A korábbi ételes útmutató után ezúttal néhány személyes tapasztalaton keresztül szeretném bemutatni, hogy Tajvanon, méretei ellenére, milyen remek kiránduló- és túrázóhelyeket találni, melyeket gyakorlatilag eredeti szépségükben, minimális infrastruktúrával felszerelve fedezhetünk fel. Sajnos a népszerűbb természeti látnivalókat nemcsak Ázsiában, hanem lassan az egész világon különféle „könnyítő” berendezésekkel látják el (ld. a Sárga-hegy Kínában), hogy még azt is a térségbe csalják, aki egyébként 1 joule energiát nem fektetne abba, hogy az Instagramos nárcizmusa némi teljesítményt is nyújtson. Tajvanon azonban a látvány gyakran nem kevés erőfeszítést is igényel, hiszen a 3952m magas Yushan (玉山) lélegzetelállító panorámáját csak azok élvezhetik, akik nem sajnálnak legalább 7-8 órát gyalogolni előtte.

Ennek megfelelően azonban a legtöbb hegycsúcs, természetvédelmi terület ingyenesen (ám egyes esetekben csak engedéllyel) látogatható, az utazónak mindössze csak az odajutás költségeit, illetve olyan opcionális szolgáltatásokat, mint a szállás vagy étkezés kell állnia. Bár a Yushan még egyelőre kimarad a repertoáromból, a helyi kis barátoknak köszönhetően Tajvan eldugottabb, ám annál látványosabb részeit is sikerült felfedeznem, így ezúttal a sziget északi csücske és a Yushan Nemzeti Park területén található Lulin-csúcs (鹿林山) is terítékre kerül.

Kilátás a lulin-hegyi túraösvényről.

Kilátás a lulin-hegyi túraösvényről.

A Yushan Nemzeti Park

A hegyi infrastruktúra hiánya viszont természetesen azt is jelenti, hogy a Tajvanra látogató kevésbé fog elcsábulni. Magyar utazók köreiben így többször olvastam, hogy a tajvani látogatás főleg a nagyvárásokat és az azok közvetlen környékén található természeti látnivalókat érinti, pedig aki veszi a fáradságot, hogy autót béreljen, az gyakorlatilag semmiféle hátrányban nincs a helyiekhez képest (a nyelvismeretet leszámítva esetleg). Az utak relatíve jó minőségüek, hiszen a szervezett turistacsoportok buszainak ugyancsak el kell jutnia az ösvények bejárataihoz, így a tél kivételével mindenféle kockázat nélkül közelíthetjük meg szinte bármelyik kiszemelt hegy környékét.

A gördülékeny eljutást követően azonban véget ér a kényelmes élet, hiszen nincs felvonó, libegő, mozgólépcső vagy akármi, ami a segítségünkre lehetne a túra során. Érdemes hát jobb erőben, de legalábbis kipihenten, némi étellel, itallal felkészülve érkezni, hiszen a gyaloglás során legfeljebb mosdókat vagy meleg-/hidegvizes automatákat találhatunk. Utóbbi nagy segítség, hiszen így pl. instant levest vagy bármilyen, vízzel melegíthető készételt is vihetünk, ami nem hátrány akkor, ha odakint >30°C tombol és párizsis szendvicseink nem élnék túl már a délelőttöt sem. Társaink így egy-egy nagy tál TTL-es marhahúslevessel, mi pedig némi maradék lasagne-val érkeztünk a helyszínre némi sör, és a magasságkülönbségtől felpuffadt Ovaltine, keksz és chips kíséretében.

A legtöbb túraösvény mentén ehhez hasonló pihenőhelyekből egy-két darabot találhatunk, ahol padok mellett mosdó és néha hideg-/forróvizes automata is található.

A legtöbb túraösvény mentén ehhez hasonló pihenőhelyekből egy-két darabot találhatunk, ahol padok mellett mosdó és néha hideg-/forróvizes automata is található.

