Érdekes, a magyar blogokat olvasva megfigyeltem, hogy mennyire „felkapott” lett Szingapúr az elmúlt hónapokban, noha mostani látogatásomat nem ez motiválta. Korábbi, rövid látogatásaim alatt úgy éreztem, nem sikerült megfelelően azonosulni a helyi légkörrel, úgyhogy beterveztem még egy kört a miniállamba, de úgy érzem, szükség lesz még további egyre ezen felül is…

Az érkezés

Köztudott, hogy csak a kezdők repülnek közvetlenül Szingapúrba, ha Szingapúrba utaznak, a profik és/vagy mazochisták először valamelyik környékbeli ország, pl. esetemben Malajzia valamelyik repterére érkeznek, ahonnan vonattal (átszállással természetesen), majd busszal közelítik meg célpontjukat. Mivel az AirAsia ezúttal is remek áron (kb. 60k forint) terítette a Kuala Lumpur-i jegyeket, nem voltam rest kialkudni egy szabadnapot, s hosszú hétvége keretén belül meglátogatni a szingapúri „mintaállamot”. Ráadásul az AirAsia 2018 november vége óta közvetlen Fukuoka – Kuala Lumpur járatokat is üzemeltet, így a most megvalósult út repülős része a megszokottnál is kényelmesebben jött össze.

Nagy, LEGO Yoda műanyag jatagánnal a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren.

Nagy, LEGO Yoda műanyag jatagánnal a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren.

Érkezést követően a korábban már ismertetett módon Gemas-ig, majd Johor Bahru (továbbiakban: JB) városáig utaztam, melyet a maláj – szingapúri szárazföldi határátkelés krémjének tekinthető helyi buszozással fejeltem meg.

Széljegyzetként így megemlíthető, hogy egyszeri turistaként a leggyorsabb (és legolcsóbb) módon buszok segítségével juthatunk át JB és Szingapúr között, ám ez a módi minden, csak nem 2119, ahogy a korábban linkelt blog fogalmazna.

A JB-ban található közlekedési csomópont: bal oldalon a maláj határellenőrzőpont és a szingapúri buszokat fogadó/indító Sultan Iskandar CIQ felé vezető gyalogos híd, a mozgólépcsőn lefelé a helyi, JB városi buszállomás, mögöttünk pedig JB Sentral vasútállomás található.

A JB-ban található közlekedési csomópont: bal oldalon a maláj határellenőrzőpont és a szingapúri buszokat fogadó/indító Sultan Iskandar CIQ felé vezető gyalogos híd, a mozgólépcsőn lefelé a helyi, JB városi buszállomás, mögöttünk pedig JB Sentral vasútállomás található.

A maláj oldalon ugyan remekül egybefésülték a vasúti forgalmat bonyolító JB Sentral és a közúti forgalom ellenőrzéséért felelős Sultan Iskandar CIQ (Customs, Immigration, Quarantine) épületeit, így JB belvárosába érve kóválygásmentesen juthatunk el buszok segítségével Szingapúr több pontjára, ez azonban elvben ellehetetleníti a gyalogos forgalmat, így reggel és este akár órákat (!) is elvihet pusztán a Causeway-en történő átkelés.

Ilyenkor általában nem szoktak tökölni, s a buszsofőrök akár már az út negyedénél szélnek eresztik a jónépet, hadd sétáljanak el a szingapúri határig, hiszen a járda továbbra is megtalálható, annak ellenére, hogy a maláj oldalon kifejezetten tiltják a gyalogos forgalmat.

A forgalomhoz képest hihetetlenül alulméretezett útlevél-ellenőrzés és a néhány sávos út okán nem ritka jelenség, hogy a buszon utazók egyszerűen elunják a reggeli/esti dugóban ácsorgást és gyalog vágnak neki a maláj és szingapúri ellenőrzőpontok közti, egyébként mindössze néhány százméter hosszú távnak. Az áldatlan állapotoknak a 2020-as évekre Johor Bahru belvárosáig bővülő Thomson – East Coast metróvonal vethet véget.

