Függetlenül attól, hogy ez már legalább a harmadik kütyüs bejegyzésem a Xiaomi Mi 5s Plus tesztje és a 2017-es taipei Computex után, továbbra sem mondanám magam különösebb tech-őrültnek, noha időnként tényleg érdekes a „tűzközelben” lenni. A Xiaomi még 2017-ben hívta fel magára a figyelmem, így a relatíve pozitív visszajelzések okán nem sokkal később szintén e kínai gyártó szolgáltatta a legsöújabb telefonomat és a MIUI változó minőségű fórumjai okán óhatatlanul is belefutok olyan, a márkával kapcsolatos hírekbe, érdekességekbe, melyek egyébként valószínűleg tök hidegen hagytak volna. Így jött el hát, hogy a frissítést és azonnali problémamegoldást követelő indiai és indonéz hordák MIUI fórumos hozzászólásai közt rábukkantam a hírfoszlányra, mely egy taichung-i Mi Home megnyílását lengette be. Gondoltam, egy kört mindenképpen megér majd az üzlet, hiszen legalább a jövőben ezúttal ki is próbálhatom a Xiaomi legújabb telefoncsodáit, ha ismét eljő a csere ideje.

A shenzhen-i Mi Home látogatásának ebből kifolyólag már kevésbé prózai okai vannak, hiszen a tajvani üzletek (Taipei és Taichung) a kínálatot tekintve leginkább demó célokat szolgálhatnak az ASUS és a HTC hazájában. A kínai üzlet ezzel szemben szinte a teljes kínálatot felvonultatja az érdeklődők számára, kezdve a telefonoktól a kiegészítőkön át a Xiaomi-féle laptopokig, drónokig és egyéb otthoni berendezésekig.

Taichung

A taichung-i Xiaomi Mi Home előtere.

A taichung-i Xiaomi Mi Home előtere.

Természetesen a 2015-ben megnyílt első taipei és a 2017. november 18-án átadott taichung-i Mi Home-ok előtt és után is voltak kvázi márkaboltok, „authorized reseller”-ek, ám pl. a Xiaomi tajvani oldalát felcsapva láthatjuk, hogy a hivatalos, Mi Home-okból (小米之家, Xiǎomǐ zhī jiā, kb. a „Xiaomi otthona”) csak kettőt néhányat láthatunk. Nem kell így sokat agyalnunk rajta, hogy belássuk: igen, a Xiaomi (is) az Apple Store-okhoz hasonló hálózatot szeretne kiépíteni, bár a dubai üzletek kapcsán nyugodtan elmondható, hogy egyelőre nem ezeket tervezik a márka elsődleges hírmondójává tenni, noha a vásárlók bizonyára szívesebben válogatnának ezekben, mint néhány kókány webshop oldalán. A brand-buliding tehát minden eddiginél intenzívebben zajlik, ennek megfelelően az üzletek sem emlékeztetnek (még) az Apple fényűző csodapalotáira.

A taichung-i Mi Home egy üzletház második emeletén kapott helyet.

A taichung-i Mi Home egy üzletház második emeletén kapott helyet.

Nem véletlenül példálózok folyamatosan az Apple-lel, hiszen a taichung-i üzletnél már a lépcsőházban elhelyezett transzparensek is kihozták belőlem a „déjà vu” érzést, noha a bolt vitathatatlanul kevésbé impresszív mint a példaképé.

A hangzhou-i (Kína) Apple Store homlokzata. Ki tudja, mennyi idő kell ahhoz, hogy hasonlóan impozáns üzleteket a Xiaomi narancssárga logójával is láthassunk?

A hangzhou-i (Kína) Apple Store homlokzata. Ki tudja, mennyi idő kell ahhoz, hogy hasonlóan impozáns üzleteket a Xiaomi narancssárga logójával is láthassunk?