A lulin-hegyi kalandunkat relatíve későn, reggel 8 körül kezdtük meg, így egy bő 3 órás autózást követően értük el a tényleges „startvonalat”. Érdekes egyébként, mert utunk kb. 3/4 részén autópályán tudtunk haladni, így ezt kb. egy óra alatt meg is tettük, ám az út utolsó részét képező, legfeljebb 15km-nyi hosszú, kanyargós hegyi utak legküzdése nagyobb kihívás volt. Függetlenül attól, hogy az út szinte végig két sávos volt, a helyi szokásoknak megfelelően gyakran életveszélyesen, beláthatatlan kanyarban, alagútban parkoló, várakozó autósok, motorosok közti előrejutás idegörlő feladat, pláne ha mindehhez pl. esős, ködös idő is társul, melyhez a visszaúton volt szerencsénk. Megkönnyebbülten kászálódtunk ki hát az ösvény kezdeténél kialakított parkolónál, ahol többen már lakókocsival várakoztak.

A Yushan Nemzeti Park hegycsúcsai.

A Yushan Nemzeti Park hegycsúcsai.

A környék a nagyszerű látványon kívül etnológiai érdekességeket is tartogat, ugyanis a „Yushan Fiai” néven ismert Bunun (布農) és Tsou (鄒) emberek kisebb falvai is megbújnak a környéken. Mindkét nép több évszázados múlttal rendelkezik a szigeten, ám visszavonultságuk és a bunun nép idegenekkel szemben meglehetősen ellenséges viselkedése sokáig halogatta a külvilággal való első interakciókat. A tajvani japán megszállás (1895 – 1945) ideje alatt e két népcsoportot utolsók közt telepítették ki a hegyekből (értsd: ölték meg egy részüket, majd kényszerítették őket, hogy változtassák meg életmódjukat), melynek köszönhetően a családcentrikusság háttérbe helyeződött és az újonnan megalakult, több családot tartalmazó közösségek kerültek a középpontba. A japán megszállás persze a helyiek ellenszenvét is kiváltotta, hiszen az áttelepítés mellett az élelemszerzés fő forrásának számító vadászatra is negatív hatást gyakoroltak a Japán Birodalom fegyvertartási törvényei. Ennek köszönhetően gerillaharcok alakultak ki a japán fegyveres erők és szinte az összes helyi törzs között, akik a megszállás végéig tartották az ellenállást, míg egy részük a japán hadsereg vagy rendőrség kötelékeiben folytatták életüket.

A tajvani törzsek, így a tsou és bunun emberek számára is azonban az igazi megpróbáltatásokat a „szárazföldi kínai” politikai f*stenger harcaiból menekülő Chiang Kai-shek és KMT-s bandája jelentette, akik módszeresen betiltottak minden, a mandarintól eltérő nyelvet (tajvani, hakka stb.), korlátozták a vallásgyakorlást, diszkriminálták helyi embereket azok gyorsabb beolvadásának kikényszerítése végett. A megtépázott helyi törzsek örökségét így napjainkban már csak néhány helyen őrzik pl. a tsou-k „kuba” (庫巴, kùbā) házaival vagy a bununok „Fülbelövő Ünnepségvel” (打耳祭, Dǎěr jì).

Úton a Lulin-csúcs felé.

Úton a Lulin-csúcs felé.

Ilyesmi falvakkal vagy bármilyen, ezen népekre emlékeztető műtárggyal azonban jó eséllyel nem fogunk találkozni utunk során, minderről csupán az ösvény kezdeténél kihelyezett információs táblákról tudhatunk meg többet. Utunk során így leginkább csak a flórát, faunát figyelhetjük meg, adott esetben viszont akár majmokkal is találkozhatunk.
Némi baktatást követően érhetjük el a már említett forróvizes pihenőhelyet, ahonnan kb. 5-600m-nyi lépcsőzést követően érhetjük el a Lulin-csúcsot. Ahogy a borítóképen is látszódik a csúcs maga nem egy pontszerű valami, aminek a tetejére állva körbe beláthatjuk a környező terepet, hiszen 2845m-es magasságával a hegy egy erős középkategóriának számít a környéken. Kicsit eltávolodva azonban egy nagyobb tisztáshoz érkezünk, melyről csak a tehenek hiányoznak az igazi alpesi tájképhez.

