratégiai jelentőségű állomást az amerikai haditengerészet rombolta le 1945-ben, a jelenleg is látható állomást jóval később húzatta fel a tajvani kormány, ám az eredeti épület maradványaiban a mai napig megtalálhatóak a lövedékek becsapódásainak nyomai.

Kilátás a lanyu-i meteorológiai állomás udvaráról a sziget déli vége felé.

Kilátás a lanyu-i meteorológiai állomás udvaráról a sziget déli vége felé.

A szigeten tett „körutazásunkat” a Hongtou faluban található ajándékbolt-fagyizó keverékében fejeztük be, ahol a kompunk indulása előtt még bekebeleztünk egy jó nagy adag édeskrumplis fagyit.

A Taitung-felé tartó visszautunk meglepően simábban zajlott mint az ellenkező irányban, illetve utunk során még bálnák és/vagy delfinek jelenlétére is felhívták a figyelmünket, ám egy-két, másodpercekre felbukkanó hátúszó kivételével nem sokat láthattunk, pedig az esemény akkora lelkesedéssel indult, hogy csoda, hogy nem borultunk fel a hirtelen a komp egyik oldalára csődülő embertömegtől. Taitung-ból ezt követően még egy megállónk volt Tainan városában, ám az ott beszerzett, brownie-ként értékesített csokimassza egészen feledhetővé tette ottlétünket.