Bő egy évvel, 2016. februárjában jártam, jártunk Európában utoljára, akkor Zoe-nak 6 nap, nekem egy egész kerek hónap jutott. Ezúttal ismét ketten vágtunk neki a Közép-Európa túrának, melynek megvalósításában egy kedves ismerősünk segédkezett, aki készséggel beszerzett nekünk néhány kedvezményes Emirates repülőjegyet. Utunkat így az osaka-i Kansai repülőtérről kezdtük meg, hogy Dubai-ban átszállva, bő egy nappal később már kilóra kapható krumplit és epret fotózzunk a 4-es főút mentén található véletlenszerű zöldségesnél. A pár napos magyarországi tartózkodásunk alatt ezúttal kisebb hangsúlyt fektettünk a fővárosra, így olyan helyeket is bejártunk, mint Tapolca, Keszthely, Csemő és Kecskemét. A méregdrágán mért bécsi szállások okán a tervezettel ellentétben csak egy napot töltöttünk az osztrák fővárosban, ám Varsóban ezúttal én sem csupán egy levegővétel erejéig voltam. Bár mindketten szerettünk volna még tovább is maradni, úgy érzem, hogy a szűken mért szabadnapjainkat igazán hasznosan sikerült eltölteni, és remélhetőleg legkésőbb jövőre Skandináviát vagy Nyugat-Európa egyes részeit is szemügyre vehetjük.

Bécsi utcakép a Szent István-székesegyház (Stephansdom) közelében. Az osztrák főváros második helyen szerepelt a Közép-Európa túránk során.

Bécsi utcakép a Szent István-székesegyház (Stephansdom) közelében.

Az utunk lényegi részét lebonyolító Emirates légitársaságról korábban már kellemes vélemény alakult ki bennem, bár a 2014. októberi utamon tartottam tőle, hogy csak az újonnan felavatott, Dubai – Budapest járaton próbálnak átlag feletti szolgáltatással jó benyomást tenni az utasokban. A dologhoz hozzátartozik, hogy ismerősünk révén egy ún. „Emirates group employee ticket”-et kaptunk, mellyel sem pontokat nem gyűjthetünk, sem a lounge-okba nem mehetünk be (ingyen), még akkor sem, ha egyébként ezt a foglalási osztályunk lehetőve tenné. A normális kiszolgáláson, a kaján és a nyugalmon kívül egyikünknek sincsenek különösebben nagy igényei, így az efféle korlátozások nem kifejezetten érintettek meg bennünket, hiszen így nagyjából az eredeti ár 2/3-áért tehettük meg az Osaka – Budapest retúr távot. Ráadásul az ismerősünk által „számunkra kirendelt” utaskísérő az út során többször is meglepett bennünket, egyébként darabonként 25 USA dollárba kerülő pezsgővel, csokival, egyéb nyalánkásgokkal, így utunk a megszokottnál is kellemesebben telt. Alább egy illusztráció az Emirates economy és business osztályai közti különbséghez:

Az Emirates egyes járatain begyűjthető tisztálkodási csomagok. A szerényebb, zoknit, fogkefét, szemfedőt és füldugót tartalmazó pakk az Economy, míg a Bulgari és más, márkás termékekből összeállított csomag a Business osztály utasait illeti meg.

Az Emirates egyes járatain begyűjthető tisztálkodási csomagok. A szerényebb, zoknit, fogkefét, szemfedőt és füldugót tartalmazó pakk az Economy, míg a Bulgari és más, márkás termékekből összeállított csomag a Business osztály utasait illeti meg. (A képre kattintva az nagyobb méretben is elérhető!)

A hajnali dubai csatlakozás ideje alatt lehetőségünk akadt tusolni, illetve a kései óra ellenére még ekkor sem terjengett néma csend és hullaszag az étkező és duty-free egységek körül, így az evés-ivás mellett még vehettünk is ezt-azt. A Ferihegyre tartó járatunk ezúttal azonban egy elég vastag késést összehozott már az indulásnál, így valamivel másfél órával a tervezett érkezés után landoltunk a legnagyobb magyarországi repülőtér aszfaltján.

