Normál esetben itt most egy hosszabb bejegyzés állna az európai kalandjaimmal kapcsolatban, hiszen idei hazamenetelem előtt számos tervem volt arra vonatkozóan, hogy miképpen tudnám eltölteni a rendelkezésemre álló mintegy három hetet. A közbejött nagy egészségügyi rehabilitáció keretén belül azonban a romániai Astra Trans CarpaticDe Luxe” hálókocsijának vizsgálata helyett foghúzást, kormányablakos ügyintézést és egy atheróma eltávolítását élvezhettem, kellemesen elosztva mindezt három hétre, plusz megfejelve mindezt egy hétnyi hévízi punnyadással.

Előzmények

Hazafelé tartó idei utam lebonyolításában a Vanilla Air mellett a Cathay Pacific és a Qatar Airways is segédkezett. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, eredetileg lelki társam is csatlakozott volna hozzám, ám őt elszólította a munka, az egészségügyi intézményekben tett sűrű látogatásaim pedig egyébként is tördeltté tették a menetrendet, így a cseresznye- és eperevésen felül aligha találtunk volna huzamosabb közös programot.

Az utat viszont így nem Japánból, hanem Tajvanról szerveztük és pechünkre a tavaly már jól bevált Emirates idén (már március környékén) döbbenetesen drágán kínálta a jegyeit a nyárra, Tajvanról meg egyébként is drágább mindenféle közvetlen járat, mint pl. Hongkongból vagy Japánból. Így jött hát képbe a Qatar, mely azonban nem repül közvetlenül Taipei és Doha között, így egy kellemes, Taipei – HK – Doha – Budapest útra kényszerültem, de legalább egy újabb fantasztikus arab légitársaságot is megismerhettem.

Automatizált tömegmozgató jármű a dohai Hamad nemzetközi repülőtéren.

Automatizált tömegmozgató jármű a dohai Hamad nemzetközi repülőtéren.

Sok mindent igazából nem tudok felhozni a Qatar ellen, igaz a Hamad repülőtéren biztosított ingyenes WiFi gyalázatosan rossz minőségű volt, míg a repülőkön beharangozott „Super Wi-Fi” vagy nem talált műholdas kapcsolatot, vagy semmitmondó hibaüzenetekkel visszadobta valamennyi kipróbált e-mail címet.

Sikeretelen WiFi kapcsolódási kísérletek a Qatar Airways egyik Doha - HK járatán.

Sikeretelen WiFi kapcsolódási kísérletek a Qatar Airways egyik Doha – HK járatán.

A magyarországi pihenést végül egy pár napos tajvani létezéssel fejeltem meg, melynek keretén belül megtanultam a lélekmentés mikéntjét Chiayi-ban, illetve kerültem egyet a sziget legdélebbi régióiban.

Chiayi

Rövid taichungi szusszanás után Chiayi felé vettem az irányt, mely az Alishan Forest Railway mellett a közelben áthaladó ráktérítő miatt is híres lehet, noha túl sok, nyilvánvalóan külföldivel ezúttal sem találkoztam. Itteni tevékenységem főként evésre és létezésre korlátozódott, illetve kerültem egyet az első The Freen Burger üzlet felé, a leginkább bankra emlékeztető Jiuhua templomban pedig rájöttem, hogy potom 600 dollárért (kb. 5450 forint) akár a házikedvenc kígyónk lelkére is kérhetünk bűnbocsánatot.

A Chiayiban található Jiuhua Mountain Temple.

A Chiayiban található Jiuhua Mountain Temple.

És ez nem vicc… A templomba lépve ugyanis leginkább a bankokra, hivatalokra jellemző pultokra bukkanhatunk, melyekhez ráadásul sorszám szerint járulhatnak az érdeklődők. A modern kori búcsúcédulák helyes kitöltésében egy külön információs pult segédkezik, a forgalom pedig egészen döbbenetes volt számomra. Sikerült megszerezni egyet a lélekmentésre szolgáló formanyomtatványok közül, melyből kiderül, hogy egészen új szintre emelkedett az általam eddig ismert bűnbocsánat rendszere.

Egy-egy formanyomtatványra 6-6 nevet írhatunk fel, aki számára bűnbocsánatot vennénk, de lehetőség van csecsemők, vagy akár háziállatok, kutyák, macskák lelkének megüdvözülését is garantálnunk. A kígyót, mint háziállatot nem poénból írtam, az alább mellékelt nyomtatványon az 5-ös számú, „egyéb” fejléccel ellátott oszlopban a kutya, macska lelket rögtön a kígyó (蛇靈, shélíng) követi… Nem jöttem rá, hogy miért pont kígyó van kiemelve.