A taichung-i Xiaomi Mi Home így egyelőre egy bandibilding létesítménnyel osztozik egy szinten, így felváltva gyönyörködhetünk koxos felsőtesteket és Mi 6-ot ábrázoló plakátokban. Az üzlet bejáratánál rögtön megpillanthatunk egy személyes, „családi” fotó- és kegytárgykiállítást, melyből azonnal kiderül, hogy itt is az Apple Store-okhoz hasonló, családias légkör kialakítására törekedtek. A „Genius”-ok ugyan még egyelőre hiányoznak, bár lehet, hogy csak idő kérdése, és hamarosan megjelennek az első „Qícái”-ok a „Specialist”-ekkel és a nyakban lógó nametag-ekkel egyetemben. A Xiaomi narancs színvilágával szakítva a személyzet ezúttal vörös pólóban vagy melegítőben feszített.

E szentélytől kicsit eltávolodva még mindig nem tudok elszakadni az Apple képétől, hiszen a szinte egy az egyben ugyanúgy kinéző, famintájú asztallapokat hatalmas, világító termékpromók veszik körbe a falakon, melyek ugyanazzal a minimalista, lényegretörő, termék illusztrációja + frappáns / megkapó mottó tartalommal keltik fel az érdeklődést a Mi Max 2 vagy a Mi A1 iránt.

A Xiaomi taichung-i üzletének részlete.

A Xiaomi taichung-i üzletének részlete.

S, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, az Apple által használt, illusztráció + mottó plakátból egy, a Xiaomiéval szinte teljesen megegyező változat látható (többek közt pl.) a New York-i Grand Central Terminal-ban létesített Apple Store-ban is.

Improvise. Adapt. Overcome - A Xiaomi és az Apple transzparensei szinte csak betűtípusban térnek el egymástól. Csoda, hogy még nem perlik egymást emiatt.

Improvise. Adapt. Overcome – A Xiaomi és az Apple transzparensei szinte csak betűtípusban térnek el egymástól. Csoda, hogy még nem perlik egymást emiatt.

A dubai üzlet megnyitásakor beharangozott „we are showcasing the entire line-up of Xiaomi products” Taichung esetében látványosan nem érvényesül, melyet a bejárat közelébe telepített kínai és angol nyelvű megrendelőlapok (a feltüntetett árak kb. 9-cel szorzandóak a forintban értendő érték kinyeréséhez) is bizonyítanak. Ez az „étlap” érdekes megoldás, bár jelentős gyakorlati hasznát nem nagyon láttam azon felül, hogy áthidalják a vevő és az eladó közti esetleges nyelvi problémákat.

Az üzlet legnagyobb részében így a telefonokat taperolhatjuk, két asztalon kaptak helyet a fej- és fülhallgatók, a Mijia cuccok, pl. webkamerák, lámpák, illetve egy-egy „éles” bemutató keretében a Mi robotporszívót és a levegőtisztítót is megszemlélhetik az érdeklődők. A polcokra a tokok, fóliák, hatalombankok és egyéb apróságok kerültek, míg egy külön sarokban egy 49”-os MiTV, 4K MiBox-szal kiegészítve illetve egy Mi Ultra Projector várja a kíváncsiskodókat. Utóbbi kettő annyiból érdekes, hogy jelenleg még az online shop-ból sem lehet megvásárolni őket.

49"-os MiTV és 4K MiBox bemutató.

49″-os MiTV és 4K MiBox bemutató.

A fő attrakciók azonban természetesen a Xiaomi mobiltelefonjai, így legnagyobb számban Mi Mix 2-t, Mi Max 2-t, Mi 4X-et, Mi Note 2-t, Mi 5s Plus-t illetve az Android One-nal érkező Mi A1-et vehetjük közelebbről is szemügyre.

A Xiaomi Mi Mix 2 14999 / 16599 (tajvani) dolláros árcédulájával (kb. 133000 ill. 147000 forint) a kép készültekor a taichung-i üzlet legdrágább készüléke volt.

A Xiaomi Mi Mix 2 14999 / 16599 (tajvani) dolláros árcédulájával (kb. 133000 ill. 147000 forint) a kép készültekor a taichung-i üzlet legdrágább készüléke volt.