A Lulin-hegy közelében, közel 3 kilométeres magasságban igazán a fellegek közt érezhetjük magunkat.

A Lulin-hegy közelében, közel 3 kilométeres magasságban igazán a fellegek közt érezhetjük magunkat.

Szerencsénk volt, hogy még időben felküzdöttük magunkat a csúcsra, ugyanis ősszel már nem ritkák a heves esőzések sem, melyből a visszaút utolsó szakaszára mi is kaptunk egy kis ízelítőt. A csendesen szemerkélő esőt kezdetben fel sem vettük s bár hőség nem volt, kimelegedett habtesteinknek jót tett pár csepp frissítő víz, mely a partmenti csapadékkal ellentétben még szmötyimentes is. A helyzet azonban később csak romlott, a zuhogó eső még azelőtt elkezdte kibontani az útszéli sziklafalak kisebb köveit még mielőtt túljutottunk volna a kritikus szakaszon, így bizony autónk tetején is koppant pár darab, felidézve azt, hogy nemrég egy japán kerékpárossal, tavaly pedig egy buszban ülő tajvani nővel végzett kőomlás.

A Yangmingshan Nemzeti Park (alternatívája)

Végül azonban sem földcsuszamlás, sem kőomlás nem vetett véget életünknek, úgyhogy lehetőségem van beszámolni arról, hogy hogyan is nézett ki a Taipei-hez közeli Yangmingshan Nemzeti Parkba tett látogatás. Bár ide az út ugyancsak három óra körül alakul, egy derűs nyári reggelen már hajnalok hajnalán, 5 órakor megindultunk, hogy még a délutáni felhősödés előtt elérjük célunkat. Az út során így végig napfényes, derült idő kísért bennünket, azonban Taipei-be érve mintha egy külön légkörrel rendelkező világba csöppentünk volna: az égen összefüggő, szürke felhőréteg jelent meg, melyet némi szitálás is kísért. Lehet, hogy én vonzom a rossz időt a fővárosba, hiszen a Computex alatt, a kedvezményes Taipei 101 látogatós munkamenet alatt és most is csapnivaló idő fogadott, holott az ország 95%-án tiszta idő volt a jellemző. Ráadásul a Yangming-hegy magassága közelebb áll a Kékestetőhöz mint a Mt. Everesthez, így esély sem volt arra, hogy a felhők fölé emelkedve gyönyörködhessünk a kilátásban.

Bevetettük hát a B tervet, mely a közelben található Jinshan (金山) sziklás partvidékében valósult meg.

A Jinshan Shitoushan Park (金山獅頭山公園) egyik csücske.

A Jinshan Shitoushan Park (金山獅頭山公園) egyik csücske.

Az Új Taipei megye részét képező, valójában Keelung (基隆) városának közelében található Jinshan tengerpartja látványos geológiai képződményekkel csalogatja a látogatókat. A Gyertyatartó-sziklák (燭台雙嶼, Zhútái Shuāngyǔ) mellett apály idején a szirtekkel tarkított partot is bejárhatjuk, illetve az ösvényen haladva az egykori katonai létesítmények maradványait is felfedezhetjük, így utunk során bármikor bunkerekre, lövészállásokra bukkanhatunk, melyeket azonban a természet már jó ideje visszahódított.

A Shenmi-part (神秘海岸, Shénmì hǎi'àn; szó szerinti fordításban „Titokzatos-part”) látképe.

A Shenmi-part (神秘海岸, Shénmì hǎi’àn; szó szerinti fordításban „Titokzatos-part”) látképe.

A szintén Chiang Kai-shek ideje alatt épített katonai létesítmények mellett a Qing-dinasztiáig (1644 – 1912) visszanyúló történelemmel bíró Huanggang halászkikötőt (磺港漁港, Huánggǎng yúgǎng) is bejárhatjuk, mely egykoron kénszállítmányok fontos közlekedési csomópontja volt.