A Jiuhua templomban terített búcsúcédulák felhasználási feltételei. (A képre kattintva az nagyobb méretben is megtekinthető!)

A Jiuhua templomban terített búcsúcédulák felhasználási feltételei. (A képre kattintva az nagyobb méretben is megtekinthető!)

Mint írtam, mindemellett hangsúlyt fektettem az evésre is és kicsit bánom is, hogy korábban nem töltöttem több időt Chiayiban, hiszen a tajvani ételekről szóló bejegyzésemet jónéhány, jellegzetesen helyi étellel bővíthettem volna.

Ezt pótlandó álljon is alant egy-két kifejezetten népszerű eledel, mely a vasútállomástól pár perc sétára található Penglai Burger (蓬萊漢堡, pénglái hànbǎo) üzletében érhető el. A csirkehúsos, meglehetősen olcsó hamburgerekről újabban leginkább a Malajziában terített, 4362 féle szósszal átáztatott, már-már kanállal fogyasztható jóságokat juttatja eszembe, így kíváncsian vártam, hogy ezúttal mit kapok a néhány tíz dollárért cserébe. Kellemesen csalódtam, hiszen itt végre nem töméntelen mennyiségű szósszal akarták elütni a kétes minőségű alapanyagok nem túl kellemes ízét, hanem egy relatíve jól összerakott, utcán is könnyen fogyasztható burgert kaptam, mely buci, hús, némi zöldség és ketchup kombinációja. Nyilván mindez nem egy „Le Burger Extravagant”, de itt legalább az olcsóság nem megy annyira a minőség rovására…

Nagyon helyi hamburger a Penglai Burger kínálatából, illetve „bubble tea” a kevésbé hely Origin (圓石禪飲, yuánshí chányǐn) jóvoltából.

Nagyon helyi hamburger a Penglai Burger kínálatából, illetve „bubble tea” a kevésbé hely Origin (圓石禪飲, yuánshí chányǐn) jóvoltából.

Ugyancsak a Penglai Burgernél található jópár helyi édesség, többek között tarókrémes „hot-dog”, matchás dolog, valamint az általam rettegett rousonggal (肉鬆, ròusōng) dúsított sütik. (A „rousong” egyfajta „disznóhús gyapot”, mely állagát tekintve valóban emlékeztet a gyapotra. A szálak valójában az egyes izomrostok, melyet a hússzeletek „túlfőzésével” és szétválasztásával, majd sütőben történő kiszárításával érnek el.)

Rousongos sütik szintén a Penglai Burgernél.

Rousongos sütik szintén a Penglai Burgernél.

Viszonylag nagy mázlim volt a Chiayiban töltötendő napok kiválasztásával, hiszen az évnek ezen szakában jellemzően esős idő a továbbiakban gyakorlatilag monszunszerű, folyamatos esőzéssé fajult. A továbbiakban így korlátozottá vált a szabadban tölthető tevékenységeim köre, de azért még mutatóba itt hagyok egy képet Chiayi belvárosáról:

Chiayi belvárosa.

Chiayi belvárosa.

A további, kevésbé napsütötte részletek pedig jöjjenek hát az ország abszolút déli végének számító Hengchunból és a Kenting Nemzeti Parkból.

A déli összekötő vasút

Pingtungot elhagyva az általam elsősorban preferált vasúti közlekedés meglehetősen szegényessé válik, mely mind a kínálatban, mind az infrastruktúrában meglátszódik.

Ezúttal a számomra ismeretlenebb, a sziget déli részén húzódó déli összekötő vonal környékén is kóvályogtam, mely 1991 óta teszi teljessé a Tajvan partjain körbefutó kvázi vasúti körgyűrűt. A nagyjából 100km hosszú vonal 87,6km-es szakasza az utolsó, (még) villamosítás nélküli fővonali szakasz a TRA hálózatában, ebből kifolyólag a vonal a legnagyobb gyűjtőhelye a hagyományos, mozdonyvontatású személyvonatoknak, melyek a DMU-k és EMU-k betörésével kikoptak a sziget többi részéről.

Az 1982 és 1984 között bemutatott Tokyu Car gyártmányú DR2800-as sorozatú motorvonatok egyike Taimali (太麻里) állomás közelében.

Az 1982 és 1984 között bemutatott Tokyu Car gyártmányú DR2800-as sorozatú motorvonatok egyike Taimali (太麻里) állomás közelében.