Az utcára néző ablakok előtt kaptak helyet a légtisztító berendezések (egyelőre csak az első generációs változatokkal) illetve a robotporszívó „akadálypályája”, melyben élesben is demonstrálták a porszívó takarítási képességeit a látogató gyerekek legnagyobb örömére. Néhány további kép az üzlet belsejéből:

Összességében azt kell mondanom, hogy van még hova fejlődnie a taichung-i üzletnek, tekintve, hogy a Xiaomi termékek elég bő palettájából nagyon sok hiányzott, vagy éppen ki volt állítva, csak éppen nem lehetett venni belőle. Az üzlet kínálatát egyértelműen a (majdnem) legújabb telefonok dominálják, melyet a legnépszerűbb háztartási berendezések követnek, de a kevésbé ismert termékeket (pl. drónok) itt sem ismerheti meg a látogató, holott ezek is hiányoznak a tajvani Xiaomi webshopjából.

Újdonságok tekintetében e sorok írása (2017. december) közben jelent meg a Xiaomi Redmi 5-ös széria, így hivatalos márkaboltként gondoltam karácsony előtt ők is felpakolnak demó készülékekkel. Várakozásaim ellenére az új széria csak hetekkel később, pontosan január 25-én bukkant fel a tajvani Xiaomi oldalán, ám az üzletekben való megjelenésről a vonatkozó FB oldalon sem tudtak / akartak pontos megjelenési dátumot adni.

A taichungi Mi Home üzlettel való kapcsolatfelvétel után sem lettem okosabb a Redmi 5 széria megjelenéséről.

A taichungi Mi Home üzlettel való kapcsolatfelvétel után sem lettem okosabb a Redmi 5 széria megjelenéséről.

A nagy leleplezésre így egy kb. 50 perces bemutató keretében került sor, az Apple Keynote-ra emlékeztető, megkapó intróval (már csak Jony Ive hiányzott). Bevallom, nem számítottam rá, hogy ekkora titkolózás lesz a tajvani megjelenés körül, hiszen ez idő tájt sufni kínai webshop-ok oldalról rendelve már Magyarországra is eljutottak az első példányok. Nyilvánvalóan nem Tajvan a Xiaomi legnagyobb piaca, ám az, hogy már a második üzletüket nyitják az országban, azt mutatja, hogy szeretnének nagyobb szeletet a bevezetőben már említett, helyi márkák mellett. Az üzletben található jelenlegi termékpaletta illetve annak frissülése viszont számomra egyelőre nem igazán teszi világossá, hogy milyen előnyökkel járhat a vásárló számára, ha a Xiaomi-féle üzletben költi el a pénzét a szolgáltatók üzletei, a viszonteladók vagy bármely egyéb webshop helyett.

Taipei (Xingtian üzlet)

Függetlenül attól, hogy Taipei majd’ háromszor akkora mint Taichung, az üzletek mérete érdekes módon éppen fordítottan arányos a lélekszámmal, így a taichung-i kirendeltség jóval nagyobb mint a rangidős taipei. Utóbbi azonban szinte verhetetlen helyen, közvetlenül a Xingtian Temple (行天宮, Xíngtiāngōng) metrómegálló bejáratánál található, így az egyébként népszerű turistalátványosság mellett az érdeklődők a Xiaomi üzlete felé is kerülhetnek egyet.

A taipei Xiaomi Mi Home üzlet.

A taipei Xiaomi Mi Home üzlet.

Az üzlet, taichung-i társához hasonlóan, itt is a második emeleten kapott helyet, melyet egy relatíve szűk lépcsőn keresztül közelíthetünk meg. A látványosan kisebb üzletnek ezúttal üveg elemek sem segítenek növelni a tér érzetét, így meglehetősen kevés eszközt vehet birtokába az érdeklődő közönség. Ennek okán a néhány telefon mellett egy nappali imitációban vizsgálhatjuk meg a levegőtisztítót valamint a (szintén nem megvásárolható) MiTV-k egyikét.

MiTV, Xiaomi Air Purifier, Mi Smart Scale a taipei Mi Home üzletében.