A forgalomhoz képest hihetetlenül alulméretezett útlevél-ellenőrzés és a néhány sávos út okán nem ritka jelenség, hogy a buszon utazók egyszerűen elunják a reggeli/esti dugóban ácsorgást és gyalog vágnak neki a maláj és szingapúri ellenőrzőpontok közti, egyébként mindössze néhány százméter hosszú távnak. Az áldatlan állapotoknak a 2020-as évekre Johor Bahru belvárosáig bővülő Thomson – East Coast metróvonal vethet véget.

A Sultan Iskandar épületében először a kiléptető pecsétünket gyűjthetjük be az útlevélbe, majd rövid sétát követően érhetjük el a Szingapúr felé tartó buszok peronjait. A busztársaságok között akad maláj (pl. Causeway Link) és szingapúri (pl. SMRT, SBS) üzemeltetésű változat is, előbbiek így csak maláj ringgitet, utóbbiak csak szingapúri dollárt fogadnak el.

Leszögezendő azonban, hogy a maláj busztársaságok jellemzően olcsóbbak, hiszen pl. a Causeway Link üzemeltetésű CW2-es buszjárat mindössze 3,4 ringgitért (kb. 240 forint) visz el bennünket a szingapúri Queen St. Terminalig, míg az SMRT-féle 170-es busz 1,94 szingapúri dollárért (kb. 410 forint) teszi meg nekünk ugyanezt a szívességet (utóbbi a szingapúri közlekedési kártyával, az EZ-Link / NETS FlashPay valamelyikével történő fizetés esetén áll, a készpénzes jegyvásárlás valamivel drágább). A Szingapúr és JB között (a Causeway-en át) elérhető valamennyi buszjárat elérhető alant:

Buszjáratok a malajziai Johor Bahru és Szingapúr között. (Forrás és nagyobb kép: Businterchange.net)

Buszjáratok a malajziai Johor Bahru és Szingapúr között. (Forrás és nagyobb kép: Businterchange.net)

Nem egetverő összegek, általában „begpackerek” vagy a megfelelő valuta hiányában szenvedőknek nem mindegy, hogy mi mennyibe kerül, úgyhogy érdemes elmélyedni a lehetőségekben és beszerezni a fentebb említett szingapúri közlekedési kártyák valamelyikét, vagy gyakori nemzetközi ingázáshoz a maláj ManjaLink kártyát. Ha valaki egyébként busszal akár Mersing, akár Kuala Lumpur felől érkezik, az nem JB belvárosába, hanem a kicsit kintebb található Larkin Sentral buszpályaudvarra fog érkezni.

Mi van Szingapúrban?

Próbáltam valahogy úgy összeállítani ezt az írást, hogy ne írjam le a magyar nyelvű blogok történetében 62271541. alkalommal is kb. csak azt, hogy „Szingapúr = Marina Bay környéke” úgyhogy ezt leginkább a helyi kajákkal, a határmenti közlekedés (+ a szingapúri metró használatával) kivesézésével próbáltam elérni, de nem tagadom, első városnéző utam nekem is a Gardens by the Bay felé vezetett.

Szingapúr összes nagyobb látnivalója egy képen: bal oldalon az üzleti negyed felhőkarcolói, előtte a Marina Bay Sands Hotel, majd a Supertree Grove.

Szingapúr összes nagyobb látnivalója egy képen: bal oldalon az üzleti negyed felhőkarcolói, előtte a Marina Bay Sands Hotel, majd a Supertree Grove.

Marina Bay ide vagy oda, Szingapúr hihetetlenül zöld, a várost övező „legendák” közül talán ez az egyetlen, amivel egyet tudok érteni, és amellyel nem tudnék jellemezni hirtelen semmilyen más, hasonló kaliberű várost. Nemcsak a belvárosban, de a relatíve zsúfolt lakónegyedek között is lépten nyomon füvesített terek, fák, kisebb-nagyobb parkok fogadják az arra járót, nagyban hozzájárulva a város kellemes atmoszférájához.