E vonatok között is mindennapos, retró különlegességet kínál az általam is igénybe vett, Fangliao és Taitung viszonylatú, 3671/2 számú „Ordinary” (普快車, pǔkuài chē) járat, mely a „Local” (區間車, qūjiān chē) járatokhoz hasonlóan minden megállót érint, ám pl. a légkondi hiányából kifolyólag még a „Local” járatoknál is olcsóbban vehető igénybe. (Az említett viszonylaton így az „Ordinary” 104 tajvani dollárba (kb. 960 forint), míg a „Local” 143 dollárba (kb. 1320 forint) fáj.) Utazásomat Tajvan legdélebbi vasútállomásán, Fangshannál kezdtem meg, melynél, félreeső mivoltából kifolyólag, naponta alig fél tucat utas fordul meg, így az állomási infrastruktúra viszonylag visszafogott, ám pl. közlekedési kártyánkat ugyanúgy használhatjuk, mint a TRA valamennyi állomásánál.

Fengshan (枋山) állomás felvételi épülete.

Fengshan (枋山) állomás felvételi épülete.

A tájfun által meglegyintett környéken dúló gyakori esőzések ellenére járatom pontosan érkezett, a Chiang Kai-shek-i idők vasútjait felidéző, helyenként beázó személykocsik hangulatát pedig láthatóan sokan kívánták átélni, hiszen szabad ülőhelyekből már nem akadt túl nagy választék.

Az indiai Integral Coach Factory által 1971-ben szállított 32200-as sorozatú személykocsi utastere.

Az indiai Integral Coach Factory által 1971-ben szállított 32200-as sorozatú személykocsi utastere.

Látogatásomkor e vasútvonal fennállásának talán „legizgalmasabb” időszakát élte, hiszen a villamosítási munkálatok mellett a már említett, esős időjárás is tarkította a környékre tévedő utazók napjait. Itt is mázlim volt, hiszen néhány nappal később földcsuszamlás tette járhatatlanná a pályát Fangye (枋野) és Jialu (加祿) állomások között, míg a másik irányban a Linfengying (林鳳營) környéki áradások okoztak fennakadást.

Utazásomat Fengshan és Taimali között az 1969-ben érkezett egyik R100-as sorozatú dízelmozdony (EMD G22U) és az említett 32200-as sorozatú személykocsik támogatták, utóbbiból mindössze három került a szerelvénybe. Légkondícionálás híján az emberek többsége az ablakok lehúzásával kívánt javítani a kocsikban uralkodó levegő minőségén, ám az alagutokkal sűrűn tarkított út során leginkább dízelfüstöt, az alagutak átható, dohos szagát és esővizet élvezhetett az utazóközönség, így ennek tükrében annyira nem bánom, hogy a gőzmozdonyos korszakból már kimaradtam.

Az út során gyakorlatilag minden megállónál voltak, akik a pár perces várakozás ideje alatt is meg akarták örökíteni a járatot, itt éppen Longxi (瀧溪) megállónál.

Az út során gyakorlatilag minden megállónál voltak, akik a pár perces várakozás ideje alatt is meg akarták örökíteni a járatot, itt éppen Longxi (瀧溪) megállónál.

Fengshant követően első megállónk Fangye (枋野), mely 135 méteres tengerszint feletti magasságával a déli összekötő vonal legmagasabban fekvő állomása, mely azonban inkább csak forgalmi célokat szolgál, hiszen az ellenvonatok itt kerülik ki egymást. Ebből kifolyólag az állomáson nincs semmilyen infrastruktúra az utasok kiszolgálására, és, bár vészhelyzet esetén az utasok kimentése itt is történhet, ehhez még peronok sem állnak a rendelkezésre. Másik érdekesség, hogy a környéken uralkodó szélsőséges időjárásból kifolyólag a menetrendet gyakran az erős szél is befolyásolja, így az itt felállított meteorológiai állomás segítségével a környékbeli hidakon uralkodó viszonyokat is figyelik, és adott esetben elrendelhetik a sebességkorlátozást.

Menetrend szerint azonban ezúttal nem kellett ellenvonatra számítani, így pár perc várakozás után tovább is haladtunk Dawu (大武), majd Longxi irányába, utóbbi helyen közel 10 percet várakoztunk, így mindenki kirajzott a peronra, hogy a saját és az elhaladó szerelvényt megörökíthesse.

A „Kérjük, hagyják szabadon a biztonsági sávot!” és más csatakiáltásokkal távozásra felszólított utazóközönség átmeneti idegösszeomlást okozott Longxi állomás személyzeténél.

A „Kérjük, hagyják szabadon a biztonsági sávot!” és más csatakiáltásokkal távozásra felszólított utazóközönség átmeneti idegösszeomlást okozott Longxi állomás személyzeténél.

