Ugyan az elmúlt hetekben megállíthatatlanul esett az eső Tajvan gyakorlatilag valamennyi részén, szerencsékre mégis akadt egy-két hétvége, melynek során lehetőségünk volt élvezni a nagyszerű vidéki levegőt és látnivalókat. Mindehhez ráadásul nem is kellett messzire mennünk a tajvani fővárostól, hiszen valamennyi, itt felsorolt régió könnyedén megközelíthető helyi busszal, elővárosi vonattal.

Felüdülés volt hát, hogy nem csak azért fizettem ki három retúr repülőjegy árát Fukuoka és Taipei között, hogy aztán napokig csak kajáldákba, múzeumokba és moziba járjunk, sőt mi több, három, eddig gyakorlatilag teljesen ismeretlen (illetve eddig meg nem látogatott) helyszínt is bejártunk a Yangmingshan Nemzeti Parkban található Zhuzihutól (竹子湖, zhúzihú) kezdve, a tofubirodalom Shidingen (石碇, shídìng) át az „Ezer sziget taváig” (千島湖, qiāndǎohú), utóbbi név egyébként egy marketingfogás és nem összekeverendő a kínai Zhejiang tartományban található, hasonló nevű képződménnyel, ahol 1994-ben, kínai állami megrendelésre kommunista pártkatonák elfoglaltak, majd felgyújtottak egy kirándulóhajót, megölve 24 tajvani turistát.

A Chiang Kai-shek emlékműnél található Tajvani Nemzeti Koncertcsarnok (國家音樂廳, guójiā yīnyuètīng).

A Chiang Kai-shek emlékműnél található Tajvani Nemzeti Koncertcsarnok (國家音樂廳, guójiā yīnyuètīng).

Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a belvárosi beton-, üveg- és acéltengerrel éles kontrasztot alkotó hegyes-völgyes vidék végtelen zöldjébe, nézzük meg, hogy milyen „érdekességekre” tettem szert az elmúlt időben.

Random szemelvények tajvani és japán körökből

Ha Japán a „bizarr” KitKatek országa, akkor Tajvan biztosan viszi ugyanezt a címet a Pringles-ek között, még akkor is, ha számos íz az észak(-keleti) szomszédból érkezik. Japánban volt már ugyan ramenes Pringles, a tajvani tofus sült kacsás és grillezett polipos ízesítéseket aligha veri holmi franciasalátás vagy gombakrémleveses változatokkal. A Pringles egyébként tényleg kitesz magáért ízélményben, hiszen pl. a Lay’s is próbálkozik különleges, helyi kiadású termékekkel, de náluk ezek általában semmilyen hasonlóságot nem mutatnak az eredeti étellel.

Titokzatos és grillezett sajtburger ízű Pringles-ek Japánból. Tofu.

Titokzatos és grillezett sajtburger ízű Pringles-ek Japánból. Tofu.

Ételeknél maradva, a turisták körében is népszerű Longshan-templom környékét bújva bukkantunk rá egy kígyóhús falodára, melyet a bejáratnál kihelyezett hüllők is megerősítenek.

Cégér helyett kígyók hívják fel a figyelmet a Huaxi éjszakai piacon. Tofu.

Cégér helyett kígyók hívják fel a figyelmet a Huaxi éjszakai piacon. Tofu.

Ugyan nem próbáltam ki, így számomra még mindig kuriózum a kígyófogyasztás, noha Taichungban korábban szintén találkoztam már hasonló üzlettel. Az efféle állatokat kínáló helyek számának, illetve a szemügyre vett létesítmény telítettségének tükrében azonban továbbra sem gondolom, hogy a helyiek szívesebben választanak egy jó adag kígyóhús steaket egy Big Mac menü helyett, viszont ha valaki igényli, az kb. 1400 forintért kaphat egy adagot, az elvileg kígyóhúsból készülő levesből.

Kígyóhúsos leves, csészénként mindössze 150 (tajvani) dollárért.

Kígyóhúsos leves, csészénként mindössze 150 (tajvani) dollárért.

Maradjunk még egy keveset a hedonizmus földjén, hiszen a japán péniszimádat Tajvanra is lecsorgott, ahol ünnepségeket ugyan nem, különböző, falloszihletésű termékeket azonban annál többet találhatunk. Korábban szintén Taipei-ben fedeztem fel egy lőcsalakú fagyit terítő egységet, ezúttal azonban a turisták által ugyancsak kedvelt Jiufen (九份, jiǔfèn) egyik üzlete kínált különböző ízesítésű péniszsüteményeket, dobozonként kb. 3100 forintért, melyért ráadásul mindjárt három darabot is kapunk.

Különböző ízesítésű kukik egy jiufeni üzlet kínálatából. A szokással ellentétben kóstolót ezúttal nem kaptunk.

Különböző ízesítésű kukik egy jiufeni üzlet kínálatából. A szokással ellentétben kóstolót ezúttal nem kaptunk.

A helyi étkezési szokások megismerése után fordítsuk hát figyelmünket a beharangozott természeti látnivalók és a kapcsolódó tartalmak felé.