A tavaszi, szeszélyes idő okán külön hálás voltam a városszerte, hosszabb-rövidebb szakaszokon megtalálható fedett járdáknak, de meglepő módon az önkormányzati lakóépületek is szolgálathatnak rögtönzött esőbeállóként, hiszen nemhogy az épületek földszintje, de gyakran még a lakásokhoz vezető lépcsők, liftek is megközelíthetőek mindenféle barikád leküzdése nélkül.

A fedett járdák és a hihetetlenül sok zöld térrész a szingapúri „lakótelepeknek” is kijár.

A fedett járdák és a hihetetlenül sok zöld térrész a szingapúri „lakótelepeknek” is kijár.

Szállásunk egyébként Szingapúr kvázi óvárosa és az illusztris „Downtown Core” határán feküdt, így a hatalmas üvegtömbök mellett a régi Szingapúr hangulatát részben visszaadó apró, „tornácos” épületekben rejlő kisebb üzletek portékáit is böngészhettem néhány napig, melynek kifejezetten örültem, hiszen a város ezen oldala ritkán szerepel a környékre csalogató leírásokban. (Ha valakinek feltűnt, hogy most többes számot használtam, az azért van, mert asszonykám szintén jelen volt, utunk ottlétünk legnagyobb része alatt viszont ő leginkább barátnőzött, hiszen a Changi reptéren eltöltött évei alatt tisztességes méretű baráti kört alakított ki magának… Viszont így az idő jó részében magam fedeztem fel a várost.)

Utcarészlet a Neil Rd. és Craig Rd. kereszteződéséből fotózva.

Utcarészlet a Neil Rd. és Craig Rd. kereszteződéséből fotózva.

Na, de mégis milyen hát az a Marina Bay? A buja, tágas Gardens by the Bay véleményem szerint olyasmi attrakció lehet, mint New Yorkban a Times Square, ahol az a monda kering, hogy helyibélivel nem lehet találkozni. Néhány futót leszámítva (bár lehet, hogy ők is csak a szomszédos Marina Bay Sands Hotelből ugrottak le) szinte csak kisebb-nagyobb turistacsoportokkal akadtam össze, egy ízben még magyar szavak is megcsapták a fülem.

A turisták csoportjai főként a park meghatározó létesítményeinek számító Supertree Grove-nál és a „szuperfákat” összekötő Skyway-nél sorakoztak, úgyhogy ez utóbbihoz már nem is volt kedvem kivárni a sort, de nem nagyon éreztem, hogy ez csorbította volna az élményt.

A Gardens by the Bay részlete, háttérben a Supertree Grove és a Skywalk. A 25 - 50 méter magas, fára emlékeztető szerkezetek számos lián-, páfrány- és orchideafajnak is otthont adnak.

A Gardens by the Bay részlete, háttérben a Supertree Grove és a Skywalk. A 25 – 50 méter magas, fára emlékeztető szerkezetek számos lián-, páfrány- és orchideafajnak is otthont adnak.

A parkban (kertben?) való közel egyórás bolyongást követően a Marina Barrage-nál lyukadtam ki, mely Lee Kuan Yew elképzelései nyomán 2008-ban került átadásra, nemcsak kilátóhelyet biztosítva a városra, de egy új víztárolót és gátat is biztosítva Szingapúrnak.

Az árvízvédelmet is biztosító Marina Barrage-ről kiváló kilátás nyílik a környező városrészekre, így a Marina Bay Sands Hotel és a Gardens by the Bay mellett a szingapúri óriáskerék, a Singapore Flyer is megcsodálható.

Az árvízvédelmet is biztosító Marina Barrage-ről kiváló kilátás nyílik a környező városrészekre, így a Marina Bay Sands Hotel és a Gardens by the Bay mellett a szingapúri óriáskerék, a Singapore Flyer is megcsodálható.

Malajzia után a szingapúri napok során is utánaolvastam kicsit a helyi etnikumoknak, vallásoknak, így például meglepett, hogy míg Malajziában az iszlám a hivatalos és ebből kifolyólag a legnépszerűbb vallás is, addig Szingapúrról messze nem mondható el, hogy akár az iszlám, akár bármelyik vallás különösen dominálna (mondjuk Szingapúr lakosságának kb. ¾-e kínai származású, úgyhogy…).