MiTV, Xiaomi Air Purifier, Mi Smart Scale a taipei Mi Home üzletében.

Tajvanon egyébként Taipei-ben volt lehetőségem először nagyobb méretű Xiaomi reklámokat megfigyelni, melyek nem is akárhol, hanem közvetlenül a Taipei 101 épülete mellett találhatóak:

Xiaomi Mi Mix 2 reklám a taipei ATT 4 Fun bevásárlóközpont oldalán.

Xiaomi Mi Mix 2 reklám a taipei ATT 4 Fun bevásárlóközpont oldalán.

2018. januárjában egyébként a tajvani Xiaomi a második taipei üzletük megnyitását is beharangozta, mely a méltán népszerű Guanghua elektronikai üzletház közelében, a Syntrend plázában kapott helyett. A 2018. február 11-ére tervezett megnyitó ünnepségre természetesen a rajongók jelentkezését is várták, így az a 100 szerencsés, aki velem ellentétben nem aludta át a január 22-ig tartó jelentkezési időszakot, elsőként tehet egy kört a Xiaomi legújabb „követségén”.

Shenzhen

Na, de Shenzhen-ben aztán elérhetővé vált (szinte) a teljes Xiaomi repertoár. A hangzatos nevű Hi-Tech Park metrómegállótól pár perc sétányira található üzlet a shenzhen-i „flagship” üzletként hirdeti magát, s bár a Baidu Maps legalább öt üzletet ajánlott fel Shenzhen-en belül, kettő címének meglátogatása eredménytelenül zárult, így végül ez lett a harmadik hely, melyet meglátogattam. A vadiúj, hatalmas pláza udvarára rejtett üveg homlokzatú üzlet már messziről észrevehető köszönhetően a rikitó narancs Mi logónak, közelebb érvén pedig esetenként még a bejutáshoz is sorban kell állni. A kínaiak az évek során gyűjtött „crowd-control” módszerekkel már limitálják az üzletben egyidejűleg tartózkodó látogatók / vásárlók számát, így én is néhány perces várakozásra kényszerültem.

A Xiaomi shenzhen-i „flagship” üzletének homlokzata, melyet a 4-es metró Hi-Tech Park megállójánál (高新园) leszállva érhetünk el leggyorsabban.

A Xiaomi shenzhen-i „flagship” üzletének homlokzata, melyet a 4-es metró Hi-Tech Park megállójánál (高新园) leszállva érhetünk el leggyorsabban.

A tajvani üzleteknél nyilvánvalóan nagyobb kínálattal rendelkező shenzhen-i képviseletnél elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy az újdonságok vajon hamarabb elérhetőek-e a kínálatban, illetve, hogy a sokak által demonizált kínai mindenware-ek milyen számban, a készülékek használatát mennyire befolyásolva jelennek meg.

A kétszintes üzlet alsó részében a legnépszerűbb kütyük, így Mi Tv-k, légszűrők, drónok és természetesen a telefonok foglaltak helyet, míg a galérián Xiaomi edények, háztartási berendezések, úgy mint pároló, rizsfőző, kávéfőző stb.-k, ukulelék, bőröndök kaptak helyet. Az üzletbe nyomulván így először Xiaomi Note 3, Redmi Note 5A és Mi 6 kerültek a kezeim közé, a tajvani üzletekből hiányolt Redmi 5 viszont meglepetésemre itt sem volt megtalálható.

Demó Xiaomi Note 5A a gyártó egyik shenzhen-i üzletében potom 47000 forintnak megfelelő jüanért.

Demó Xiaomi Note 5A a gyártó egyik shenzhen-i üzletében potom 47000 forintnak megfelelő jüanért.