Lassancskán aztán Taimali állomását is elértük, mely ezúttal számomra a végállomást jelentette. Az eső ekkor még nem esett, bár természetesen végig borult, szeles idő kísért, ám kedvem mégsem hagyott alább, hogy a Taitung megyében oly’ híres cukoralmából begyűjtsek párat. A borítóképen egyébként a macsek egy efféle gyümölcsöt tart a mancsában, míg a virág neve magyarul elvileg „vöröslő sásliliomként”, helyi nyelven peidg „金針花”-ként (jīnzhēnhuā) hangzik.

Hengchun

Taimali után Hengchun következett, mely az utolsó előtti nagyobb „megálló” a Kenting felé igyekvő turisták körében, annak ellenére, hogy a régió sokat vesztett vonzerejéből, köszönhetően az egyre magasabb áraknak. Ide busszal érkeztem, melyet Taimaliból visszaérkezvén, Fangliao állomástól szerveztem, köszönhetően a Taiwanbus c. nagyszerű, buszkövetéssel is ellátott menetrendnek.

Kilátás Checheng közelében.

Kilátás Checheng közelében.

A Chuhuo gázkitörés, mely méreteiben összehasonlíthatatlanul kisebb mint a türkmenisztáni Karakum-sivatagban található Darwaza, a tengerpart és a kapcsolódó vízi sportok mellett Hengchun némi történelmi látnivalót is kínál az 1875-ben létesített városkapuk és városfal személyében. Történt ugyanis, hogy a tajvani paiwan őslakosok által 1871-ben meggyilkolt 54 ryukyu tengerész halálának megtorlására a japán birodalmi hadsereg ellentámadást szervezett az akkor még kínai Qing-dinasztia uralma alatt lévő sziget ellen, mely 1874. május 6. és december 3-a között a tajvani japán megszállás néven került be a történelemkönyvekbe.

Az incidenst követően, Guangxu császár (1875 – 1908) uralkodásának első évében a sziget védelmére kirendelt Shen Baozhen (沈葆禎, shén bǎozhēn) egy mészkőből és téglából készült falrendszer építését adta parancsba. E városfal maradványai, belértve a négy égtáj után elnevezett kapukat, több tájfunt és a második világháborút is átvészelve, több-kevesebb felújítást követően várja a látogatókat.

Hengchun négy városkapuja közül a déli.

Hengchun négy városkapuja közül a déli.

A szeles, esős időben jelentkező pár órányi szünetet használva, szállásadóim noszogatásának eleget téve, a búvárkodást és a szörfözést is kipróbáltam, noha a magasabb élvezeti faktor érdekében előnyösebb lett volna, ha kicsivel jobb kondiban vagyok. A könnyűbúvárkodás jellemzően a part közeli, sekélyebb vizekben történt, itt leginkább csak a hullámokkal kellett megbirkózni. Szörfözés közben, hasonfekvésből terpeszállásba kerülni egy imbolygó fadarabon azonban nagyobb kihívásnak tűnt, melyre a másnapra bedurrant mell- és karizmaim is felhívták a figyelmet.

Még a szörfözést is kipróbálhattam néhány óra erejéig, amíg volt napsütés.

Még a szörfözést is kipróbálhattam néhány óra erejéig, amíg volt napsütés.

Végül aztán minden jónak vége szakadt, ideje volt visszatérnem Japánba, hogy meggyőzödjek arról, hogy szerény kis lakom nem vált-e az újabban meglehetősen szeszélyes és veszélyes időjárás martalékává. Fangliao állomás közelében azonban még elkaptam egy meglehetősen érdekes gyalogos közlekedési lámpát…

Gyalogos lámpa, melynél vörös jelzés esetén a két figura közül a gyaníthatóan férfi egyed párja hasát és a benne lévő babát simogatja. Mikor viszont a lámpa zöldre vált, immár három figura kel át az úton.

Gyalogos lámpa, melynél vörös jelzés esetén a két figura közül a gyaníthatóan férfi egyed párja hasát és a benne lévő babát simogatja. Mikor viszont a lámpa zöldre vált, immár három figura kel át az úton.

Az efféle lámpák egyébként még a nyilvánvalóan „techőrültebbjapán közönség figyelmét is felkeltették, hiszen pl. zöld jelzés esetén, annak végéhez közeledvén a „sétáló” figura gyorsabb tempóra vált. Nem zárom ki, hogy Japánban nincsenek hasonlók, de Tajvanon szinte mindegyik gyalogos lámpa hasonló elrendezést követ, igaz, a Japánban vagy Hongkongban hallható, a látássérülteket segítő csipogás itt elmarad.

A mostani tájfunos, földrengéses idő meg remélem lassan véget ér, annak ellenére, hogy különösebben egyik sem érintett mélyen…