Sőt, felmérések szerint Szingapúr az egyik legtoleránsabb ország a vallások tekintetében, így a helyi tíz, fő vallásból álló lista élén a buddhizmus kb. 33%-kal vezet, ám a második helyen még mindig nem az iszlám, a taoizmus vagy más, környéken „divatos” vallás, hanem a kereszténység következik. Korábbi gondolataimmal ellentétben a botozás sem a környéken népszerű shafi’i törvénykezés része, hiszen Szingapúr látványos „űrként” jelentkezik a sharia vezérelveket követő országok térképén, noha a helyi muszlimok ügyeit bonyolító bíróságok a Malajziában és Indonéziában is bevett shafi’i mellett hanafi madhhab szerint is eljárhatnak. Nem gondoltam volna hát, hogy Szingapúr az oktatási céllal melegeket kövező Brunei pénzügyi kebelbarátjaként ennyire felvilágosult, ráadásul még Jehova pénzmosói is be vannak tiltva.

A szingapúri Masjid Sultan a Jalan Pinang felől fotózva. A környéken fellelhető Arab St., Muscat St. és társaik tükrében nem meglepő módon főként különféle arab és perzsa szolgáltatásokat, éttermeket találhatunk a környéken.

A szingapúri Masjid Sultan a Jalan Pinang felől fotózva. A környéken fellelhető Arab St., Muscat St. és társaik tükrében nem meglepő módon főként különféle arab és perzsa szolgáltatásokat, éttermeket találhatunk a környéken.

Úgyhogy ha valaki szabadidejében végigsétál a South Bridge Rd. – North Bridge Rd. kb. 3 kilométeres szakaszán, az a buddhista „Buddha Foga Templomot” (Buddha Tooth Relic Temple), Szingapúr legrégebbi hindu templomát, az 1827-es alapítású Sri Mariamman templomt, a Szent András katedrálist és a Masjid Sultant is megtekinteti.

A Buddha Tooth Relic Temple & Museum a South Beach Rd.-on.

A Buddha Tooth Relic Temple & Museum a South Beach Rd.-on.

Szingapúr jellemzően nem a legolcsóbb városok listáján szokott felbukkani, így számítottam rá, hogy egy adag pagpag is 10 dollártól fog majd indulni, de azért rövid időn belül sikerült megtalálni az arany középutat az újra kisütött élelmiszer-hulladék és a Michelin-csillag között.

Szingapúr „nemzeti desszertjei

A szingapúri nevezetességek közé tartozó köztisztaságot védendő, a Tajvanon, Malajziában stb. fellelhető ételstandok itt jellemzően egy nagyobb, szervezett, a hatóságok által is engedélyezett egységként, ún. „hawker centerként” vagy „food courtként” bukkannak fel, ahol a standok mellé nemcsak asztalok, de a maradékot eltakarító személyzet, mosdók, kézmosási lehetőség is tartozik. Az étkezők környékét így jellemzően nem borítják olajfoltok, ételmaradék stb. és szerencsés esetben lehetőségünk van ülve elfogyasztani a fél tandoori csirkét.

Lakótelepek környékén ideiglenes „hawker centerek” is felbukkanhatnak, ám Tajvannal ellentétben itt sem fogunk a rendőrök elől menekülő, az este végeztével a fél hektoliter fáradtolajat a csatornába engedő árusokat, félsávos útlezárást kialakító csürhét találni, hiszen ezeket leginkább parkos, füves területeken állítják fel, ahol gyakran még a talajt is beborítják deszkákkal, fóliával, hogy a látogatók se tapossák ki a füvet a standok körül.

Az ételek között valószínűleg mindenki meg fogja találni a kedvére valót, hiszen a multikulti Szingapúr a kínai (pl. kantoni), indiai, maláj és számos további konyha kedvelőinek is kedvez, így baót, a nyugati látogatók körében is kedvelt „csirkés rizst”, különféle curry csodákat, vagy az indonéz konyha egyik ékkövének számító ampo snacket is választhatjuk.