A pár napos, csemői majd kecskeméti látogatást és főleg kalóriadús ételek fogyasztásában kimerülő aktív pihenést európai utunk első szakaszának kezdete zárta le. Emlékszem, egyetemista koromban elérhetetlen luxust jelentett az IC első osztálya, hiszen akkoriban zónázó vonattal 5-600 forint körül tudtam utazni Cegléd és a főváros között. Most azonban igyekeztem jó benyomást kelteni a magyar vasúti közlekedésről, így a késes utasokat szolgáltató Albertirsa, Pilis, Monor vidékeit mellőzve, IC-n tettük meg a szűk egy órás utat Zuglóig. Miután az utazásunkhoz szükséges varsói menetjegyek közül csak az egyik irányban tudtam megvenni azt neten, a másik irány és a bécsi jegyek pótlása végett először a Keleti pu., csempész román cigi és nyilvánvalóan eredeti Dior parfümök egyszemélyes viszonteladói által megszállt környéke felé vetődtünk. A bécsi kirándulójegy, plusz az irányonkénti helyfoglalás fejenként összesen 39€-t, míg a Varsóból visszafelé tartó hálókocsi 59€-t emésztett fel, így életem legnagyobb magyarországi jegyvásárlását követően 196€-val, vagyis közel 62000 forinttal lettünk szegényebbek, bár 59€ messze nem sok egy privát, két fős kabinért.

Nemzetközi útjaink előtt a menetjegyeket begyűjtik, majd az út végén efféle „nyugtát” kapunk vissza.

Nemzetközi útjaink előtt a menetjegyeket begyűjtik, majd az út végén efféle „nyugtát” kapunk vissza.

A jegyvásárlás után a magyarországi tajvani külképviselet meglátogatása volt tervbe véve, melynek során ismét kiderült, hogy hivatali ügyintézésre sosem érkezhet elég felkészülten az ember. Házasságom okán szerettem volna tajvani „permanent resident” vízumot szerezni, hogy ha egyszer a jövőben oda költöznénk, akkor már ne kelljen ezzel szórakozni, ám bánatomra közölték, hogy a Magyarországon kiállított erkölcsit és házassági anyakönyvi kivonatot beadás előtt még hitelesíteni kell a Külügyminisztérium protokoll osztályán. Értitek… Ahhoz, hogy a tajvani „konzulátus” egyáltalán megkezdje a dokumentumok hitelesítést, egy magyar hivatal (Belügyminisztérium) által kiállított papírokat előbb egy másik magyar hivatalnak (Külügyminisztérium) hitelesítenie kell. Érthetetlen ez a módi tekintve, hogy erről semmiféle információ nincs a neten, hiszen az idevágó leírás csupán a konzuli hitelesítést írja elő, ám az sehol nem szerepel, hogy ezt megelőzően az eredeti dokumentumokat egy másik hatóságnak is hitelesítenie kell. A vicc amúgy az, hogy az általam vizionalizált közjegyzős, aranyáron mért OFFI fordítás teljesen fölösleges, ugyanis a magyar nyelvű papírokat bárki lefordíthatja és ehhez illetve a fordítás tartalmi helyességének vállalásához csupán egy igazolást kell aláírni. Kéthetes magyarországi tartózkodásunk idejére így nem fért bele még egy magyar hivatal időigényes pecsétje, így végül a vízumkérelem folyamatának megindítása nélkül távoztunk. Legalább a vígasz Gerbeaud reggeli finom volt…

A Gerbeaud Kávéházban kapható kétszemélyes reggeli „szilárd” része, mely sonkás-sajtos tojásrántottát, érlelt mangalica tarját és szalámit, kandírozott bacon-t, sajtot és zöldségeket, vajat, körözöttet, kókusztejes tápióka müzlit, gyümölcsöket és péksüteményeket tartalmaz.

A Gerbeaud Kávéházban kapható kétszemélyes reggeli „szilárd” része, mely sonkás-sajtos tojásrántottát, érlelt mangalica tarját és szalámit, kandírozott bacon-t, sajtot és zöldségeket, vajat, körözöttet, kókusztejes tápióka müzlit, gyümölcsöket és péksüteményeket tartalmaz.

A Gerbeaud, a Nagyi Palacsintázója és az Allee-ban található Cserpes Tejivó illusztris intézményeinek meglátogatása után a Kelenföldi pályaudvar illetve a Tapolca felé tartó gyorsvonat irányába mozdoltunk, hogy végre nagyszüleim is megismerhessék életük első ázsiai származású emberét.