A készülékek lázas nyomkodása során igazából nem is maga a MIUI, hanem a China Stable ROM-okhoz „járó” irdatlan mennyiségű bloatware hozta a reklámot, mely bár észlelhető teljesítménybeli csökkenést nem okozott, a hirdetésmentes felületekhez szokott szememnek meglehetősen sok volt az akciós napelem vagy a legújabb BYD vásárlására buzdító szlogen. Az általam is jól ismert WeChat, mint kínai tartózkodásaim alatt kb. az egyetlen megbízható, VPN nélkül is használható üzenetküldő és kém alkalmazás garantálja a megfelelő szervek hozzáférését a telefonokhoz, a népszerűbb netes oldalakhoz és szolgáltatásokhoz gyártott végtelenszámú előretelepített alkalmazás, mint pl. a Google helyi reinkarnációja a Baidu (Baidu Search, Baidu Map, Baidu Yun stb.), a helyi YouTube a Youku, a helyi Twitter a Weibo, a helyi Facebook a Renren, illetve az Alipay és társaik pedig kapásból két oldalt elfoglal a menüben. Mindez persze megszokható, de ha valaki látta már a Kína-szerte fellelhető reklámok mennyiségét, az már nem fog csodálkozni azon, hogy a helyiek kvázi immúnissá váltak a minden egyes Youku videó előtt átugorhatatlanul lemenő Geely reklámra.

Az Android 7.1.2-es verziójára alapozott China Stable MIUI és a rendszer főbb adatai egy Redmi Note 5A készüléken.

Az Android 7.1.2-es verziójára alapozott China Stable MIUI és a rendszer főbb adatai egy Redmi Note 5A készüléken.

Az új modellek hiánya lévén a többi kiállított telefon már nem hozott annyira lázba, hiszen a Mi 6-ot és társait korábban már Taipei-ben és Taichung-ban is megvizsgáltam. Figyelmem így inkább a Xiaomi Notebook Air 12,5”-os változata felé terelődött, melynek nyilvánvalóan az Apple-féle MacBook Air az alapkoncepciója, noha mindehhez nem tartozik „házi” ROM, hiszen ezúttal Windows alapú PC-hez juthatunk 3999 jüanért, vagyis nagyjából 158000 forintért cserébe.

12"-os Xiaomi Notebook Air.

12″-os Xiaomi Notebook Air.

Ami még feltűnt a kínai üzlettel kapcsolatban, hogy kiállított termékek érezhetően viseltesek. Nem fotóztam le mindent, mert nem akkora durranás, de gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy könnyebben megjön az ember kedve a vásárláshoz ha relatíve szép, karbantartott készülékeket próbálgathat, függetlenül attól, hogy kiállított modellekről van-e szó. Példának okáért a MiJia elektromos rollerek az üzleten belül, de akár az üzlet előtt, az utcán is kipróbálhatóak, így ezek közül valamennyi látható igénybevételnek volt kitéve, melyről kosz, kopás- helyenként ütésnyomok, horpadások tanúskodtak. Nyilván nem elvárható, hogy naponta új demó termékeket tegyenek ki, de valahol igénytelennek tartom, hogy a napi látógatószámot nem követő karbantartás okán az eredeti fényüknél jóval leharcoltabb eszközöket próbálhatok ki. Az már csak külön hab a tortán, hogy a lopásgátló szinte félpercenként visított, köszönhetően a laza csatlakozóknak.

A shenzhen-i Mi Home üzlet alsó szintje.

A shenzhen-i Mi Home üzlet alsó szintje.

Összességében azonban érdekes volt látni a Xiaomit hazai pályán is, a tajvani üzletekkel együtt pedig külön figyelemreméltó az a marketingstratégia, amivel a kínai gyártó megpróbálhat betörni további piacokra. Kínában egyelőre viszont a Xiaomi látványosan nagyobb erőforrásokat fordít reklámra, mint bármelyik másik országban/régióban (Japán, Dél-Korea, Tajvan, Hong Kong), ahol gyakrabban megfordulok. Ez annyiból érdekes, hogy az Oppo például helyenként döbbenetes méretű felületeket plakátolt ki Taipei-ben, Taichung-ban és Kaoshiung-ban is, noha Mi Home-hoz hasonló üzletekkel ők például egyáltalán nem rendelkeznek. Kíváncsi vagyok hát, hogy a közeljövőben hogyan alakul a Xiaomi sorsa a Távol-Keleten…