A „seremban siew pau” avagy „芙蓉燒包” (fúróng shāobāo) egy érdekes dim sum származék, mely a baóhoz hasonlóan disznóhúst, gyömbért, a karalábéhoz hasonló jicamát stb.-t tartalmaz, csak épp kisütve kerül a vevő elé.

A „seremban siew pau” avagy „芙蓉燒包” (fúróng shāobāo) egy érdekes dim sum származék, mely a baóhoz hasonlóan disznóhúst, gyömbért, a karalábéhoz hasonló jicamát stb.-t tartalmaz, csak épp kisütve kerül a vevő elé.

A Maxwell St. közelében található „food court”-ot több alkalommal is felkerestem, s némi malajziai tapasztalat után már elismerően írtam fel több, ottani ételt a képzeletbeli, „számszakilag ugyanannyi, csak a pénznem más” listámra, hiszen anno Ipoh-ban ugyanúgy 5 egység pénzt fizettem kb. ugyanannyi csirkés rizsért, csak előbbi esetben ringgitben, utóbbiban szingapúri dollárban fizettem. (Ez a jelenség különösen a buszoknál érdekes, hiszen pl. az említett, CW2 jelű busz viteldíja Malajziából Szingapúrba 3,4 ringgit, Szingapúrból Malajziába viszont már 3,4 szingapúri dollár, azaz kb. 10 ringgit.)

Érdemes még elmerülni a helyi „kakaófogyasztási” szokásokban is, hiszen a Nesqvik kakaóporhoz hasonló, ugyancsak Nestlé gyártmányú Milo italporból készült nyalánkásgoknak se szeri se száma.

Szingapúr és Malajzia „nemzeti itala” az Nesqvikhez hasonló, ugyancsak a Nestlé által gyártott Milo, melynek vízben vagy tejben feloldott változatainak száma eltörpíti még a kávéfogyasztás kultúráját is. A képen egy pohár „Milo Dinosaur”-t láthatunk, mely a Milo-n és vizen felül jégkockákat és sűrített tejet is tartalmaz, a jégkockák által „elvett” Milo port pedig annak tetején halmozzák fel.

Szingapúr és Malajzia „nemzeti itala” az Nesqvikhez hasonló, ugyancsak a Nestlé által gyártott Milo, melynek vízben vagy tejben feloldott változatainak száma eltörpíti még a kávéfogyasztás kultúráját is. A képen egy pohár „Milo Dinosaur”-t láthatunk, mely a Milo-n és vizen felül jégkockákat és sűrített tejet is tartalmaz, a jégkockák által „elvett” Milo port pedig annak tetején halmozzák fel.

A Milo-t nemcsak éttermekben, hanem Milo „szaküzletekben”, fagyiárus autókhoz hasonló egységekből is beszerezhetjük, így könnyedén fogyaszthatunk tojásos vagy curry-s Milo-t a reggeli nasi kang kang mellé.

Néhány, Szingapúrban és Malajziában is fogyasztott Milo változat. Az elnevezések egyébként kávé vagy tea esetén is használhatóak, pl. a „kopi c” ugyancsak cukrot és cukrozatlan sűrített tejet tartalmaz. (A „condensed milk” és „evaporated milk” között egyébként ez a különbség, hogy bár mindkettő „sűrített tej” előbbi édes, utóbbi nem. Forrás: Itudia)

Néhány, Szingapúrban és Malajziában is fogyasztott Milo változat. Az elnevezések egyébként kávé vagy tea esetén is használhatóak, pl. a „kopi c” ugyancsak cukrot és cukrozatlan sűrített tejet tartalmaz. (A „condensed milk” és „evaporated milk” között egyébként ez a különbség, hogy bár mindkettő „sűrített tej” előbbi édes, utóbbi nem. Forrás: Itudia)

Az utcákon bóklászva azonban másféle nyalánkságokra is bukkanhat az érdeklődő, például a nagy becsben tartottjégkrémes kenyérre”, melyet a lenti képen is látható, színes, ízében és állagában egyébként teljesen a toastkenyérhez hasonló pékáruban vagy a közönségesebb ostyalapok között szervíroznak, általában 1-1,5 szingapúri dollár közötti áron. Utam alkalmával ezúttal egy egészen meglepő helyen, a luxusmárkák üzleteivel teleszórt Orchard Roadon, a helyi Apple Store közelében futottam bele a már távolról is jól látható, sárga napernyővel felszerelt fagyiárus jóemberbe.