A Tapolcán töltött két éjszaka során nem hagyatkoztunk csupán az Y-házak és a Malom-tó nyújtotta élvezetekre, hanem a közeli Keszthelyre is ellátogattunk, melynek fő indítéka a Balaton és a Festetics-kastély volt. Utóbbi parkja valamilyen csoda folytán még napjainkban is ingyenesen látogatható, ám a kastély belsejének valamint olyan, kapcsolódó létesítmények mint a Hintómúzeum vagy az Amazon Ház megtekintéséhez fejenként 2500 forintot kell leszurkolni illetve a fotózásért még külön 1500 forintot (!). Bár a fotós karszalagot senki nem ellenőrizte, hivatalosan, ha valaki a látogatását meg is szeretné örökíteni, akkor potom 4000 forintot kell kitermelnie ehhez. Összehasonlításképpen a valamivel nagyobb / több attrakciót kínáló schönbrunni kastély 4300 forinttól indul. Nem mondom, hogy földhöz vágott az a 6500 forint, melyet kettőnk belépő-, illetve az én fotós jegyemért ki kellett fizetnem, de pl. a Wilanów-kastély 20 zloty-s (kb. 1500 forint) beugrójához képest ez kifejezetten soknak számít.

A keszthelyi Festetics-kastély homlokzata.

A keszthelyi Festetics-kastély homlokzata.

A kastélyban található kiállítás egyébként igényesen volt összeállítva, bár az elhelyezett információs táblák helyenként lehetetlenné tették egy-egy érdekesebb részlet megörökítését. A szobák és azok berendezései hűen tükrözik a kastély lakóinak egykori stílusát, így az európai kultúra iránt érdeklődő ázsiai vendégeket bátran elhozhatjuk ide (is) egy körre.

Az alábbi képen is látható Fehér szalon a kastély egyik legreprezentatívabb terme. A kastély utolsó, az 1880-as években történő átépítése során Mary Hamilton nagyszalonját alakították ki itt. A felújított, mahagóni és jávorfa intarziás tölgyparketta, amelynek eredetijét Karbl János készítette, az aranyozott stukkós mennyezet, az ugyancsak aranyozott ajtó- és ablakkeretelések, a fehér kandalló, fölötte fehér és arany keretű velencei tükörrel a helyiséget kiemelik a kestély termei közül. A bútordarabok nagyrészt francia, XVI. Lajos stílusú darabok. A kandalló bal oldalán álló komód Jean-Henri Riesener párizsi műhelyében készült 1765 körül. A többi komód és a kerek asztal a 18. század végéről származik, az ülőgarnitúra a 19. századból. A szalongarnitúra eredeti kárpitján felismerhetőek La Fontaine meséinek illusztrációi, illetve korabeli életképek.

A keszthelyi Festetics-kastélyban található „Fehér szalon”.

A keszthelyi Festetics-kastélyban található „Fehér szalon”.

Bár elvileg nem annyira pompás, nekem személy szerint a „Fehér Tükörterem” volt az a helyiség, mely leginkább elnyerte a tetszésem. Az elmaradhatatlan aranyozott mennyezeti stukkóval és intarziás parkettával (melyet az alábbi képen szőnyeg borít) díszített nagyterem a kastély ünnepi ebédlője volt. Mai tükrös kialakítását eredeti rokokó részek felhasználásával a kastély 1883 és 1887 közt lezajlott átalakításakor nyerte el, hiszen korábban a tükrök helyén festmények voltak. Az aranybronz-fehérmárvány kandalló-készletet a Charpentier et Cie párizsi cég gyártotta. A korábbi ebédlő ma hangversenyek színhelyéül szolgál, de gyakoriak itt az egyéb fogadások, tudományos összejövetelek és esküvők is.

A Festetics-kastély „Fehér Tükörterme”.

A Festetics-kastély „Fehér Tükörterme”.

A Balaton-felvidéken tett rövid látogatásunk után, lekvárral és borokkal felpakolva tértünk vissza elhipszteresedett fővárosunkba, melynek belsejében teljesen eluralkodott a külföldiek által hozott YOLO stílus.

Mivel az utunk második részét képező Bécsben a hosszú hétvége (hétvége + Munka ünnepe) miatt értelmes áron már nem sok szállást lehetett találni, ezért úgy döntöttünk, hogy a budapesti AirBnB-vel szerzett kellemes tapasztalatainkat idén is megpróbáljuk megismételni. A Nyugati pályaudvartól nem messze található, tipikusan indokolatlanul belmagas lakásunk ezúttal sem adott okot panaszra, bár az aznapra tervezett exkluzív sajtós-tejfölös tésztás vacsorához a sajtreszelőt nekünk kellett beszerezni.

A Budapest belvárosában található „Little Miami” apartman az egészen érdekes helyre telepített ágyakkal kelti fel a figyelmet.