A Qilai-hegy

Tajvan annyira tele van hegyekkel, hogy elismert túrázók megalkották a „Tajvan 100 hegycsúcsa” listát, mely mintegy kihívás elé állítja a magashegyi kirándulás szerelmeseit. Bár a lista csupán a 3000 méternél magasabb csúcsokat hivatott összegyűjteni, mégis felkerült két, ennél alacsonyabb hegy is, holott az országban közel 250, 3000 méternél magasabb hegy található. Túránk során ezúttal a lista 16. és 20. helyezettjeinek környéke volt terítéken, ám végül mindössze 3115 méter magasra, a Qilai északi és fő csúcsokat elkerülve jutottunk el túránk végállomására.

Tájkép a Hehuanshan- (合歡山) és a Qilai-hegyek (奇莱山) felé vezető Wuling (武嶺) közelében.

Tájkép a Hehuanshan- (合歡山) és a Qilai-hegyek (奇莱山) felé vezető Wuling (武嶺) közelében.

Utunkat ezúttal szervezett keretek közt, fejenként 750 tajvani dollár (kb. 6650 forint) leszurkolása után, csoportban ejtettük meg, így a tajvani nagynénikkel, agong-okkal teletömött buszunk reggel 6:30-kor lódult neki a Qilai-hegy felé tartó, mintegy két órás útnak. A Tajvanra látogatók többségének valószínűleg nem lenne lehetősége efféle, szervezett túrához csatlakozni, ám jó hír, hogy a Fengyuan (豐原客運) és Nantou busztársaságok (南投客運) is közlekedtetnek buszokat a környékre. Előbbi inkább csak akkor hasznos, ha egy irányban utazunk, vagy legalább egy éjszakát hotelben töltünk, hiszen a napi egy pár, 6506-os jelű buszok reggel 9:10-kor indulnak Fengyuan-ból és reggel 08:00-kor a Qilai- és Hehuanshan-hegyek bejáratánál található Wuling és Songxuelou (松雪樓, Sōngxuělóu, a Qilai-hegy felé tartó ösvény bejáratánál található hotel) megállóitól. Kicsit idétlen a menetrend, hiszen egy napos kirándulást így ez a menetrend sem tesz lehetővé, már csak azért sem, mert a 9:10-kor induló busz délután fél 2 körül, tehát több mint 4 órás út után ér fel a hegyek közé.

A Nantou Bus a taichungi nagysebességű vasútállomásától (高鐵台中站, Gāotiě Táizhōng zhàn, tudom, hogy az állomásnak nincs „nagy sebessége”, de mivel a magyar nyelvben nem nagyon alakultak ki a nagysebességű vasúttal kapcsolatos kifejezések, így jobbat nem találtam ki) és Taichung Gancheng buszmegállótól (台中干城站, Táizhōng Gānchéng zhàn) shuttle járatokat üzemeltet a Nantou megyében (南投縣, Nántóu xiàn) található Puli (埔里, Pǔlǐ) városáig, ahonnan naponta több alkalommal foghatunk buszt, ám amennyiben egy nap alatt a csúcsokra is fel kívánunk jutni, úgy még ezúttal sem lesz elég időnk.

A Qilai-hegyek felé vezető ösvény bejárata, háttérben a Qilai-hegy északi csúcsával (奇萊主山北峰, Qíláizhǔshān Běifēng).

A Qilai-hegyek felé vezető ösvény bejárata, háttérben a Qilai-hegy északi csúcsával (奇萊主山北峰, Qíláizhǔshān Běifēng).

