Szóval gáz-/lánghegesztés. Elvben mindkét kifejezés helyes, a Múegyetemen inkább a “gázhegesztés” terjedt el, szóval én is inkább így fogok referálni az eljárásra, de mindenkinek az ízlésére van bízva, hogy gázzal vagy lánggal hegeszt-e. Kezdetnek tekintsünk meg Steve Bleile barátunk bemutatóját inglisül, aztán majd mesélek én is…

Gázhegesztő- és szerelvény készlet

A gázhegesztés alapja maga a gáz illetve a gázkeverék. Ez a keverék általában acetilénből (C2H2) és oxigénből áll. Az acetilén felhasználásának az oka, hogy ennek a gáznak megfelelően nagy az égéshője és hőteljesítménye s mindemellett olcsó és könnyen hozzáférhető. Az acetilén azonban megfelelő keverékkel alkalmas mind előmelegítésre és vágásra is. Utóbbi műveletekre azonban használnak néha hidrogént vagy propán-butánt is. Az acetilén elsősorban ötvözetlen és gyengén ötvözött (ötvözőtartalom kevesebb mint 5%), öntöttvasak és színes- valamint könnyűfémek (pl. réz) hegesztésére használható. A lánghegesztő berendezés magját két palack, a disszugázos- és az oxigénpalack adja. A disszu-gáz acetonban elnyeletett acetilént jelent, mely így akár 30 bar nyomásig komprimálható. A hegesztőberendezés egyik legfontosabb biztonsági eleme, az ún. lángvisszacsapás-gátló. Ez egy pici, háló-szerű bütyök, mely visszaégés esetén elnyeli a láng hőjét, megakadályozva ezzel azt, hogy az egész palack berobbanjon. Hátránya viszont, hogy visszaégés után cserélni kell, mivel ez a szinterfém-háló elolvad. Ilyen lángvisszacsapás akkor jöhet létre, ha pl. kezdő hegesztőnk elégtelen gázárammal akar dolgozni s a kiáramló gáz tömegárama lehetővé teszi, hogy a gáz a cső mentén visszaégjen. Ezért veszélyes pl. hajtógázos spray-kkel lángszórózni, mert ha kicsit kisebb a nyomás a palackban (pl. mert régi), akkor a begyulladt gáz könnyen visszaéghet a palackba. Alább látható, hogy milyen egyszerű szerkezet is ez. Ezek mind a Linde lángvisszacsapás-gátlói. Az első egy “csicsás” szelepes, védőburkolatos csoda, a második egy palackra míg a harmadik egy pisztolyra szerelhető változat. Általában berendezésenként elég egy, azonban aki biztosra akar menni nyugodtan felrakhat kettőt is. Viszont, aki egyet sem használ, attól inkább meneküljön mindenki.

Linde lángvisszacsapás-gátlók

Szelepes lángvisszacsapás-gátló műszaki rajza

A palackból kiáramló gázok, reduktoros nyomáscsökkentés után, két külön csövön jutnak el a pisztolyhoz. Lényegében ilyen pofon egyszerű a berendezés. A hegesztés technikája sem sokkal bonyolultabb. A hegesztendő darab vastagságától függően kell eldöntenünk, hogy jobbról-balra (vékony lemezek, kb. 3mm vastagságig) vagy balról-jobbra (3mm lemezvastagság fölött). Jobbra hegesztésnél ugyanis a varratot is melegítjük, elősegítve ezzel a jobb beolvadást. Alapanyag függvényében be kell állítanunk az alkalmazott láng típusát is. Redukáló lángot (több acetilén) pl. öntöttvas, alumínium és ennek ötvözeteinek hegesztésére használunk. Semleges lángot (oxigén/acetilén nagyjából azonos) acélok és réz hegesztésére míg oxidáló lángot pl. sárgaréz (cink és réz ötvözete) hegesztésekor alkalmazhatunk.

Ágoston-san pörköl épp egy darab acélt