Jiufen és Zhuzihu

Jiufenről talán többen hallottak már, hiszen a Chihiro szellemországban c. Miyazaki film után többen is tudni vélték, hogy bizony ez a kis falucska inspirálta a japán rendezőt is. Később azonban ezt ő maga cáfolta egy interjúban, az élelmes jiufeni kereskedőket azonban ez nem gátolta meg abban, hogy egész iparágat húzzanak rá a tévhitre, noha a látvány és a különleges hangulat nem igazán igényli, hogy külön marketingfogásokkal csábítsák a látogatókat.

Kilátás egy véletlenszerű jiufeni kilátóból.

Kilátás egy véletlenszerű jiufeni kilátóból.

A Taipei-ből vagy Ruifang vasútállomásától közvetlen busszal megközelíthető kis település nevét még a Qing-dinasztia alatt kapta, hiszen mindössze 9 család élt itt, akik így 9 adag ellátmányt kaphattak, így alakult ki a „kilenc” (九, jiǔ) és „adag” (份, fèn) elnevezés. (Hasonló rendszert követ a közelben található Bafen és Shifen is, csak előbbi nyolc, utóbbi tíz családot takar.)

A környék azonban már bő egy évszázaddal a Miyazaki félreértés előtt, az 1890-as években népszerűvé vált, köszönhetően a Taipei – Keelung vasútvonal építése során talált aranynak, mely 1895-ig mágnesként vonzotta a meggazdagodni vágyó kínai érdeklődőket (1895 után ugye a shimonoseki egyezménnyel kirakták az élősködő Qing-dinasztia fennhatóságát Tajvanról, így a bányászatot japán cégek vették át).

Egy 220kg-os, 99,93% tisztaságú (elvileg) aranytömb a jiufeni Aranymúzeumban.

Egy 220kg-os, 99,93% tisztaságú (elvileg) aranytömb a jiufeni Aranymúzeumban.

A bányászat az 1970-es évekre szűnt meg teljesen és a felvirágzott bányászfalu egy csapásra feledésbe merült, ám az első, az 1947-es felkelést feldolgozó film színhelyéül szolgáló település előbb 1989-ben, majd a Chihirós „félreértést” követően 2001-ben is felkapottá vált, népszerű kirándulóhellyé válva mind a tajvani, mind a külföldi látogatók körében.

Kilátás a Keelung-hegyre az Aranymúzeumot Qitanggal összekötő útról. Tofu.

Kilátás a Keelung-hegyre az Aranymúzeumot Qitanggal összekötő útról. Tofu.

Taipeitől északra egy nem kevésbé látványos kirándulóhelyre bukkanhat az érdeklődő a tavasszal virágzó liliomairól ismert Zhuzihu személyében, mely busszal ugyancsak könnyedén megközelíthető a belvárosból.

Mivel idén már kicsit későn érkeztünk, a virágok túlnyomó része már elvirágzott, így extra látnivalót a helyben felfedezett Xiaoyoukeng (小油坑, xiǎoyóukēng) fumarola biztosított, mely már távolról is érezhető, átható kénszaggal borította be a környéket. Az ide tévedők egészen a füstöt kibocsájtó nyílásokig is elsétálhatnak, mi azonban jobbnak láttuk hűsölni egyet a közelben kialakított pihenőhelynél.

A Xiaoyoukeng fumarola a Yangmingshan Nemzeti Parkban. Tofu.

A Xiaoyoukeng fumarola a Yangmingshan Nemzeti Parkban.

Jiufeng és Zhuzihu mellett egyébként még voltunk a Shifenben is, ez utóbbi azonban kiábrándítóan elturistásodott, a vízesésen és az alsó-középkategóriás kilátáson kívül csupán leginkább thai és koreai turistákra kihegyezett látnivalókat, környezetszennyező lámpáseregetést találhatunk (a kívánságaikat a lámpásokra véső picsácskákat ugyanis szemmel láthatóan nem zavarja, hogy babonáik a lámpás felengedését követő néhány percen belül a környékbeli erdők lombkoronájában lerakódó szemétként reinkarnálódik).

Shiding és Qiandaohu

Az ember egyébként tényleg nem gondolná, hogy mennyi, jobbnál jobb túrahely akad gyakorlatilag néhány kilométerre a Taipei 101-től, melynek már a megközelítése is élmény.

Így voltunk mi is az „Itt van valami tó, nézzük meg.” c. mondat elhangzását követően, miközben a Yilan felé tartó 9-es számú főúton kanyarogtunk. A két város közötti autópálya 2006-os elkészültével a szerpentines főútról gyakorlatilag eltűnt a teher- és az utasforgalom nagy része is, így útitársaink leginkább motorosok, kerékpározók, kirándulni igyekvők családok autói és persze a környéken járó néhány városi busz lesznek.

Kilátás a Taipei és Yilan között húzódó 9-es főút mentén található Erge Parkból.

Kilátás a Taipei és Yilan között húzódó 9-es főút mentén található Erge Parkból.

Az út így kiválóan alkalmas és biztonságos motorozásra, kerékpározásra egyaránt, hiszen a teherautók hiánya mellett meglepően szabályosan vezetett minden lelki társunk, nyoma sem volt a belvárosban tapasztalható agresszív előzgetésnek, állat módjára gyorsulgatásnak.