A Budapest belvárosában található „Little Miami” apartman az egészen érdekes helyre telepített ágyakkal kelti fel a figyelmet.

A másnapi Railjet-es móka számomra már nem sok újdonságot tartogatott, Zoe pedig már mondhatni megszokta a kultúrált utazási körülményeket, úgyhogy ez a járat legalább a szokásos színvonalat hozta. Az évek során mindössze pár apróságot figyeltem meg, mely ÖBB-ék szolgáltatásainak színvonalát növelte, így például az Ausztria területén elérhető fedélzeti WiFi-t. A határellenőrzés (?) Ausztria felé az EU impotens migránspolitikájából fakadó új vívmány, míg a helyjegy nélkül utazók ugyanúgy nem veszik figyelembe az általuk elfoglalt hely(ek) felett világító „Budapest – Wien Hauptbhf.” helyfoglalás jelzőt és ugyanúgy öt percet kell rájuk várni, hogy az összeszemetelt/morzsált helyet feltakarítsák mikor a helyfoglalás tulajdonosa megérkezik mint öt évvel ezelőtt. Az ÖBB-s „Henry am Zug” utaselláttó közel 1000 forintos kólája egykor azért nem volt elérhető, mert 40-50 ezer forintból kellett kihoznom egy havi megélhetést, most meg azért, mert hozzászoktam, hogy Japánban a vonatokon ebből a pénzből 2-3 sört veszek. A reggeli, RJ 60-as járatunk MÁV / GySEV fennhatóság alatt összehozta az elvárt 10 perc késést, ÖBB-ék összehoztak még 5-öt, úgyhogy ezen triviális történéseket leszámítva semmi extra nem történt az út során.

Az ÖBB Railjet Ampz (73 81 19-90 6XX-X) sorozatú, első osztályú kocsi utastere.

Az ÖBB Railjet Ampz (73 81 19-90 6XX-X) sorozatú, első osztályú kocsi utastere.

Előző nap az időjárást-előrejelzést bogarászva számítottam rá, hogy nemcsak hideg, de esős is lesz az idő, ám szerencsére gyakorlatilag teljes bécsi látogatásunk alatt megkímélt minket a tavaszi eső. Az „új” Hauptbahnhof peronjára kilépve a Pestinél hűvösebb, de legalább esőmentes idő fogadott bennünket, így jobb kedvvel vágtunk neki a schönbrunni kastélynak.

Idő szűkében ezúttal (sem) látogattuk meg a kastély belsejét, ám az érkezésünkkor tapasztalható mérhetetlen mennyiségű, főleg kínai turista nem is hozta meg a kedvünk ehhez. Utoljára 2014 őszén jártam a világ ezen részén, s már akkor is több ázsiai lézengett a kastély körül mint korábbi emlékezeteim szerint, most azonban a látogatók tetemes hányadát tették ki az ordítva szelfiző párttitkárok, kolhozvezetők. Jobbnak láttuk hát rögtön a kastély udvarának végében található Gloriette felé venni az irányt, hogy még azelőtt megismerhessük az udvart, mielőtt egy potenciális eső ránk szakad. A Johann Beyer kertépítész által tervezett görög mitológiai személyek szobrainak kereszttüzében átvágva értük el a Gloriette lábánál fekvő Neptun-kutat, hogy az elmaradhatatlan szelfit követően lassacskán felvonszoljuk tömegközéppontukat az 1775-ben emelt, egykoron I. Ferenc József császár reggelizőjeként is szolgáló Gloriette-ig. A domb tetejéről a borús idő ellenére kiváló kilátás nyílt nemcsak a kastélyra, hanem a város közelben fekvő épületeire is.

Kilátás a schönbrunni Gloriette dombjáról, előtérben a kastély parkjának részletével, míg a háttérben Penzing és Ottakring kerületek, valamint a Breitensee plébániatemplom tornyával.

Kilátás a schönbrunni Gloriette dombjáról, előtérben a kastély parkjának részletével, míg a háttérben Penzing és Ottakring kerületek, valamint a Breitensee plébániatemplom tornyával.