Buszunk így egy órás út után érte el az első pisiszünet színhelyét, egy, a Nantou városában található FamilyMart boltot, ahol érzékenyebbek a nagy magasságokkal járó tünetek (szédülés, fejfájás stb.) enyhítésére szolgáló orvosságot is begyűjthették. Itt megemlíteném, hogy ha érzékenyek vagyunk a magasságváltozásra (ami Magyarország földrajzának ismeretében nem lehet ritka), úgy Tajvanon is lehet kapni a tüntek enyhítésére szolgáló acetazolamid készítményeket, melyeket gyógyszertárakban „丹木斯” (Dānmùsī, a Kanadában/USA-ban kapható Diamox után) néven, akár darabra kimérve is beszerezhetünk. Mások az umeboshi, savanyú szilvára (酸梅, suānméi) esküsznek, mint alternatív medicína, melyet szintén minden boltban kapni.

Dolgunk végeztével így nekivágtunk (illetve csak a buszsofőr) a Qilai-hegyig tartó szerpentinek sorozatának, melyet végül napsütötte hegycsúcsok, felhőbe burkolózó völgyek koronáztak meg, valamivel több mint 3100 méter elérése után.

Kilátás Wuling közelében, a csatornázási művek létesítményeivel kiegészülve.

Kilátás Wuling közelében, a csatornázási művek létesítményeivel kiegészülve.

Utunk előtt alaposan felpakoltunk enni- és innivalóval, hiszen a közelben sehol nem volt érdemleges bolt vagy étterem. Az utat megelőzően alakult LINE csoportban már hetekkel korábban élénk diskurzus alakult ki az ajánlott öltözékekről, hiszen az évnek ezen szakában (november) már nem ritka a fagypont körüli hőmérséklet. Pár nappal az indulás előtt szintén 1-7°C-okra számítottunk, így télikabáttól kezdve, kesztyűn, kötött sapkán és maszkon keresztül mindent bepakoltunk.

Óvatosságunk végül nem volt kifizetődő, hiszen már a wuling-i megálló során tavaszi meleget tapasztaltunk, úgyhogy az előbb felsorolt kiegészítők közül valamennyi a buszban töltötte az időt. Remek időben feszülhettünk hát neki a kb. 2km-es túrának, mely egy, a Qilai-hegy felé vezető ösvényen található tisztásig tartott. Az út első szakasza embermagasságú aljnövényzeten át vezetett, a mászást és köteleket is igénylő meredekebb emelkedők kb. az első kilométer után érkezett. Bár aznap ugyan nem volt csapadék, a sár és a nedves kötelek jelezték, hogy áldott a kirándulásunk. A terep egyébként nem volt kifejezetten megerőltető, a haladást, mászást több helyen kötelek, létrák segítették, az egyetlen igazi nehézséget ezek csúszóssága jelentette, mely különösen a leereszkedés közben volt zavaró. Mindezek ellenére viszonylag jó ütemben, kb. 2 óra alatt elértünk célunkig. Ekkor már a delet is elütötte az óra, így célunk elérésének megkoronázásaként bevetettük a kempingfőzőket és örültünk, hogy a vizünk már 90°C-on felforrt.

Tisztás a Qilai-hegy felé vezető ösvényen, háttérben a felhőkbe vesző Qilai északi csúcs.

Tisztás a Qilai-hegy felé vezető ösvényen, háttérben a felhőkbe vesző Qilai északi csúcs.

Rögtönzött ebédelőhelyünk egyébként közvetlenül a Taroko Nemzeti Park, Nantou és Hualien (花蓮縣, Huālián xiàn) megyék határán feküdt, kiváló kilátással a Qilai fő és északi csúcsára is, valamint Wuling-ra. A kempingfőzőknek köszönhetően instant tésztákat és teát is tudtunk készíteni, de csoportunk tagjainak hátizsákjaiból a legváltozatosabb elemózsiák kerültek elő.

Falatozás és az elmaradhatatlan pózolós képek után hasonló útvonalon tértünk vissza buszainkhoz. Ekkorra már az este is megmutatta első jeleit, így végül teljes sötétségben értük el a vacsoránk helyszínéül szolgáló éttermet, ahol sült makréla, disznó és szenvedélygyümölcs társaságában múlattuk az időt.