Qiandaohu részlete még mindig a 9-es útról.

Qiandaohu részlete még mindig a 9-es útról.

Taipei-től Yilan felé haladva, nagyjából az út egyharmadánál található a Qiandaohu, mesterséges tó (víztározó) felé vezető, egyébként eszméletlenül meredek út bejárata. Sokan így nem is hajtottak be erre az útra, hanem valahol a közelben hagyták járműveiket és gyalog közelítették meg a tavat, ami utólag belegondolva nem is lett volna akkora hülyeség, hiszen a tóig vezető alig egy kilométeres út során a teljes fékbetét mellett a féknyereg egy részét is otthagytam, hála annak, hogy a beláthatatlan kanyarokban kóválygó jónépeknek köszönhetően gyakorlatilag 5-10km/h-t voltam kénytelen tartani egy teljes egészében több tíz ezrelékes lejtőn.

Megkönnyebbülve gördültem be végül az első teázónál található utolsó parkolóhelyre, a látvány azonban bőven kárpótolt a lejutás izgalmáért cserébe.

Kilátás a Tushihu teaháznál kialakított, egyébként meglepő módon fogyasztás, adakozás stb. nélkül látogatható kertből.

Kilátás a Tushihu teaháznál kialakított, egyébként meglepő módon fogyasztás, adakozás stb. nélkül látogatható kertből.

A természetellenesen kék vizű, erdőkkel és teaültetvényekkel körbevett vidék számomra a vietnami Sapa és a Dunakanyar fúzióját idézte fel bennem, noha a „kanyar” itt látványosan kisebb, tea sincs annyi és egyébként állóvízről van szó. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy nagyon kellemes volt a kilátás, ráadásul az állandó szellőnek köszönhetően a 30°C körüli léghőmérséklet sem tűnt annyira elviselhetetlennek.

Gépjárművűnk Észak-Tajvan hegyvidéke előtt.

Gépjárművűnk Észak-Tajvan hegyvidéke előtt.

A hasonlóan girbe-gurba, ám kevésbé kaptatós emelkedő leküzdése után ismét a főúton találtuk magunkat, melyen Taipei felé haladva értük el a Shiding felé húzódó egyik kis hegyi utat, melyen ugyan kb. egy óra volt átküzdeni magunkat, mégis egy vagy két motoros parasztasszonnyal találkoztunk csupán.

A völgybe leereszkedvén az egykor szebb napokat is megélt, ám továbbra sem túl kihalt Shiding sétálóutcába jutottunk, mely tofu (alapú) termékeiről híres. S ez alatt nem csupán a szójatejet, a sült tofut és a büdös tofut kell érteni, hanem gyakorlatilag egy többfogásos menühöz is elegendő változatosságú tofufelhozatalt, mely tofus tavaszi tekercsből, szójatejből készült fagyiból és tofus tofuból áll.

Sült tofu ízesítésű fagyi, melynek ízre leginkább a tiszta szénre emlékeztet. Ha valaki kapott már aktivált szenet, az tudni fogja, miről beszélek.

Sült tofu ízesítésű fagyi, melynek ízre leginkább a tiszta szénre emlékeztet. Ha valaki kapott már aktivált szenet, az tudni fogja, miről beszélek.

Persze asszony kedvéért nem maradhatott ki a szórásból egy jó adag, száznapos tojással megbolondított büdös tofu sem:

Büdös tofu x száznapos tojás.

Büdös tofu x száznapos tojás.

A shidingi üzletek valószínűleg kevésbé örültek annak, hogy elkészült az autópálya, hiszen a forgalom így gyakorlatilag a szó szoros értelmében a fejük felett halad el. A látogatók azonban talán annyira nem bánják mindezt, hiszen kisebb tömegben és kevesebb sorban állás mellett élvezhetik a friss, hegyi vízből, hagyományos eljárással készülő tofuból alkotott különlegességeket.

Az egyébként tényleg finom, hagyományos (értsd: nem sült tofu) ízesítésű fagyi mellett a kis, alig 8000 fős „falucska” hangulata is megfogott. (A falucska azért került idézőjelbe, mert Shiding és minden, korábban megemlített helyszín Új-Taipei-hez tartozik.) A sétálóutcával párhuzamosan ugyanis egy kisebb folyó húzódik, melynek partján a japán Kinugawa-onsenhez hasonló állapotú, ám nem feltétlenül felhagyott épületek sorakoznak.

„Utcarészlet” Shidingből.

Utcarészlet” Shidingből.

Ezúttal ennyi móka fért bele ebbe a néhány napba, melyet egyébként 4-5 hét leforgása alatt osztottam ki. Tajvan tényleg praktikusabb ilyen szempontból, hiszen a sziget, méretéből kifolyólag, jóval kompaktabb, könnyebben, gyorsabban elérhető minden mint Japánban, ahol gyakorlatilag a legtöbb, számomra érdekes célpont 2 teljes napot igényel, pláne ha az a Japán-tenger partja mellett fekszik, ahol se autópálya, se shinkansen.