Schönbrunni látogatásunk vége felé bizony már ebédidő körül jártunk, így lecsökkent vércukrunk növelése végett a Stephansplatz klisés éttermei felé vetődtünk, ahol kisvártatva be is tértünk egy véletlenszerű egységbe, mely mint később kiderült, olasz ihletésű volt. Érkezésünkkor a hely természetesen tömve volt kínai turisták hordáival így kissé feszélyezve éreztük magunkat a távozásukkor beköszönő átható csendtől. Az étlap böngészése közben magyar szófoszlányok is megcsapták a fülemet, s mint később kiderült, szinte a teljes pincérgárda magyar származású volt. Belépésünkkor ugyan kértem, hogy ha van, akkor adjanak magyar étlapot is, ám ennek hiányában jobbnak láttam mindenkivel németül kommunikálni, így csupán fizetéskor, egy adócsalásról tartott hosszabb eszmecsere végighallgatása után derült ki, hogy bizony itt is honfitársaim szolgáltak ki.

A rendelt ételek egyébként tisztességes minőségűek voltak, én stílusosan óriás bécsit, míg Zoe oldalast rendelt, úgyhogy itallal és levessel együtt az egész étkezés kb. 45€-nál állt meg. Desszert után vágyakozó lelkünknek pedig a közelben található Mozart Kávézó hozott enyhülést, ahol almás rétes és más finomságok társaságában múlattuk az időt.

Asszonykám némi Apfelstudel és Schokolade Schönbrunn társaságában a bécsi Mozart Kávéházban.

Asszonykám némi Apfelstudel és Schokolade Schönbrunn társaságában a bécsi Mozart Kávéházban.

Napunk hátralevő részét a Hofburg és a Stephansplatz környékén töltöttük, utóbbin meglepetésemre felbukkantak az „agresszív” virágárusok is, akik a semmiből megjelenve tolják a 10€-s rózsát a gyanútlan turista kezébe (ugye ez az a trükk, mikor a kezedbe nyomnak apróságokat, így elmondhatják, hogy de már átvetted, fizessed is ki, különben jön a marcona ismerős / egyéb verőember). A Parlament épülete előtt ismét kínai turisták egy csoportjába futottunk bele, akik közül egy, a szelfijébe éppen belemasírozó helyi iskoláscsoportot készült a Tiannanmen-téri tankos ember elszántságával feltartóztatni, ám kétségbeesett „Stop, stop!” kiáltásait és kézmozdulatait kevés siker koronázta.

Az oszták Parlament épülete, előtérbe a Pallasz Athéné-kúttal.

Az oszták Parlament épülete, előtérbe a Pallasz Athéné-kúttal.

Visszautunk előtt még felpakoltunk a Hauptbahnhof-on található Manner üzlet készleteiből, majd miután egy derék magyar társam letarhált 6€-val, érdeklődve konstatáltuk, hogy a 18:42-re kiírt vonatunk bizony 20 percet késik, ám, ami ennél is meglepőbb volt az az, hogy az eggyel korábbi, 17:39-es RJ 67 végül közel másfél órás késéssel, a mi késő járatunk előtt 5 perccel gördült ki a bécsi főpályaudvarról. Az ÖBB weboldalát felcsapva gyorsan kiderült, hogy „Oberleitungsschaden” történt, így gyk. minden, München felől érkező járat 30-90 perces késéssel érkezett. Nyilván erről nem feltétlenül tehet senki, de utunk során nem ez volt az első eset, hogy az ÖBB közvetve vagy közvetlenül, de meglehetősen kicseszett velünk. A némileg megnyúlt utazást követően, a MÁV elmaradhatatlan 10 perces adalékkésésével együtt végül majdnem este 10-re értünk be a Keletibe, a tervezett 21:19 helyett.

Másnap így végül nem siettünk sokkal délelőtt 11 előtt elhagyni a szállásunkat, de nagyon amúgy sem kellett igyekeznünk, hiszen a varósi vonatunk 20:05-ös indulása előtt gyakorlatilag az egész nap előttünk állt. A Vörösmarty-tér 2000 forintos kürtőskalácsait elutasítva inkább a Gerbeaud hasonló árú kávéjaira esett a választásunk, ám napi bolyongásaink során egyéb, „magyaros” portékát kínáló üzletek is terítékre kerültek.

Nehéz a választás a Gerbeaud megannyi finomságot kínáló étlapjáról.

Nehéz a választás a Gerbeaud megannyi finomságot kínáló étlapjáról.

A kalocsai hímzéses, termelői mézes nézelődésnek a varsói vonatunk indulásának közeledte vetett véget. Felmarkoltam hát a hangzatosan elnevezett Budapest Luggage Store-nál előzőleg lepakolt terhemet, hogy aztán kisvártatva a Kisföldalattin, Varga Lajos búgó hangjával kísérve a Deák Ferenc térig majd a Keleti pályaudvarig metrózzunk.