Szingapúr egyik nemzeti édességét, a kenyérbe vagy ostyába töltött fagyit terítő árus a luxusmárkák üzleteivel telepakolt Orchard Rd. közelében.

Szingapúr egyik nemzeti édességét, a kenyérbe vagy ostyába töltött fagyit terítő árus a luxusmárkák üzleteivel telepakolt Orchard Rd. közelében.

Az elkészült finomság, mely kibírhatóbbá teheti a forró, párás, szingapúri napokat, így néz ki:

Az általában 1-1,5 szingapúri dollárért adagolt fagyis kenyér pedig eképp néz ki.

Az általában 1-1,5 szingapúri dollárért adagolt fagyis kenyér pedig eképp néz ki.

Falusi gyerek lévén én mindig is élveztem a nagyvárosi forgatagot, a bolyongást a felhőkarcolók tövében, úgyhogy számomra kifejezetten hangulatos volt minden este elsétálni a bankok belvárosi felhőkarcolói között és külön tetszett, hogy mindezt egy nagyvárostól idegenül zöld környezetben tehettem meg.

Kimaradt azonban az állatkert, melyet ugyan sokan dicsértek, de végül nem tudtam, tudtuk rászánni az ajánlott egy teljes napot. Személy szerint a japán és kínai kerteket is megnéztem volna, ahogy ildomos lett volna felkeresni a Land Transport Authority kiállítását, illetve budget kilátóként a Pinnacle Duxtont is. Sebaj, majd legközelebb…

A személyes bekezdés

Bármennyire is tiszta, rendezett, igényes és biztonságos, élni nem biztos, hogy szívesen élnék Szingapúrban, melynek egyik fő az, hogy egy idő után azért már nehéz új, helyi látnivalókat, kikapcsolódási lehetőséget találni a „shopping”, múzeum, mozi, kávé, pub kombón meg azon a néhány túrázási lehetőségen felül.

Hirtelen most a szomszédos Johorban vagy az egyébként közkedvelt, indonéziai Batam szigetéről se tudnék olyan látványosságot mondani, ami akár ideig-óráig fenntartaná az érdeklődést és lehetővé tenné, hogy repülés nélkül is érdekes, új helyekre utazhassak. Japán sem az a gigantikus ország, de eddig szinte minden hónapban találtam valamit a közelben, amit fel tudtam írni a bakancslistámra, de ami még fontosabb, ezek eléréséhez nem kellett se útlevél, se fél vagy egész napos vonat- vagy repülőút.

A szingapúri belváros látképét alakító felhőkarcolók.

A szingapúri belváros látképét alakító felhőkarcolók.

Szingapúrban leginkább a repülős módi adott, hiszen könnyedén el lehet jutni Indonéziába, Malajziába vagy akárhová a környéken, de asszony korábbi elmondása szerint a rengeteg holtidő (kimenni a reptérre, várakozni a gép indulására, útlevélellenőrzés, elmenni az érkezési reptérről stb.) hosszú távon leszívja az ember kedvét. Valahol meg is tudom érteni, hiszen a Japánban töltött éveim alatt nem egyszer kívántam a pokolba az útlevélellenőrzést vagy a vízumügyintézést és sóvárogtam az EU-s „szabadság” után, ahol felülök a vonatra és szenvedésmentesen, sőt, akár alvást követően leszállok x országgal később.

Lehet, hogy a morzsolódó, széthúzó, hol az USA, hol Kína bábjaként működő EU állampolgárainak, vezetőinek is ki kéne próbálnia, hogy milyen érzés egy véletlenszerű, kis, vízumköteles országokkal körbevett államban élni (szolgálati/diplomata útlevél nélkül), mert a „szabad mozgás” fenenagy kényelmében úgy tűnik, sokan elfelejtették már, milyen „élmény” volt a csomagtartót kipakoltató határőrnél időzni két óra várakozás után Hegyeshalomnál.